Shock!

Jamey Jasta a színtér emblematikus arcai közé tartozik, és sosem érte be pusztán a Hatebreed frontemberi posztjával, mindig is ezer dolgot csinált egyszerre, legyen szó műsorvezetésről vagy egyéb háttértevékenységekről. Jó ideje mozgolódik önállóan is, az ...And Jasta For All a negyedik szólóalbuma a sorban, és már a címről, illetve a borítóról is sejthető, mire futtatta ki ezúttal a játékot az örökmozgó énekes. Ebben szerzőként Charlie Bellmore gitáros és Nick Bellmore dobos szegődtek mellé – velük ugye Jamey két igen erős lemezt pakolt össze korábban Dee Snidernek, de ez a tandem dolgozott George „Corpsegrinder" Fisher első önálló anyagán is.

Zsákbamacskát ilyen körítéssel nem nagyon lehet árulni, így én sem lövöm le a poént, ha elmondom: az ...And Jasta For All elsősorban a thrash/crossover vonal fénykora, a '80-as évek felé mutat, ugyanakkor nem merül ki tiszta retrózásban. Hangzását tekintve abszolút mai megdörrenésű az anyag, és színesítésként itt-ott természetesen modernebb témák, riffek is felütik a fejüket a dalokban. Összességében azonban abszolút békebeli a 36 perces album dinamikája, és az illusztris vendéglista is önmagáért beszél, hiszen éppúgy felbukkan a lemezen a műfaj klasszikus arcai közül Chuck Billy és Zetro Souza, mint Scott Ian és Phil Demmel.

Jamey egyik saját vállalkozása esetében sem akarta újból feltalálni a kereket, önálló albumai éppúgy direkt, szórakoztató-szerethető metállemezek voltak, mint a két Snider-mű vagy Corpsegrinder Gyurka szólómunkája. Nincs ez másképp az ...And Jasta For All esetében sem: a tíz dal a frontembertől megszokott intenzitással ugrik az ember torkának, majd végigrongyol rajta, de közben bőven kínál fogódzókat is. Vagyis nem nehéz összehaverkodni az albummal, mert egyszerűen jó hallgatni. Az érzésvilág ismerősen otthonos, de még épp nem lendülünk át azon a határon, hogy üres nosztalgiázásnak lehessen bélyegezni, és elég pofásra kalapálták a nótákat is.

Érthető, ha a borító alapján elsősorban Metallicára számítasz, de nem feltétlenül ez a fő csapásirány. Ugyan a They See Us As A Prey fanfárszerű kezdésében rejlik némi batterys-blackenedes áthallás, sőt, még a dobütemek is Lars Ulrichot idézik (ez aligha véletlen), de aztán inkább klasszikus Exodusba megy át a jó durva, marós nyitódal. Jamey óvatos, kezdetleges, de nem kellemetlen dallamkísérleteiben persze James Hetfield is ott figyel, ha épp ilyesmikkel próbálkozik, de inkább amolyan műfaji szintézis az egész lemez, mintsem egyetlen konkrét előadó munkásságának felmelegítése. Ennek megfelelően az Armor Your Mind agresszív, crossoveres hangulatokat hoz klasszikusan üvöltözős refrénnel. Az R.M.P.C. csontzúzó málházást mutat be Scott Ian segítségével: az Anthrax és az S.O.D. főnöke nemcsak ritmusgitározik, de kicsit ordibál is a dalban. A Suicidality punkos istrángszaggatásokkal meg egy rövid, ám annál ízesebb Demmel-szólóval színesíti a power/thrash/groove alapokat. De ott van például a Terminal Lucidity, amelynek refrénjében black metalos kicsengésű riffrészlet is akad, szóval tényleg nem full 1988-as a cucc.

Nyilvánvalóan csúcspont a két nagy öreggel megerősített duett is. Chuck Billy inkább csak színesítésként van jelen a jó súlyos Create The Now fülbe ragadó refrénjében és középrészében a maga ízes bömbölésével, Zetro viszont klasszikus vállt vállnak vető duettet nyom Jamey-vel az Assimilation Agenda naná, hogy exodusosan horzsoló durvulatában. Itt amúgy az Arch Enemy új gitárosa, Joey Concepción nyomja a gyilkosan old school szólót, egészen bravúrosan – és feltételezem, tudatosan – rágyúrva az H-Team-áthallásokra.

Bár a lemez szemernyi pihenőt sem hagy a hallgatónak, a dalok pár hallgatás után már jól elkülönülnek egymástól, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Jamey és a Bellmore tesók nem vették félvállról a melót. Túlgondolni persze nem kell ezt az albumot, bömböltetni viszont annál kellemesebb érzés, szóval tényleg Jastát minden thrashernek!

Jamey Jasta június 18-án Budapesten koncertezik a Hatebreed élén, a Crowbar társaságában. Részletek itt.