Shock!

Nehéz immunisnak maradni a Jinjerre, hiszen a zenekar az utóbbi években egészen meglepő rohamléptekkel halad előre. Magyarországi státuszuk a rendszeres koncerteknek köszönhetően eleinte jóval a nemzetközi előtt járt, de az ukrán csapat mára tényleg bekerült abba a kalapba, ahonnan akár ki is húzhatják a nevüket valamikor a jövőben, és összejöhet egy komolyabb szintugrás. A Napalm legalábbis bizonyosan meglátta bennük az x-faktort, így izomból tolja őket, és már amerikai oldalakon is találkoztam nem egy olyan összeállítással, amelyben a súlyos muzsikák egyik jövőbeli potenciális reménységeként emlegették őket.

Mint ahogyan illik bevallani az ilyesmit egy recenzióban, eleinte abszolút nem fogtam a lemezeken Tatianáék adását. Az Inhale, Don't Breathe és a Cloud Factory hallatán nyilvánvalónak tűnt, hogy az élő teljesítmény fényévekkel a dalszerzői kvalitások előtt jár, és emellett bizonyára az excentrikus, szimpatikus frontcsaj lehengerlő egyénisége, kisugárzása is közrejátszott a hype-ban. (A magyar fejjel semmi extrát nem rejtő, tőlünk nyugatabbról nézve azonban már-már szinte egzotikusnak tekinthető illetőségről nem is beszélve.) Pár jó villanást leszámítva ugyanakkor egyáltalán nem hallottam náluk kiemelkedő dalokat, de még önálló egyéniséget is csak nyomokban. A King Of Everythingen már egyértelműnek tűnt a fejlődés, a Micro EP is jó irányt mutatott, ezen az ősszel kiadott, új nagylemezen pedig végre úgy érzem, valóban kihozták magukból a jelenlegi konstelláció szerinti lehetséges legtöbbet.

A Jinjer hangzása a 21. század elejének muzsikáinak talaján fejlődött ki, metalcore-tól groove metalig, progos dolgoktól djentig, sőt, popig minden akad ebben az egyvelegben. Viszont mára mintha megértették volna annak fontosságát, hogy hosszabb távon semmire sem mennek egyéni arc nélkül. Ha egyetlen komoly erősséget kellene kiemelnem a Macro kapcsán, hát ez lenne az: a zenei szempontból korábban is intenzív, de valljuk be, nem túl izgalmas vagy különleges csapat most már egyértelműen szeretné magát megkülönböztetni mindenki mástól, és nagyon rámentek egy saját, csak rájuk jellemző stílus kialakítására. A hatásaikat persze továbbra sem tudnák letagadni, ma is párhuzamok sokasága ugrik be az egyes riffek, témaváltások, dalok hallatán a Meshuggah-tól kezdve a teljes északkeleti parti metalcore-színtér képviselőin át egészen olyan totál underground, mára elfeledett bandákig, mint mondjuk a floridai Into The Moat. Sőt, Tatiana egyes énektémái kapcsán még a No Doubt emlegetése sem hülyeség, halld például a Pit Of Consciousness dallamos részeit. Lefogadom, hogy annak idején nagy hatást gyakorolt rá Gwen Stefani stílusa... Ugyanakkor a végeredmény jóval karakteresebb annál, amit a kezdeti időkben hallottunk tőlük.

A kilenc dalt rejtő Macro a maga 41 perces játékidejével ideális hosszúságú album, amely valóban súlyosabbra sikeredett közvetlen elődjénél, ugyanakkor érettebb, változatosabb is minden eddigi Jinjer-cuccnál. Az On The Top indítás még nem annyira különleges, de intenzitása helyből rokonszenves, az említett Pit Of Consciousness azonban már emeli a tétet, a harmadikként érkező Judgement (& Punishment) pedig lazán az egyik legizgalmasabb és legjobb daluk eddig. A reggae-be is kimondottan kreatív módon belemászó, kiválóan megformált – és ismét csak erősen No Doubt-ízű – énektémákat is rejtő, ugyanakkor a matekmetalos zúzdát sem nélkülöző szám tényleg roppant meggyőző, ha eddig hozzám hasonlóan szkeptikus lettél volna jinjerileg, hallgasd meg, hátha neked is formál a véleményeden. De erős az érdekes szerkezetű Pausing Death is, főleg a második felében kibontakozó hangulatosabb témákkal, ahogyan üt a húzós, groove-os Home Back is jazzpoposan dallamos középrészével. Sőt, kellemesre sikeredett az IainnereP atmoszférikus zárása is. Ha erősséget kell kiemelnem, Tatiana előadásmódja persze adja magát, egyre jobban énekel a csaj, bár a prímet azért most is a durvább üvöltések, hörgések viszik nála. De hangsúlyosabbak, érdekesebbek lettek a melodikus vokálok, ez kétségtelen.

Nem a Jinjer jelenti a súlyos zenék forradalmát, de hallhatóan nagyon igyekeznek egyre egyénibb, egyre különlegesebb dalokat írni, és az ilyesmit muszáj díjazni. Nem is fogok kötözködni velük, ez egy korrekt album, egyértelműen a csapat eddigi legjobbja.