Ünnep van! No, azért senki se rohanjon baltával, csákánnyal és nemzeti színű lufival az utcára. Ez az ünnep bensőséges: nekünk, beavatottaknak szól csupán. Oliva papa újfent alkotott. S hogy e tényt tetézzem némiképp: amit ezúttal összebütykölt, az biz' nagyobbra sikeredett, mint maga a Tadzs Mahal...
Az új JOP album jóval egységesebb és barátságosabb színekben játszik, mint elődje. Ennek tán az is oka, hogy a dalok/ötletek egy része még azon időkből származik, amikor a szeretett Criss Oliva élt és komponált. Már a borító is rendkívül szemrevalóra sikeredett. Borongós-lidérces, ugyanakkor tetszetős.
A dalok témaválasztását illetően megállapítható, hogy Jon manapság egyrészt nyitottabb a realitásokra, a világban történő eseményekre, amelyek ihletet is nyújtanak számára, másrészt azonban a szövegekben meglepően sűrűn fedezhetünk fel vallási kötődésre utaló jeleket. E kettőt egyesíti magában pl. a The Answer, amelynek megírását a WTC katasztrófa ihlette, ugyanakkor a Jézusba vetett hitről szól. A Who's Playing God az elvakult, hatalmi tébolyban szenvedő politikusokat bírálja, míg a komor hangvételű Holes a rabszolgamunkára ítélt afganisztáni gyermekek sorsával foglalkozik. A dalok között találunk tipikusan Savatage-ízű – azaz erősen retro-hangulatú – darabokat. Ilyen a markáns nyitó nóta, a Through the Eyes of the King (amelyben a mosolyra késztető Oliva-sikolyokból is hallhatunk bőséggel), vagy a zongorával kísért The Evil Beside you. A címadó szerzemény a Sava szimfonikusabb, telten zengő kórusokkal dolgozó időszakát idézi fel igen kellemesen, de ehhez a vonulathoz csatlakozik a feljebb már említett Who's Playing God is.
A dalok sorában számomra első hallatra óriási kedvenccé vált a Timeless Flight. Ez az imaként, csendesen és befelé fordulóan induló, magával ragadó tétel végül olyan hisztérikus őrjöngésbe, skandálásba és könyörgésbe torkollik, amitől megáll bennem az ütő. Továbbra is fenntartom, hogy számomra minden idők legszívhezszólóbb Oliva nótája a When the Crowds are Gone, de a Timeless Flight ezennel felzárkózott a stabil második helyre. Ámen. A zord megfontoltsággal hömpölygő End Times szintén a vallás témakörét érinti, pontosabban annak rideg elüzletiesedését.
Az album limitált változata kétféle megoldással került piacra, különböző bónusz nótákkal. Az én példányomon a nyugis, melankolikus Reality's Fool szerepel... no meg némi ráadás hallgatnivaló. Ez a sok helyütt Sava-nosztalgiát árasztó album valóban mániákus kissé – ám csakis jó értelemben. Árad belőle a túlfűtött szenvedély, az érzelmi összetettség. Nagyon emberi, nagyon érzékeny – nagyon Oliva. Köszönet érte.
Végül egyetlen kérésem maradt mindössze: take me to the promise land...
