Shock!

Oliva esetében nehéz elfogulatlannak lenni - rosszindulatúnak pedig egyenesen lehetetlenség. (Nem mintha bármikor is célom lenne ilyesmi.) Egyrészt ott van a Savatage, a maga zsenialitásával és elvitathatatlan érdemeivel. Jon nélkül a Sava sosem lett volna az, ami. Másrészt ott van az énekes, akinek egyedi, kifejező hangját mindig csíptem.

Harmadrészt: adott Az Ember, akit végtelenül tisztelek és kedvelek. Olyasvalaki, aki megjárta a hadak útját, a pokol bugyrait. Csak rá kell nézni. Ő tudja, milyen az, amikor kihunynak a fények... De mégis, a mai napig talpon maradt, gyűri az ipart és alkot. Ad magából, örömet szerezve, élményt nyújtva ezzel nekünk.

Az album egyfajta emlékezés a számunkra öröklétű Criss Olivára, aki egy Tage Mahal című önálló albumot tervezgetett annak idején - amikor még úgy hitte, tervezgethet. Zeneileg rengetegnyi a Sava vonatkozás, kezdve a monumentális, nagyzenekari hatású tételektől a befelé forduló, zongorakíséretes, magányos kesergőkig. (E kettő néha egy és ugyanaz a nóta.) A soknyi ismerős hangulat és zönge már csak azért is elkerülhetetlen, mert az egész album anyagát Jon írta. A nyitó The Dark nagyszabású szuperlatívusz, kész mini-musical, amely akár közvetlenül a Gutter Ballet előtt vagy után is felcsendülhetne. A People Say - Gimme Some Hell szinte végigvezet minket a Sava albumokon az utalásaival, zenéjében pedig az elborultabb oldalt képviseli. A Guardian of Forever sötét méltósága gyönyörű és megkapó. Aki egyszer meghallgatja a Walk Alone-t, az aligha fogja hamar elfeledni... Az All the Time meghallgatására is bármikor kapható vagyok. Akad persze néhány kevésbé süti darab is, ezzel a Sava kapcsán is mindig így voltam. A The Non Sensible..., a No Escape vagy a Pain tutira nem az én műfajom, de tizenhárom nóta közül mindenki megtalálhatja azokat, amelyek miatt bőven érdemes beszerezni ezt az albumot. Épp úgy szerves tartozéka Jon pályájának, mint a Doctor Butcher projekt volt.

Az a gondom, hogy a nekem tetsző nóták nagyon bejönnek, a nem tetszők viszont a legkevésbé sem állnak közel hozzám. Mindkét változatból akad itt szép számmal. De mivel nyíltan elfogult vagyok... Egyetlen dolog létezik, amiért orrolhatnék Jonra. A dolog szoros kapcsolatban áll Micimackóval és egy Chris Caffery nevű pasassal. De tudjátok, mit? Nem tudok, nem is akarok haragudni rá. Azért, mert őt csak szeretni és becsülni lehet. Kell.