Shock!

Valami bűzölög a szaunák környékén - és nem a szanaszét hagyott, több napos fuszeklikre gondolok. Mert adott egy 1989 óta létező finn banda, amely már a harmadik albumát tárja a világ szeme és füle elé, mégis ott tartanak, hogy az ismertetőjük azt véli fontosnak megemlíteni: jártak már a FÁK-államokban (lefordítva: a továrisoknál), illetve egy német fesztiválon nem kevesebb, mint 800 ember előtt bazseváltak... Lenyűgöző karrier, meg kell hagyni.

Az álmodozni vágyók egy darkos, gótikus (és kicsit blackes) bandába tömörültek, ami esetükben azt jelenti, hogy a hangadó időnként vért köp, máskor síri hangon zengedez, a többiek mindeközben vadul nyomkodják a hol csilingelő, hol szörtyögő szintit és miegyebet. (Elképzelhető, hogy a vijjogó/károgó, a humanoidul daloló, illetve a temetői hangú egyed nem egy és ugyanaz, erről nincs fülesem...)

Miután sikerrel elrémítettem mindenkit, azért megjegyzem: nyugvást hallgatható a cucc... Vannak tempók, gitárok, sőt, jó dallamok is. (No meg dob, de az bár ne lenne...) Akinek zsánere a kicsit Cradle-típusú hangeregetés, vegyítve némi Type-os búskomorsággal (nem zeneileg, pusztán énekileg), akár barátkozhat is velük. A Domain of Despair-ben már oly mértékben zavaró a gáz dobsound, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. A pergő hátul, a szomszéd kerti szaunája és fáskamrája mögött kopog, míg a lábgépek elöl, a hangszóróból kilógva püffögnek irdatlan mód. (Legalábbis fülhallgatón kagylózva ezt tapasztalom, de minden mást is így figyelek...) Kár, mert a nóta egyébként nem lenne rossz. Nem tudom, másfél évtizednyi tapasztalat után miként lehet ilyen amatőr keverést jóváhagyni... A gitárok ellenben néhol egészen erőteljesen és bedögülve jelennek meg a dalokban (pl. Dust of Time, Autumn Twilight). A Powered by the Moon okés nóta, beindítja az ősi fejlóbás késztetést, míg a Babel sötétebb, blackesebb vizeken evezget, továbbra is élvezhető módon. Az As the Souls Embrace visszadallamosodik, még vokálokat is beújít. Az utolsóként felcsendülő Autumn Twilight amolyan fél-ballada, amelynek mind a békés, mind a békétlen fele teljesen rendben van. De még mennyire... (Ez a nóta önmagában feljebb húzza a pontszámot.)

Mégse olyan nagy itt a gond, egészen jól ülnek a nóták. Újra kellene (kellett volna) keverni ezt-azt, de ha már ilyenre sikerült, ezzel a szépséghibával kell együtt élnie.