Shock!

Érdekes nevet választott ez a fiatal svéd együttes magának, a lingua ugyanis latinul nyelvet jelent, ebből tehát sejthető, hogy nem egy elvetemült grindcore bandára kell számítani. A borító is inkább reményvesztettséget, melankóliát sugall, csakúgy, mint maga a zene.

A kiadó elmondása szerint az északi négyes kezdetben post-grunge bandaként indult 2000 környékén, majd hat demó felvétel után jelent meg jelen írás tárgya, a frappánsan rövid című debütáló album. Igen kellemes zenét játszanak egyébként a fiúk, lágy dallamokkal, borongós hangulattal, itt-ott kiabálós-hörgős éneket is becsempészve bizonyos nótákba, de szerencsére nem viszik túlzásba a durvulást. Nem is nagyon illik ide az ilyesmi.

A lemezt nyitó May Crayons Guide The Sheep verzéje tisztára Tool, annyira, hogy meg is ijedtem, De aztán jön egy nagyon nem toolos refrén és azonnal ki is simulnak a ráncok a homlokomon. Nagyon kellemes. Mondjuk a dobos, Patrik hatalmas Danny Carey fan lehet, de Misha gitárosnak sem nehéz kitalálni, ki lehet a példaképe. Az album többi része azonban szerencsére nem egy Tool kópia, ahhoz a muzsikához csak Maynardék értenek. Valahogy modernebb ez a zene, kevésbé lebegős, elszállós, bár a gitárjátékban nem kevés '70-es évek bújik meg, de akkor már az énekes Thomas sem úszhatja meg az összehasonlítgatást, neki ugyanis az egyik kedvence valószínűleg a Deftones. Konkrétan a záró dalban, a Transparent Barriers-ben néhol szinte megtévesztésig hozza Chino hajlításait, dallamait. Ami egyébként nem zavaró, nem is olcsó másolásról van itt szó. Mert amúgy nagyon jó ötleteik vannak a srácoknak, a No Footingban hallható például az album legütősebb refrénje, ez éppen egy összetettebb darab, és itt még a kiabálós-üvöltözős rész is rendben van. De ez a Control Yourselfben nálam nem igazán telitalálat, valahogy nem illik ebbe a zenei közegbe az ilyen metalcore-os üvöltözés. A már említett melankolikus, de nem szuicid hangulatról még a Cemetary '96-os remekműve, a Sundown is beugorhat, nagyon halványan.

A nyilvánvaló hasonlóságok ellenére is egy nagyon jó album lett a The Smell..., érezni rajta, hogy nem akartak a fiúk senkit sem másolni, csak hát hatásaik nekik is vannak, na. A Linguával is tehát úgy vagyok, mint a Job For A Cowboy-jal, nagy reménységekként tartom őket számon, aztán majd idővel elválik, ki marad és ki megy. Én drukkolok mindkettejüknek.