Shock!

Ha már úgyis itt van a kanyarban a legfrissebb Iron Maiden-duplaalbum, lassan elkezdhetjük magunkat felkészíteni a Maiden-túladagolásra, hiszen a britek minden tekintetben grandiózusnak ígérkező új lemeze egészen biztosan hosszú távú zenei csemegét jelent majd minden elkötelezett rajongó számára. Az élmény felvezetéséhez kitűnő lehetőséget nyújt a 2010-ben debütált Maiden United elnevezésű formáció legújabb gyűjteménye, amely magasan kiemelkedik az átlagos Maiden tribute csapatok tengeréből.

Manapság már tényleg követhetetlen és megszámlálhatatlan az ilyen-olyan tiszteletadó/bemocskoló, örömzenélő/földbedöngölő, át- és feldolgozó csapatok mennyisége, és mondjuk ki, hogy ezeknek a nagy része valóban totál felesleges időpocsékolás – legalábbis a rajongókra és a hallgatókra nézve. Ha egy produkcióból hiányzik az egyéniség, a kreativitás, az újdonság varázsa, akkor nyílván csak a zenészeknek adódik valami örömük egy-egy újraértelmezésben, ami tök jó dolog, de önmagában még kevés ahhoz, hogy (majdnem) mindenki jól szórakozzon, és hogy a produktum sok ember érdeklődését felkeltse. A magam részéről nagyon nagy kihívásnak tartok egy örökérvényű, zseniálisan megkomponált szerzeményt újraértelmezni (nem feldolgozni!), hiszen amellett, hogy kockázatos eljátszogatni az évek során az ember bőre alá és mélyen a lelkébe égett melódiákkal, még valami pluszt is hozzá kell rakni az eredeti dalhoz, hogy a próbálkozás valóban maradandó és szerethető legyen. Szerencsére akadnak még ilyen felfogásban alkotó muzsikusok, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb minőséget szállítsák le, és maximális tisztelettel közelítenek mind a hallgatókhoz, mind pedig a kedvenc bandájuk dalaihoz.

A Threshold énekesét, Damian Wilsont nem hinném, hogy bárkinek is különösebben be kellene mutatnom: a színtér egyik legkülönlegesebb, ezerből is rögtön felismerhető hangszínnel megáldott torkáról van szó, aki eredeti csapata mellett is rengeteg, más jellegű zenekarban és projectben is megfordult már (Ayreon, Headspace satöbbi). Az elsősorban akusztikus hangszerekkel és finomabb húrokkal előadott Vasszűz-szerzeményekre szakosodott Maiden UniteD kezdeti lépéseit viszont nem neki, hanem annak a Maiden-fanatikus Joey Bruers basszernek (Up The Irons) köszönhetjük, aki a 2006-os eindhoveni Dynamo fesztiválon mutatta be elképzeléseit a dán Iron Maiden fanklub kérésére, és ezen az eseményen természetesen Steve Harris is részt vett. Joeynak ezután már csak a holland Within Temptation gitárosával, Ruud Jolie-val kellett összetalálkoznia, akivel tökéletes formába tudták önteni a projekt zenei anyagát, majd bevették Wilsont, és alapvetően a mai napig ők hárman alkotják a formáció motorját.

A 2010-ben megjelent első, profi kiállítású és ötletes borítóba csomagolt Mind The Acoustic Pieces albumon kizárólagosan a Piece Of Mind légiesre hangszerelt dalai szerepeltek, és természetesen engem már az első alkalommal is levettek vele a lábamról. Egészen különleges és bizsergető érzés volt ilyen formában hallani az amúgy is egyik legnagyobb személyes kedvencemnek számító '83-as lemez több mint örökbecsű dalait. A halhatatlan tételek még az eredetinél is epikusabb magasságokba emelkedtek, és Wilson szuggesztív előadásának köszönhetően szinte újra elkezdtek lélegezni. A hipnotikus To Tame A Landhez még mindannyiunk kedvenc Annekéjét is felkérték, és az énekesnő szó szerint elvarázsolta a nótát. A másodiknak érkező Across The Seventh Sea éppen három esztendeje jelent meg, ezen már vegyesen szerepeltek a brit legendák klasszikus nótái, és talán még az előző adagnál is döbbenetesebbre sikeredtek. Ilyen előzmények után egész egyszerűen kötelező volt elkészíteni egy harmadik művet is, amely magától értetődő módon meg is érkezett.

A Remembrance-en hálistennek folytatódnak a megunhatatlan szerzemények különlegesen finom és ízléses díszítésekkel ellátott átgondolásai, de azzal is tisztában vagyok, hogy ezeket a verziókat nem mindenki fogadja majd határtalan örömmel. Tény, hogy az eredeti számok markáns változataitól roppant nehéz elvonatkoztatni, megfelelő nyitottsággal viszont mindig, minden formában hatalmas élmény szembesülni az Iron Maiden összekeverhetetlen munkásságával, főleg, ha ilyen tehetséges muzsikusok tolmácsolják nekünk a dalokat. Az első öt tétel mindjárt az első két lemezről származik, amelyeket már bizony három és fél évtizede préseltek bakelitbe, és még Paul Di'Anno énekelte fel őket – utóbbi nem mellékesen még vendégként is szerepel a korongon. A nyitó, eredetileg is visszafogott Strange Worldöt nem is nagyon változtatták meg, ellenben a Charlotte The Harlot és a Killers címadója egészen más arculatát mutatja így. Thijs Schrijnemakers (igen, lehet még fokozni Udo Dirkschneidert...) kezei alatt a Hammond orgona is megdörren a Remember Tomorrow-ban, illetve előásták Harris egyik legkoraibb kompozícióját is, amely annak idején a Running Free kislemez B-oldalán jelent meg az Egyesült Királyságban. Az ősrégi Burning Ambitionst a Gypsy's Kiss vokalistája, Bob Verschoyle énekelte fel különösebben kiemelkedő pillanatok nélkül, de közvetlenül utána – és meglepetésre – a Virtual XI talán legerősebb dala is helyet kapott, amelyet ráadásul ismét Blaze Bayley prezentál nekünk azóta jócskán beöblösödött torkával. A Futureal ennek köszönhetően még dögösebben is dörren meg az eredetinél, lightos hangszerelés ide vagy oda... Az Aces High viszont annyira nyílvánvalóan maidenes szerkezetű kompozíció, hogy azt igencsak nehéz feladat túlszárnyalni bármilyen jellegű újragondolással, így az itt hallható változat nem is üt akkorát. Paul Di'Anno viszont rendesen összekapta magát és teljesen vállalhatóan felnyomta a debütlemezes Prowlert, bár meg kell hagyni, hogy ha létezne virtuális hangszóró, csak úgy ömlene belőle a pia és a bagó illata...

Véleményem szerint egy jó dal akusztikusan és általában minden elképzelhető verzióban működőképes, ha hozzáértők nyúlnak hozzá. Ezért bátran merem ajánlani Wilsonék sajátos atmoszférájú, kimagasló színvonalú és izgalmas projectjének mindhárom anyagát, elsősorban nyilván Maiden-fanatikusoknak, de bármely nyitott gondolkodású zeneőrült nyugodtan próbálkozhat vele. Ha fogékony vagy rá, ugyanúgy rabja leszel, mint az eredetieknek.