Shock!

Jócskán belekapaszkodtunk már a 2022-es esztendőbe, de ennek ellenére a tavalyi „tanévből" még mindig akad egy-két kezét nyújtogató jelentkező, aki jelzi, hogy nagy hibát követnénk el azzal, ha aktuális hangzóanyagáról megfeledkeznénk, avagy szemet hunynánk felette. Ilyen a lengyel Riverside frontemberének, Mariusz Dudának legfrissebb szólóanyaga is, aki mostanság egyre többször meg tud lepni a mellékprojektjeivel. Elég csak a két éve megjelent Lunatic Soul-albumot felidézni, ami nálam például csont nélkül az Év Lemeze státuszt is bekarcolta az akkori húszas listám tetejére. Most pedig itt van egy újabb instrumentális anyag, ami ismét nagy lelkesedést tud felperzselni bennem.

S így utólag megismerve az Interior Drawings albumot, maximálisan úgy érzem, hogy ez sem maradt volna le a legutóbbi listámról, sőt színvonalát tekintve nyugodt szívvel oda merem tenni a Riverside anyagai mellé is, hiába beszélünk más jellegű muzsikáról. A jellegzetes stílus itt is nagyon jól érvényesül, hisz Duda nem is nagyon tudna másmilyen lenni: beszélhetünk ezerféle művészeti ágazatról, ő mindegyikben otthonosan mozog és mindegyikbe sikerül beleszőnie azt a finom, csak rá jellemző éteri melankóliát, amitől végül elsőre felismerhető lesz a végeredmény.

A Lunatic Soul legutóbbi akusztikus anyagától eltérően itt most újra a billentyűké, a zongoráé és az elektronikáé a főszerep és persze mindezen külsőségek felett a hangulatteremtés e tételek legerősebb ütőkártyája. Az olyan jellegű instru zenék, amelyeket ráadásul még tartalommal és érzelmekkel is megtöltöttek alkotóik, különösen el tudják rabolni a lelkemet, és ezen az anyagon pontosan erről van szó. Itt nincs olyan, hogy egy dalnak bármilyen címet adhatnánk, mert mindegyiknek külön karaktere van: Mariusz szó szerint megzenésítette a dalcímeket s az ezekhez kapcsolódó érzéseket, gondolatokat és tapasztalatokat, melyeket jó esetben nem csupán a művész, de mindenre nyitott hallgatója is maximálisan magáénak tud érezni.

Különösen nagy apropója sincs annak, hogy itt most csak egy maroknyi rajongót érdeklő instru lemezről írunk, ámde mégis erősen ajánlom a műfaj kedvelőinek: egyrészt a minőség megkerülhetetlen, a dalok közötti koncepció pedig valami olyasmi, amit nagyon régen nem hallottam. Arról nem is beszélve, hogy a mai, kiszámítható zenék világában mennyire üdítően tudnak hatni az egyedi ötletek, pláne, ha azok valamilyen más művészeti irányzattal kapcsolódnak össze. Szemfülesebbeknek és intuitívabb látásmóddal rendelkezőknek gondolom, rögtön feltűnt, hogy az Interior Drawings (Belső rajzok) már címével is sugall valamit: ha leszámítjuk Mariusz önkifejezési formáját, ez a zene másodsorban az ecsetet és a ceruzát forgató művészlelkeknek (is) készült, alkotási folyamataik és ihleteik elősegítéséhez. Azoknak, akik fogékonyak ilyesmire, akár még inspirációként is hathat e mű, s ha például éreznék némi motivációt a rajzoláshoz vagy egy festmény megalkotásához, tuti, hogy valami ilyesmi muzsikát tennék be „háttérzenének". És itt most ne valami olyasmi háttérben szóló prüntyögésre gondolj, amit holnapra elfelejtesz, hanem inkább ragadós melódiákra és hosszútávon is beszippantó atmoszférára.

Azt is kiemelkedően ötletesnek találom. ahogyan Duda a hangeffektekkel játszadozik: a papíron sercegő ceruzák ritmikus zajai, melyek sokszor egy adott nóta alapjait képezik (Shapes In Notebooks, Interior Drawings) szimplán zseniálisak. Vagy a papírgyűrögetés és elszakítás az egyébként is sejtelmes-misztikus Dream Of Calmban (itt konkrétan lehasaltam a hangszerelési ötletektől és álomszerű hangulattól), netán a pulzáló-pumpáló vibrálás a Prisoner By Requestben, ami egy fantasztikusan jól eltalált utaztató téma... és még sorolhatnám.

Persze a Galla Miklós festményeinek bölcsődei színvonalát felidéző borítóval ellátott Interior Drawings soha a büdös életben nem lesz megkerülhetetlen klasszikus (ezt a Riverside-ról sem lehet ma még egyértelműen kijelenteni), az instrumentális zenék elkötelezett híveinek és a kreatív művészetek gyakorlóinak mégis nagyon vastag betűkkel leírva és háromszorosan aláhúzva tenném kötelezővé ezt a csodás, művészi produkciót! A végszót pedig akkor se tessék félreérteni, ha első ránézésre is félreérthető: Duda egyre nagyobbra nő a szemeimben.