Bevallom őszintén, az új lemez megjelenése előtt nem nagyon tudtam, mi a helyzet épp a Masterplannel. Az addig megvolt, hogy Jorn Lande első, 2006-os kiválása után MK II címmel készítettek egy bivalyerős anyagot a Riotból ismert Mike DiMeóval a mikrofon mögött, majd Jorn egy kérészéletű reunion erejéig visszatért a fedélzetre. Mivel azonban a Time To Be King finoman szólva is lapos lett, Mr. Lande pedig ismét teljes erővel vetette bele magát a szólókarrierbe, a Masterplan abszolút eltűnt a színről. Mielőtt megérkeztek volna a hírek, hogy Rick Altzival egy új lemezen dolgoznak, nagyjából azt sem lehetett tudni, létezik-e még a banda, akkora volt a csönd.
Roland Grapow alaposan rákészült tehát az ötödik lemezre, és a Novum Initiumot hallva azt kell mondjam, abszolút megérte ennyit várni rá. Nyilván akkora revelációként nem hat a banda, mint az első lemez tíz évvel ezelőtt, de a kissé kényszeredett Time To Be Kinget egyértelműen állva hagyja ez az új anyag. Ettől függetlenül voltak bennem kételyek az új felállással kapcsolatban (és most nyilván nem a veterán bőgős Jari Kainulainenre vagy a szintén új fiú dobosra, Martin Marthus Skaroupkára gondolok), ugyanis korábbi lemezei (lásd At Vance vagy Thunderstone) alapján Rick Altzi egyértelműen nem tartozott ugyanabba a ligába, mint Jorn vagy DiMeo. Esetében azonban valóban nem csak üres marketingszöveg volt, amit az énekes kapcsán Grapow emlegetett; Altzi ugyanis tényleg beérett a Novum Initiumra, és éppen az ő teljesítménye az, amely miatt kifejezetten gyakori vendég nálam az új korong. Bár stílusában Rick ugyanazt az iskolát képviseli, mint Jorn, illetve azon igyekezet is maximálisan tetten érhető a dalokban, hogy egy-egy jornos rekesztés, frazír is időről-időre előkerüljön, olyan mértékű plagizálásról, mint Todd La Torre és az új Queensryche esetében beszélhetünk, itt szerencsére nincs szó. Persze jornosak a dalok, de nem zavaróan, és a Novum Initiumot hallgatva az is egyértelmű, hogy itt egy másik énekes hallható, mint az első két, illetve a negyedik korongon.
A vokális oldal tehát abszolút rendben van, és a jó énektémákhoz fogós dalokat is sikerült összehozni. Elég csak meghallgatni az azonnal fülbe ragadó Keep Your Dream Alive-ot vagy a Black Night of Magic-et ahhoz, hogy az emberben meg se forduljon a gondolat, hogy visszasírja Jornt. A számok ragadósak, jók és kellően masterplanesek. Abszolút működnek tehát, és azt az izzadságszagot sem lehet érezni rajtuk, amely az előző anyag néhány tételének velejárója volt. Néhány kevésbé erős darab is felkerült a lemezre (No Escape, Through Your Eyes), de ezekért bőven kárpótol a súlyos Betrayal, a slágeres Return From Avalon vagy a tíz perc feletti, epikus címadó.
Nem mondom, hogy a Novum Initium a legjobb lemez, amit a Masterplan valaha is készített, mert világos, hogy nem az. Azt viszont egyértelműen ki merem jelenteni, hogy ha már a nagy távolság miatt DiMeo nem maradhatott, egyértelműen ezzel az albummal kellett volna folytatni a csapat történetét. Egy komolyabb vargabetű és néhány elfecsérelt év után a Masterplan végre ismét jó úton halad, és ez a lényeg.
Hozzászólások