Shock!

A Ministry történetében a From Beer To Eternity – ha nem tévedek – már a harmadik búcsúlemez, sajnos ezúttal azonban igencsak valószínűsíthető, hogy ezt követően tényleg nem lesz folytatás. Merthogy bármennyire is Al Jourgensen szólócsapatáról van szó, a tavaly decemberben, a lemez befejezését követően három nappal szívrohamban elhunyt Mike Scaccia személyében az öreg drogos mellől egy olyan harcostárs távozott, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 1989 óta tolta a banda szekerét. Ráadásul ő volt Al legjobb barátja is, aki így nyilvánvalóan nehezen tudja elképzelni csapatát nélküle.

Szóval a búcsú ezúttal tényleg véglegesnek tűnik – én azért reménykedem, hogy mégsem –, a kérdés pedig az, sikerül-e méltóképp megválni a patinás névtől. Jelentem, a válasz egyértelmű igen. A From Beer To Eternity ugyanis annak ellenére is kifejezetten erős korong, hogy egyáltalán nem mutatja meg könnyen magát, sőt. Okulva abból, hogy legutóbb a Relapse is csak hónapok alatt érett be, ezúttal a szokásosnál több időt és hallgatást adtam a friss Ministry műnek. Szükség is volt erre, mert elsőre egyáltalán nem jött be az anyag, fokozatosan és óvatosan közelítve hozzá azonban végül megadta magát. Kellett hozzá vagy tizenöt lepörgetés, de most úgy gondolom, a Rio Grande Blood óta messze ez a legerősebb cuccuk, amely ráadásul a régi rajongóknak is abszolút be kell, hogy jöjjön.

Mint oly sok patinás csapatnak, úgy a Ministrynek is megvan a maga Reign In Bloodja, amelyet minden fan könnyes szemmel emleget. Nyilván a Psalm 69-ról beszélek, amelyhez a From Beer közelebb áll stílusban, mint bármi az elmúlt majd húsz évben. Nyilván nem arról van szó, hogy az öreg Alien Jourgensen lekopírozta volna a klasszikus lemezt, de a dalok felépítése, hangulata (halld például Fairly Unballanced vagy a klipes PermaWar) számomra abszolút ezt a korszakot idézi. A csapat hozzáállását tökéletesen példázza, hogy az egyik legbetegebb, legborultabb tracket voltak képesek nyitónak betenni. Nem is tudom, a Hail To His Majesty (Peasents) tekinthető-e igazi dalnak, mindenesetre intrónak bizonyosan hosszú lenne. A Ministrytől nem újdonság, hogy nótáikat mindenféle zajra és zörejre építik, az úgynevezett igazi hangszerek pedig néha csak színeznek, de ezúttal ezt még tőlük is szokatlanul beteg formában sikerült összehozni.

Ha a nyitányon átverekedte magát az ember, később már sokkal emészthetőbb dolgok jönnek. A Punch In The Face például tökéletesen hoz mindet, amit az ember elvár tőlük: egyszerű, de hatásosan döngölő riffeket, Al suttogó dallamait, elmebeteg hangmintákat és gépi zörejeket. Ráadásul mindezeket igazi dallá összegyúrva; olyanná, amiknek köszönhetően a zenekar egyedivé és megkerülhetetlenné vált. A Ministry-mércével mérve kifejezetten slágeres, ezáltal tökéletes választásként klipesített PermaWar és a Perfect Storm is megbízhatóan hozza azt, amitől egy Ministry-cucc jó, és akinek például a Fairly Unballanced nem jön be, az tényleg ne is próbálkozzon többet velük. Egyszerűségében is maximálisan hatásos, gyors riffelés jellemzi, Jourgensen rekedten elüvöltött, de mégis emlékezetes énektémaival és mindenféle bevágott hangfoszlánnyal. Tökéletes zenei leképződése annak a beteg, elembertelenedett, mocskos világnak, ahonnan a Ministry érkezett. Van tehát egy kifejezetten fogós oldala is a lemeznek, de egy másik, sokkal bizarrabb arca is, amelyet a beteg címadó mellett a Horror, a címéhez méltó Side F/X Including Mikey's Middle Finger vagy a banda fekete humorára jellemző Enjoy the Quiet (gyakorlatilag kétpercnyi zaj) képvisel. Utóbbiak kissé megfekszik az ember gyomrát, de ezért meg bőven kárpótolnak az olyan tételek, mint az A Lesson Unlearned, egy Ministrysen kiforgatott pszichedelikus rock téma, illetve a nyolc perc feletti Thanx but No Thanx, amelyben a Rio Grande Blood Gangreenjében felbukkant Sgt. Major tér vissza, hogy felolvasóestet tartson William S. Borroughs (amerikai író, esszéista, mellesleg komoly ópiumfüggő) egyik művéből, a Thanksgiving Prayerből.

Bár egy-két feleslegesen bizarr megoldást le lehetett volna hagyni róla, a From Beer To Eternity – tipikusan jourgensenes cím, emlékezzünk csak az A Mind Is A Terrible Thing To Taste-re vagy a The Dark Side Of The Spoonra – az elmúlt húsz év legjobb Ministry lemezeinek egyike, Al Jourgensen méltó búcsúja legendás csapatától és barátjától, Mike Scacciától. Nyugodj békében Mike!