Shock!

Ismerik maguk a Mother Superiort? Azt a Los Angeles-i garázsbandát, amely hivatalosan 1993 és 2011 között tekintette magát aktívnak, de ebbe az időszakba az is simán belefért, hogy Henry Rollins mögött kábé nyolc éves időtartamra ők hárman jelentsék a „Band"-et? Nem? És ha azt mondom, hogy ennek folytán az ő játékuk hallható Rollins Bácsi Get Some Go Again és Nice lemezein is, illetve hogy azért önerőből is kiadtak vagy nyolc-kilenc stúdiólemezt, és időnként olyan nagyságokkal is kollaboráltak, mint például Lemmy, Meat Loaf, Iggy Pop, Mike Patton, vagy épp Josh Homme? Így sem? Hát, a csapatnak kurva nagy szerencséje van, hogy egy bizonyos Scott Ian Rosenfeld viszont kifejezetten ismeri és szereti őket!

Az Anthrax kaporszakállú gitárosa pedig éppen 2013 szilveszterén töltötte be ötvenedik életévét, minek örömére csapott is egy szép nagy, szilveszteri bulival egybekötött, szülinapi mulatságot, ahol azt gondolta ki saját maga ajándékának, hogy olyan sokat látott zenész-cimboráival, mint például Joey Vera, John Tempesta, meg persze saját asszonykája, Pearl Aday (nem mellesleg Meat „His name is Robert Paulson" Loaf nevelt lánya), előad vagy egy tucatnyi Mother Superior-dalt az ámuló-bámuló közönségnek. Akik között természetesen ott tapsolt a Főnökasszony eredeti énekes/gitárosa, Jim Wilson is, hogy aztán persze csak ne bírja ki, és beszálljon a bandába egy kis örömzenélésre. Ezt ott és akkor egyszeri performansznak szánták, de aztán a hír – ahogy az már lenni szokott – eljutott a Metal Blade főnökségéhez is, akik rábeszélték az ötöst a lemezfelvételre, lényegében egy az egyben a fenti koncepció szerint. Kár volt.

A helyzet ugyanis az, hogy a Motor Sister lemeze nem jó. Nem azért, mintha közel hallgathatatlan lenne, hanem mert iszonyatosan unalmas. Nem azért, mert nem jók a zenészek, hanem azért, mert egy ilyen blues rock alapokon nyugvó, de azért alapvetően koszos és zajos rock and roll muzsikát szinte már túlzottan is feszesen és kimérten játszanak, ami számomra egyértelműen a feeling rovására ment. És azért, mert az annyira hangoztatott örömzene-jelleg egyszerűen nem jön át a hangfalakon, hogy mást ne mondjak, nem szeretem hallgatni a dalokat. Hát milyen örömzene már az ilyen? És ami a legfontosabb: mindezek eredőjeként az égadta világon semmit sem tesz hozzá a Mother Superior zenéjéhez, sőt, éppen hogy elvesz belőle egy nagy adaggal! Pedig – ha ez eddig nem lett volna teljesen egyértelmű – a Motor Sister egy klasszikus cover band, azzal a specialitással, hogy itt az eredeti zenekar főarca is tag. Vagyis ez a tizenkét dal kivétel nélkül Jim Wilson/Marcus Blake-szerzemény, így aztán hülyeség is azt várni, hogy akár minimálisan is benne lesznek a tipikusan scottianes, vagy épp joeyverás megoldások. Csak akkor meg mire fel ez az egész?

Oké, a gyorsabb rock and roll tételek, mint a nyitó, akár MC5-nótának is beillő A Hole, vagy épp a slágeres Fork In The Road tényleg elég frankó, mint ahogy a kimértebben alapozó Little Motor Sister is az (ahonnan ugye a nevet is választották), meg mondjuk a Beg Borrow Steal súlyosabban riffelő világa is jól áll nekik. Viszont ahol igazán zsírosan kéne hozni azokat a blues rock alapokat, mint mondjuk a Fool Aroundban, a Pretty In The Morningban, leginkább pedig a Doghouseban, na, ott abszolút vakvágányra fut a Ride. Félreértés ne essék, szeretem én Scottyt, Verát és Tempestát is, hogy ne szeretném, de nekik egyszerűen nem ez a természetes közegük, és mondjon bárki bármit, ez rohadtul ki is hallatszik a játékukból. Jim Wilson meg sem énekesnek, sem dalszerzőnek (szólógitárosnak meg aztán pláne) nincs akkora kaliber, hogy egymaga elvigye a hátán a produkciót. Az ötös hölgytagjának pedig annyira minimális szerep jutott, (egy-két sikoly itt, egy verze amott), hogy őt hagyjuk is ki szépen ebből.

Ha igazán őszinte akarok lenni, szerintem egyetlen dalt játszanak el az eredetinél jobban, ez pedig a záró Devil Wind, és talán nem véletlen, hogy itt éppen azt a drámai kontrasztot sikerült kiemelni, ami a visszafogott-akusztikus gitáros kezdés/átkötés és a mindent leromboló fémes gitártémák között feszül. Hiába, ezek itt jobbára metalzenészek (minden pejoratív felhang nélkül), ehhez a muzsikához értenek igazán. El tudom fogadni, ha valakinek ez a dalcsokor tetszik, de higgyétek el, az eredeti Mother Superior lekoszhadt garázszenéje ennél azért sokkal jobb!