Shock!

Mintha a nyájas gondviselés szeretne gyógyírt nyújtani mindazok számára, kik mélyen csalódtak az új Morbid Angel lemezben, oly meglepetésszerűen bukkant elő a semmiből ez a vészjósló borítóval ellátott korong, mely egyeseknek többet fogni érni az Illud Divinum Insanus által okozott fejfájásuk csillapítására, mint fél doboz aszpirin.

A projekt nevét adó illetőről ez alkalommal hallok először, de bűnöm talán bocsánatos, mivel az egyiptomi születésű Sadek amolyan kreatív háttérember, aki a Mayhem és a Sunn O))) számára készít színpadi díszletet és jelmezeket. Vagyis nem egy hagyományos értelemben vett zenész, akinek azonban támadtak nagyon is muzikális ötletei. Megálmodott egy koncepciót, mely köré egy teljes albumot kívánt építeni, de mindehhez zenészekre is szüksége volt, s ha már ismert az extrém zene berkein belül, hát ki is használta kapcsolatait, s nem akármilyen nevekkel töltötte fel üres posztjait.

Mivel az elképzelt zenei közeg death metal, ezért ilyen beállítottságú embereket vezényelt össze. Így került a képbe a Morbid Angel egykori basszusgitáros-énekese, Steve Tucker, a Cryptopsy eszelős ütőse, Flo Mounier, és az ex-Mayhem gitáros Rune Eriksen, ismertebb nevén Blasphemer. Természetesen ezek a muzsikusok nemcsak felsőligás zenészek, hanem remek dalszerzők is, tehát az In The Flesh nem csupán Sadek érdeme, az itt hallható dalok igazi csapatmunka eredményei. Mint már említettem, a szerzemények egy közös téma köré épülnek, mely a föld mélyéről kicsapolt kőolajban fuldokló civilizációnkról szól. Mind a borítófestmény, mind a dalszövegek tökéletesen illeszkednek is ebbe a képbe, az alig félórás dalcsokor pedig színtiszta death metal esszencia.

Baljóslatú bevezető nyitja a lemezt, majd berobban a Petrophilia, ami igazán veszedelmes darab. Mintha a Domination korszakos Morbid Angel tért volna vissza ebben a dalban, s ez az érzés nemcsak Tucker jellegzetes, effektezett bugyborékolásának köszönhető. A harmóniák, a tempóváltások, mind Azagthothék stílusára hajaznak, talán itt jóval markánsabb a keleties hangulat, ami minden bizonnyal Sadeknek köszönhető. A második Of This Flesh a lemez talán legerősebb tétele, igazi drámai témával operál, az emberiség éjfekete végzete végig ott ólálkodik a blastbeatek és riffhegyek között. A mű bővelkedik a fogós, megjegyezhető témákban, amiből a Soullessben is találni. Karakteres dalokat sikerült itt összehozni, a Mechanic Idolatry kimunkált szólóit élvezet hallgatni, az egyébiránt kimértebb tempójú darabok között pedig jólesik az olyan észveszejtő aprítás, mint amilyet a Sufferben is elejtettek Tuckerék. A záró, instrumentális Nigredo In Necromance videóját pedig érdemes megnézni, igen beszédes és erőteljes képi világú alkotás.

Az In The Flesh egy remek death metal album, igazából csak két dolgot emelhetek ki negatívumként: az egyik a rövidsége, ami sok csapatnál áldásos lenne, ezúttal viszont, tekintve a dalok minőségét, nyugodtan rá lehetett volna még dobni vagy tíz percnyi játékidőt; a másik problémám a nyilvánvaló Morbid Angel hatás, bár tudom, ez David Vincenték vitatott visszatérő anyagának fényében sokak számára inkább lesz üdvözölendő dolog. Bárhogyan is, remek death metal év az idei, és szerencsére még csak a felénél tartunk.