Shock!

Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy az északi, svéd vonalbeli black metal hordák között az egyik legjobban csengő név a Naglfaré. Az 1992-ben Kristoffer Olivius basszer és haverja, J. Rydén , az akkori vokalista által alapított csapat '95-ös bemutatkozó albuma, a Vittra igen nagy hullámokat vert fel a fekete fém műfajban, olyannyira, hogy a kritikusok is a Dissection méltó párjaként említették meg a zenekart, az említett albumot pedig sokan még ma is a svéd black metal egyik alapművének tartják.

Más kérdés, hogy a Naglfar sajnos azóta túl sokat nem mutatott fel, nem mintha gyengék lennének az ezután kiadott anyagok, de a Vittra talán még mindig az etalon. A mostani anyag - ha a 2002-es "Ex Inferis" Ep-t is beleszámítjuk - az ötödik lemez, bár a banda sok nehézségen ment keresztül, és ezért sem ontották a lemezeket.

Az egyik fő változás, hogy az egyik alapítótag is kilépett, így Olivius úrnak a basszusgitár mellett az "énekesi" poszton is helyt kell állnia. Amit tulajdonképpen maximálisan végre is hajt, egyrészt a bőgőtémákat is rendesen hozza, másrészt iszonyatos intenzitással, gyűlölettel köpi, hörgi, üvölti bele a képünkbe az élet sötétebb oldaláról szóló szövegeket.

A beteges intro után az egyik legjobb dallal indítanak - Swarm Of Plagues - jó riffekkel, agresszív vokállal, megadallamos refrénnel, a dal háromnegyedénél pedig egy olyan sejtelmes zongorás betéttel, hogy a hideg futkároz az ember gerincén. Az ezt követő Spoken Words Of Venom című nótában sem lankad az intenzitás, tulajdonképpen egyik dalra sem fogható rá, hogy tölteléknóta lenne. Technikás tekerések, dallamos riffek, elsöprő, kétlábgépes dübörgő dobtémák, plussz a hiperagresszív vokál - minden adott hát egy jó kis nordikus black metal orgiához.

A következő dalok sem rosszak: a Murder Manifesto, illetve a Revelation Carved In Flesh - az előbbi középtempós, az utóbbi szélsebes, de mindkettőben valami borzongató, sötét hangulat ragadja torkon az embert. Ez igaz a None Shall Be Spared dalra is, ahol a vokálok között északi szél süvöltéseként hörög Olivius, a riffek és Matthias Grahn dobtémái pedig térdig nyomnak a betonba. Az And The World Shall Be Your Grave pedig aztán egy féktelenül szabadítja ránk a démonok hordáit, viszont olyan jó kis gitárszólóval megtűzdelve, hogy az egész kellemes meglepetésként ért a hatalmas zúzda közepette.

Bár nagy meglepetéseket nem okoz, és a műfaj megváltását sem hozza el a Pariah, mégis a mai black metal áradatban a nagyon kevés egyedi hangú és hangulatú zenekarok egyike a Naglfar. És ez önmagában sem kevés.