Shock!

Nem túl sok hely lehet a világon, ahol egy korábban jobbára páriaként kezelt, lemezkiadástól és koncertezéstől rendre eltiltott rockénekesnek – aki önmagát előszeretettel nevezte a Nemzet Csótányának – megadatott volna a lehetőség, hogy eljátssza a világirodalom egyik legismertebb tragédiájának címszerepét. A Magyar Népköztársaságban azonban ez a csoda is megesett, és első hallásra talán meredeknek tűnhetett, hogy az addigra már „ricsétlenített" Feró belebújjon az örökkön merengő dán királyfi bőrébe, a dolog igenis működőképes lett. Kislemez, nagylemez, majd több színházi előadás és koncert – ezek jelezték a siker útját. Most pedig laza harminckét év elteltével CD-n is beszerezhető a sajátos Hamlet.

Feró – megunva az állandó csatározásokat és azt, hogy még a zenészszakszervezet is elárulta őket – 1981-ben szögre akasztotta a baboskendőt, és a mind inkább színpadi produkcióvá váló, art punk felé kacsingató Beatricét holtnak nyilvánították. Sokáig persze nem tudott megülni a seggén, egykori Dinamit zenészekkel megalapította a még elvadultabb, mindent mindennel keresztező, semmilyen skatulyába nem illő (Ős-)Bikinit, és velük végre már engedélyezték számára a lemezkiadást is, amelynek két zseniális anyag, a Hova lett... és a XX. századi híradó lett az eredménye. „Rehabilitálásában" nagy szerepet játszott, hogy ő volt Laborc az István, a királyban, illetve Berger a Rockszínházban nagy sikerrel futó Hairben. 1985-ben ki is lépett a Bikiniből, mert valami nagy dobásra készült.

Ez volt a Hamlet, amelyhez már 1984 óta írta a zenei anyagot egykori (és leendő) ricsés társaival: Miklóska Lajossal, Lugosi Lászlóval és Donászy Tiborral, hogy később, a lemezfelvételekre Trunkos András, majd Zsoldos Tamás is csatlakozzon a csoporthoz. A Hamlet próbái pedig '85-ben meg is kezdődtek a kecskeméti Katona József Színházban, ekkor még maga Jancsó Miklós is tagja volt a projektnek. Azok az előkészületek félbeszakadtak ugyan, ám még ebben az évben kijött a Hamlet-kislemez, a Kisfokozat, rajta a Lenni, vagy nem lennivel és az Iszákos a nevünkkel. Nem lett elsöprő siker, de arra nagyon is jó volt, hogy bebizonyítsa: Feró tényleg komolyan gondolta a dolgot. Olyannyira, hogy 1986-ban végre megérkezett a nagylemez is, rajta – többek között – Feró mellett Miklóska Lajos és Kaszás Attila (!) énekével, és a Lugosi/Donászy/Zsoldos csapat zenéjével.

Ironikus dolog, de ezáltal pont, hogy a Hamlet lett a voltaképpeni legelső Beatrice-nagylemez, még ha nyilván nem is jöhetett ki azon a néven. De a Prológust és az Epilógust jelentő dalok alapját például egy régi Rice-szerzemény, a Párbaj jelentette, és amikor Feró olyanokat énekelt, hogy „Minden, minden ütést állnom kell?", meg hogy „nem mindig a vesztes a gyengébb", akkor azért mindenki tudta, hogy kiről-miről is van szó. De egyébként is mindvégig jellemző, hogy a főhős nagyon jó érzékkel válogatott az Arany János fordította shakespeare-i szövegek közül, ha ő mondja, hogy rohadt az államgépben valami, meg valami bűzlik, azt igencsak elhisszük. És annak is súlya van, ha róla éneklik mások, hogy „Minő veszély, hogy ez ember szabad!"

Feró egyébként egészen bátran nyúlt a patinás műhöz, a szövegbe ugyan – nyilván – nem írt bele, de a részek egymáshoz való sorrendjét megbontotta. Nem minden ott jön elő, ahova való lenne, és sokszor visszatérnek-örvénylenek sorok, szakaszok. Ez az őszintén bevallva kicsit azért embert próbáló zenei hangkavalkádra is jellemző, a kórusokra meg aztán pláne. A csúcspont persze nála is a híres Hamlet-Laertes párbaj, amely során lényegében minden fontosabb szereplő elhalálozik, hogy végül az összekeveredett nevű Rosenstern-Guildenkrantz páros szoborrá avassa Hamletet. A hanganyagot persze erősen megkurtították a teljes előadáson elhangzott dalok mennyiségéhez képest, eredetileg ugyanis egy majd' másfél órás, dupla lemezben gondolkodtak, aztán ebből lett az a bő negyvenpercnyi dalfüzér, ami végül lemezre került. A színházi előadás (amelynek szereposztása egyébként nem egyezett meg a lemezen szereplőkével, igaz, már a kislemezen is mások voltak) ősbemutatóját pedig 1987 januárjában tartották az Egyetemi Színpadon, Katona Imre rendezésében. Még ugyanebben az évben újjáéledt a Beatrice is – a kör bezárult.

A GrundRecords által kiadott, igazán igényes Hamlet-változat persze mind a régi nagylemez, mind pedig a kislemez anyagát tartalmazza, felújított, remaszterizált formában, utóbbi Rozgonyi Péter munkája. Aztán vannak itt még eredeti plakátok, fényképfelvételek is a színházi előadásról, sőt még az a húszkockás miniképregény is itt figyel, amely már az eredeti kiadásnak is titkos favoritját jelentette. Teljes tehát a kép, így a kiadvány méltó emléket állít a '80-as évek közepe egyik leginkább formabontó művészi teljesítményének.

A többi néma csend.