Öreg rókákok, és még saját maguknál is öregebb nótákat nyomnak. Ez a nem semmi. Múzeum. Pat Travers nem ma kezdte, 1976 óta tolja a bluest és a rockot, Aynsley Dunbar dobos David Bowie-tól a Whitesnake-ig a fél világgal zenélt már együtt, egyedül a fura nevű és elég randácska Gunther Nezhoda basszert nem tudtam hová tenni, de kiderítettem ügyesen, hogy Michael Schenkertől az UFO vagy a Great White egyes tagjaiig sok mindenkivel játszott már együtt.
|
megjelenés:
2003 |
|
kiadó:
Shrapnel / MusiCDome |
|
pontszám:
8 /10 Szerinted hány pont?
|
No, szóval ez a három nemtúlfiatal arculat összeállt, hogy olyan előadók dalait játsszák fel e korongra, mint a ZZ Top, Grand Funk Railroad, Cream, Robin Trower, Stray Dog, Point Blank, Free és a Mountain. Tulajdonképpen kellemes blúzolgatás a lemez, semmi nagy extra nincs rajta, bár a bluesnak nem is ez a lényege. Direkt ki is emelik, hogy Pat szándékosan totál alap cuccot használt a felvételekhez, hogy minél közelebb kerüljön a nyers, ősi blues hangzáshoz. Egy Les Paul standard gitárt beledugaszolt egy Marshall JCM900-ba egy wah és egy phaser pedál közbeiktatásával, és lőn csont hangzás.
Na jó, nem halálmetal-rajongóknak való a lemez, de idősödő rokkereknek (lásd Agroker) nosztalgiakönnyeket csalhat a szemébe pár régi dallam. Persze akadhat olyan zenehallgató akinek már unalmas egy idő után a sok séma-skála, de ha anno nem írnak ilyet ma már ősz halántékú bácsik, akkor nem lett volna Whitesnake vagy akár Creed vagy mittomén: sokan alapoztak ám a régi ugatópedál-nyúzó lassúkezűekre.
No, itt ez a múzeumlemez, dupla Jack Daniel's mellé kiváló. Mármint annak aki az ilyet szereti.
