Shock!

Nemcsak a hazai, de a klisékben dagonyázó nemzetközi underground üde színfoltja is a debreceni Perihelion, amely Vasvári Gyula gitáros/énekes vezetésével jó néhány merész kanyart követően, végre megérkezni látszik célállomására. Mutatott ebből némi ízelítőt a tavalyi Nap fele néz EP, az átalakulás sűrűjében járó zenekartól azonban várható volt még némi iránymódosítás az első, már valóban az új korszakot fémjelző album kihozatala előtt. A Zeng itt tehát mindazon folyamatok és tagságbeli átrendeződések végeredménye, amelynek végén a death/black hibridben közel másfél évtizedig utazó Neokhrome-ból előbb Neokhrome, majd Perihelion lett, mindeközben pedig célközönségét is jobbára lecserélte.

A Zengnek most egy kicsi, de annál lelkesebben promózó francia kiadó, az Apathia Records szolgáltathat igazságot, a kiadványt kézben tartva pedig valóban úgy érezheti az ember, hogy a szálak itt összeértek, és tényleg nagyjából minden adott a kiteljesedéshez. A Costin Chioreanu (Arcturus, At The Gates, Mayhem stb.) által szállított artwork a maga egyszerűségében szintén prímán erősíti az a kellemes előérzetet, hogy itt egy karakteres, egyedi történettel állunk szemben, és e tekintetben nem is kell csalatkoznunk. Ez a sztori ráadásul nem vezethető le egyenes ágon egyetlen közreműködő előtörténetéből sem, minden erőszakos skatulyázgatási kísérlet ellenében is a Perihelion sajátja ez az út, ahol legfeljebb érintőleges külső hatásokról számolhatunk be.

Érdemben visszanézni tehát csak a tavalyi EP-ig érdemes, ahol többé-kevésbé kiderült, hogy a négyes – néhány színesítő jellegű, black metalos ismertetőjegy megtartásával – a jövőben a különféle post-műfajok felé kötelezi majd el magát. Ahogy a formáció arca és lelke, Vasvári Gyula ebbe a közegbe imádatának másik tárgyát, a grunge-ot is beemeli, az mondjuk engem sokkal inkább az ezúton is lelkesen hiányolt Aebsence mentalitására emlékeztet... e gondolatmenet végén pedig valahogy az is eszembe jut, hogy végeredményben a Zeng gyökerei sokkal mélyebbre ereszkednek a honi talajban, mint a melldöngetős, csűrdöngölős vonal leszármazottai esetében. A Perihelion szerencsére sem zenéjében, sem dalszövegeiben nem kíván hivalkodni, ez a muzsika a végtelen kozmosz csendes szemlélőinek ábrándjait jeleníti meg.

A rendkívül kompakt, túlzásokba nem eső, alig félórás anyag minden egyéb tárgyú dicséret dacára is küzd azért néhány gyermekbetegséggel. Általános érvénnyel érzem a letisztultság relatív hiányát, például kifejezetten jót tenne a zenének egy olyasfajta egészséges minimalizmusra való törekvés, mint ami a legutóbbi Thy Catalalque-on is hallható. Gyula ráadásul énektechnikailag sem áll minden esetben készen arra, hogy az általa vizionált nagyszabású elképzeléseket maradéktalanul megvalósíthassa – az intro után berobbanó Vég se hozza el például máris komoly próbatétel elé állítja a hallgatót ebből a szempontból. Máskor azonban annyira magával ragadó, eredendő üzenetét olyan tűzzel és hitelességgel tolmácsoló ez a muzsika, hogy az ember nem is tehet mást: lehunyt szemmel átadja magát az érzésnek...

Nem tökéletes alkotásként, de markáns állásfoglalásként értékelem az újkori Perihelion „debütáló" lemezét az általa felvállalt értékek mellett, ahol a jövőbeni teendők iránya is kirajzolódni látszik. Zengjen hát!

A Perihelion budapesti lemezbemutatója a Trafikban lesz október 30-án. További részletek itt.