Shock!

Ezek a germán csávók elszántan gyúrnak arra, hogy a műfaj legpocsékabb, legigénytelenebb borítóival rémisztgessenek bennünket. Rendben, ne nyomasson mindenki Rubens-, vagy Monet-reprókat az albumaira, de azért ez is túlzás...

Miheztartás végett utánanéztem, mennyi szép és jót írtam e csapat legutóbbi anyagáról. Az eredmény lehangoló: semennyit. Mivel azonban nem bűzölgethetem ezt a lemezt a fiók mélyén az idők végezetéig, jobb most túlesni rajta... Kezdetnek akár örvendezhetnék is: a promolemez alig több, mint félórányi mjuzikot tartalmaz. Ujjongás helyett azonban inkább meglepődöm. Ez ugyanis kicsit más, mint amire - múltbéli rémemlékeim alapján - lélekben készülgettem...

A nehézkesen kúszó, kissé misztikus hangvételével együtt is megkapó The Flames Still Burns egészen épkézláb nótának tűnik. Súlyok vonszolódnak és elektronikás kütyük cicmörögnek vállvetve. A hangulat olyasmi, akár egy elszállósabb EverEve dal esetében. Az It's Alright jóval élénkebb, amolyan bulis, rock'n'rollos tétel, amelyre könnyen rá lehet kattanni. Időnként kicsit úgy érzem, az énekes - továbbra is Stefan Berggren, ex-Company of Snakes - valódi hangját legfeljebb lepkehálóval tudjuk megcsípni a sok gépi mahinálástól és effekthegytől, melyek olykor a gityókra is úgy nehezülnek, mint megannyi lavina, de többé-kevésbé így is rendben van a cucc. Visszalanyhul és valahol a rock és metal mezsgyéjén bolyong a Big City Jungle.

Egyben ez az a pont is, ahol kezdem elveszíteni mind a fonalat, mind az érdeklődésemet, ugyanis az egymás után sorjázó nóták belefúlnak egyfajta egérszürke miazmába. Lendületet, figyelemre méltó melódiákat még lámpással se találunk. Néhány lomha, középtempós tétel után ráadásul még egy harmatos-akusztikus balladán is át kell vergődnünk magunkat. Ebben kivételesen Stefan laza, de kellemes énekét a legérdemesebb végigkagylózni. A Razorback mindvégig egyfajta minimalizált, cizelláktól teljesen mentes zenében utazik, ahol szikár-száraz alapriffek röfögnek végig a nótákon. A fülbekúszó dallamok egytől-egyig szabadságra mentek. A korong második fele olyan szinten süpped dögunalomba, hogy az már-már művészi.

A Razorback fájdalmat nem okoz ugyan, de örömet se sokat.