Shock!

Furcsa egy szerzet ez a német társaság! Alapjában véve progresszív színezetű, dallamos muzsikát tolnak, amelynek összetétele egészen speciális. Kiindulópontnak nyugodtan vehetjük a jelenkori Savatage stílusát, soundját, ám ha úgy tartja Ferdy Doernbergék kedve, akkor a modern, elektronikus hangzásokkal kísérleteznek (Mephisto album), most meg akár 15-20 évig is leásnak a múltba...

Legújabb anyaguk egy komplett sztorit tár elénk. Egy rocksztár karrierjét, életének viszontagságait kísérhetjük figyelemmel, akárcsak Jon Oliváék Streets albumán, a Rough Silk hőse ellenben a nyomornegyed utcái helyett a világot járja. A konkrét mondanivaló persze mélyebb ennél: emberi érzéseket, kapcsolatokat boncolgatnak vagy társadalmi kérdéseket feszegetnek a dalszövegek a történet hátterében. A Symphony Of Life-ot a két tételre osztott címadó szerzemény nyitja, ahol az első részben latin nyelvű templomi kórus csendül fel, a második pedig nemcsak a mai Savatage-ot, de egyenesen a 70-es évekbeli Queent is megidézi (a kórus később itt is szerephez jut, amúgy a vokálok végig roppant igényesen kidolgozottak a lemezen).

Eddig teljesen szimpatikus a dolog. Sokat ront azonban a kialakult képen a Suicide King And Chaos Queen bohóckodása. Ez egy tekerős, de szörnyen híg dalocska, akár egy olcsó Rhapsody-paródia, sekélyes tangó-betéttel a középrészben. A lírai Savannah megint valami más, ebben egészen korai Boston is kimutatható. A Lucifer kész mini rock-opera a Streets után szabadon, lényegében Isten és "Luci Ferkó" párbeszéde, melyben az előbbi karaktert nem más alakítja, mint maga Oliva mester! Csak emlegetni kellett... Innentől kezdve már a helyenként musical- vagy pop-hatású zene uralja a terepet hol jobb, hol kevésbé maradandó nóták formájában. Az Under The Guilliutine refrénjének vokálmegoldásaiban visszatér a Queen, míg a Stories To Tell eszembe juttatta Gary Moore régi dolgait is. A dalszerzésből egyébként a billentyűs hangszereken és gitáron egyaránt játszó Ferdy vállalt oroszlánrészt, továbbá a hangmérnöki teendőket és a keverést is ő végezte. A szövegeket szintén maga írta egytől egyig.

Ezek mellett sem haladhatok el szó nélkül, pláne, hogy a sztori ismerete nélkül is élvezetesek. Többségben rendkívül frappáns, szellemesen megfogalmazott kis művek, és ha kell, jó adag humorral telítettek. A Lucifer mellett a Silicone a másik szövegi csúcspont, ahol a képmutató, álszent "sóbizniszt" és az esztelen tömegfogyasztást fricskázó, ironikus sorok tökéletesen harmonizálnak a némileg felvizezett, popos muzsikával. Nem minden ízében 100%-os, de igen egyedi korong, nagyszerű zenészi teljesítményekkel.