Egy rendes világban a Samael Passage albumának már régen a Klasszikushock rovatban lenne a helye, de ilyen-olyan okok miatt folyamatosan kitolódott a megemlékezés. Az album megjelenésének negyedszázados jubileumát sajnos derékba kapta a covid, ez azonban nem vette el a Locher-tesók kedvét attól, hogy itt-ott teljes egészében eljátsszák a lemezt, ha már egyszer úgyis mindenki ezeket a dalokat akarja hallani tőlük. Tavaly, Nagyszebenben nekem biztosan jobban esett volna, ha a rendelkezésükre álló ötven percben a Raintől az A Man in Your Headig végigszántanak a legnagyobb klasszikusukon – ezt akkor nem tették meg, a jelen koncertalbum tehát egyfajta vigaszdíj is lehetne. De nekem persze soha semmi nem elég jó, az ARTmanián azon siránkoztam, hogy vegyes szettet játszottak, itt pedig pont az ellenkezőjével van bajom. Túl a vállalhatatlan viselkedésemen, tegyük fel a kérdést: valójában mi értelme van a fondorlatos Passage – Live címre keresztelt, a Samael 2022-es, krakkói koncertjét megörökítő anyagnak?
Megúszósra vette a figurát a banda és a kiadó is ezzel a kiadvánnyal, hiszen bármilyen irányból nézzük, a Passage-nél nem volt és nem is lesz fontosabb mérföldkő a Samael-sztoriban, illett volna ennek nagyobb feneket keríteni, ha engem kérdezel. A Passage – Live az adható minimum ebben a tekintetben, ráadásul azt egy, a csúcsformát már hosszú évek óta maga mögött hagyó zenekar rögzítette. A megváltozott felállás más tészta, annak ezen a helyen nincs különösebb jelentősége, Ales és Drop pontosan ugyanolyan jók a szólógitáros és bőgős posztokra, mint Kaos és Masmiseîm volt annak idején. Vorph és Xy viszont annyiszor játszotta ezeket a dalokat az elmúlt huszonnyolc évben, hogy nem róhatjuk fel nekik, amiért nem pörgeti maximumra őket az újabb lehetőség. Egy unott zenekar hallható ezen a koncertfelvételen, amire az izgalommentes keverés csak ráerősít. Képi felvétel hiányában csak elképzelhetjük, ahogy Xy lazán gimnasztikázik a szinti mögött, Vorph pedig a fiatalkori hangját keresi.
Gyönyörű, organikus íve volt annak folyamatnak, ahogy a Samael a Ceremony Of Opposites nevezetű gigásztól, a Passage-en keresztül eljutott az Eternalig, de a sorból mindenképpen a Passage jelentősége emelkedik ki, természetesen nem csupán azért, mert Xy ekkor cserélte le a dobszéket a Korg Triton nevű szörnyre. Ezek a nóták minden elképzelhető megközelítésben Remek Dalok, még a Xytras név alatt elkövetett szinti-szimfonikus feldolgozások is jelentőségteljesek voltak annak idején. Egy mindent egybepakoló újrakiadásnak lényegesen több értelmét láttam volna a jubileum kapcsán, vagy ha már mindenképpen egy ereje teljében levő, kurrens zenekart akar a kiadó prezentálni, akkor jöhetett volna a teljes krakkói koncert, mind a huszonegy dallal, Baphomet's Throne-ostul, Infra Galaxiástól. Ez a koncertlemez nagyon olcsó megoldás az ünneplésre, ráadásul a már emlegetett keveréssel azt a kevés zsigeri dolgot is sikerült kiirtani a felvételből, ami a mai Samaelnek is sajátja.
Sajnos hasonló a helyzet, mint a Dimmu Borgir Inspiratio Profanusánál: önmagában okés, de teljesen felesleges kiadványról beszélünk, ahelyett, hogy meghallgatnánk az eredetit, amelynek a Passage – Live című változat semmilyen téren nem eredhet a nyomába. Gyűjteménybe el lehet tenni, a pénzt el lehet venni érte, ugorhatunk.
