A Seven Witches Jack Frost, a fanatikus, munkamániás gitáros-dalszerző bandája. Frost az elmúlt években számos helyen felbukkant (Speeed, The Bronx Casket Co., Savatage, stb.), de nyugodtan mondhatjuk, hogy a Witches a fő terepe. Itt teljes mértékben ő a főnök, s hogy elég keményen foghatja a többieket, bizonyítja, hogy az ezzel együtt már hat lemezzel rendelkező bandában most debütáló Alan Tecchio már a Witches negyedik énekese.
Elődei között nem kisebb nevek találhatók, mint a Xiled to Infinity and One lemezt felsüvöltő Wade Black (ex-Crimson Glory, ex-Leash Law, mostanság Leatherwolf) valamint az előző két lemezen zseniálisat alakító ex-Helstar és Destiny's End, jelenleg Distant Thunder torok James Rivera.
Jól illeszkedik ebbe a sorba Alan Tecchio, aki szintén kultikus figura, hisz a legendás Hades mellett olyan király csapatokban is megfordult, mint a Watchtower vagy a Non-Fiction. Jack Frost tehát megint jól választott frontembert, Tecchio hangi adottságaihoz kétség sem férhet, ráadásul messziről felismerhető, csak rá jellemző stílusban énekel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az Amped egész anyaga párhuzamba állítható a Hades utóbbi lemezeivel. Míg a Riverával készült korongok tele voltak azonnal ható, fogós refrénekkel, gyors nótákkal, addig az Amped sokkal nehezebben emészthető. Nincsenek rögtön rögzülő témák, jó pár hallgatás kell, mire az ember kiismeri a lemezt. A dalok középtempósak, tördeltek, kevés a visszatérő téma és az azonnal rögzülő refrén, mindez valahogy úgy, mint anno a Hades-nél. A nótákat hallgatva sokkal inkább érzem, hogy ez egy új lemez Tecchio régi bandájától, mintsem Jack Frost legújabb dalai, csokorba szedve.
Már a nyitó West Nile-ban iszonyú nagy a Hades utánérzés, egy jó szikár US power dal, sok-sok thrash elemmel. Ugyancsak király a Dishonor Killings. Furcsa hangokkal indul, olyan, mintha egy elektonikus dorombot lehetne hallani az elején, utána málházós középtempó, tipikus Tecchio dallamokkal. Király motoros dal a GP Fix, nyakamat tenném rá, hogy Tecchio jegyzi, hisz már a legutolsó Hades lemezen is volt egy hasonló, motoros témájú nótája. Frost meg iszonyú jókat szólózik benne. Ugyancsak nagyon király a Fame Gets You Off. Jó súlyos, lassú témával indul, de begyorsul a végére. Kiemelném még a záró Widows and Orphans-t, aminek zongorás kezdéséről a Savatage monumentális dolgai ugranak be (Frost Oliváéknál is kisegített egy időben). A folytatás viszont hamisítatlan Seven Witches, egy tipikus Frost témával. Érdekes, hogy ez a nóta hajaz leginkább a korábbi dolgokra, azok közül is leginkább talán a Xiled lemezre. A dal végén megint visszatér a monumentális kezdő téma, megfejelve egy jó kis szólóval. Egy nóta van csak, ami nem tetszik, ez pedig a zongorás ballada, a Be. Valószínűleg még James Riverának írhatta Jack Frost, nem igazán fekszik Tecchiónak. Ráadásul a végén a sikoly hamiskás.
Ennek ellenére több hallgatás után leszögezhető, hogy bár elég nehezen adja meg magát, de ez egy nagyon király anyag. Sajátos, elsősorban Tecchionak köszönhető hangulattal, ízzel rendelkezik, amely teljesen egyedivé teszi a US Power vonalon. Megéri belefeccölni egy kis energiát.
