A Static-X számomra eddig olyan "felemás" zenekar volt. Az első lemezüket kedveltem - szórakoztató kategória -, a második szélsebesen elment mellettem. A vokalista hajszerkezetén jót mosolyogtam anno, azt gondoltam, majd csak kinövi, de nem.
Történt ám mindenféle tagcsere is a csapatban, a legújabb tag Nick Oshiro, aki a dobok mögött ül. A vicces a történetben, hogy a lemezen még nem ő játszik, hanem a Perfect Circle-ből Josh Freese, aki azért itt is odateszi a magáét, bár nyilván be volt határolva a stílus, amiben mozoghat. Azért változatosabb, mint "elődje", az tény. Az is változás, hogy most nem csak az áramütött frizurájú Wayne Static írta a dalokat magányosan, hanem Tripp Eisen gitárost is segíthetett. Wayne szerint Tripp írta a legsztetikexesebb dalokat, ami azért érdekes, mivel nem alapító tag. Szerintem egyszerűen ügyes a srác. Vitt egy kis fantáziát, életet a zenekarba, mivel sokkal változatosabbak a nóták, mint eddig. Egyrészt persze megmaradt a karcos, szikár sound és zenei világ, másrészt sokkal dallamosabbak lettek a nóták, főleg az énektémák. Wayne nem csak kajabál, hanem énekel is. Vannak korlátai neki is, ennek ellenére fülbe ragadó témákat bírt kitalálni. Nem is keveset.
Az effektekkel csínján bántak, nem a technikáról szól az új lemez, hanem a dalokról. És ez jó. A potenciális slágerek mellett (Shadow Zone, Destroy All, Kill Your Idols) akad néhány igen meglepő pillanat a cd-n, mint például a So, amely akárhogy is nézzük, egy szerelmes dal. Van a srácoknak lelkük is, tisztán látszik. Abszolút nem illik az eddigi Static-X világba a nóta, de feelinges. Meg a záró Invincible is elég különös, de határozottan jó ez az irány a csapatnak, itt is bazi nagy refrént bír lenni. Ha pár éve mutatják ezt a dalt, meg nem mondtam volna, hogy ez Static-X. Változatosnak változatos lemez, mélyebb, mint az eddigiek, de még épphogy csak ki tudott kúszni a szórakoztató kategóriából. Mindenesetre több, mint bíztató.
Az audio cd mellett egy DVD is van, itt megtudhatunk egy csomó titkot a zenekarról, leültették őket és a rajongók kérdéseit nekik szegezték. Megtudhatjuk azt is, hogy Wayne hogy készíti el csodás frizuráját (láthatjuk egyébként őt lelapított hajjal, nem is tudom, melyik a mókásabb). Van néhány koncertfelvétel, abszolút home minőség még a régi időkből, mikor a basszusgitárosnak is a háta közepéig ért még a haja. Stúdiózós felvételek, meg egy rakás más érdekesség, tényleg rajongóbarát módon elkészítve. Tök közvetlenek, aranyosak, semmi nagyképűség nem látszik rajtuk egyébként.
Pofás kiadvány így együtt az egész.
Hozzászólások