Shock!

A Grim Reaper egy kultikus NWOBHM-zenekar volt, akik a '80-as évek közepén három nagylemezt adtak ki. 1988-ban álltak földbe, majd a zenekar frontembere, Steve Grimmett az Onslaught soraiban tűt fel. A harmadik, masszív dallamosodást hozó korong, az In Search Of Sanity már vele jelent meg, és bár kereskedelmi szempontból ez lett a brit thrasherek legsikeresebb anyaga, a die hard rajongótábor mégsem tudott mit kezdeni vele, így az Onslaught is szépen beadta a kulcsot. A rendkívül jellegzetes, fátyolos, magas hanggal megáldott Grimmett mester ezután dallamosabb vizekre evezett: Lionsheart néven létrehozott saját bandájával négy remek albumot jelentetett meg. Ugyan ezek közül az utolsó Abyss is már több mint egy évtizede jelent meg, a Lionsheart elméletileg még mindig létezik, Grimmett azonban az utóbbi években inkább a múltjából kíván meríteni. Amellett, hogy néhány ex-Onslaught kollégával (és természetesen a főnök Nige Rockett nélkül) The Sanity Days néven adott ki egy okés lemezt 2015-ben, idén a Grim Reaper-sztori folytatásának is igen komolyan nekifeküdt.

Bár a jelenleg Steve Grimmett's Grim Reaper néven funkcionáló alakulat elméletileg már 2006 óta létezik, eddig mindössze egy ötszámos, élő EP-re futotta tőlük 2011-ben. 2016 ősze azonban majd' harminc év várakozás után végre új Gream Reaper-albumot hozott, még akkor is, ha a csapatban csak az énekes képviseli a régi tagságot. Ugyan a borító bal felső sarkában, a klasszikus logó felett elhelyezett aprócska felirat jelzi, hogy ez nem ugyanaz a Grim Reaper, a brand mégis kötelez. És ugyan Grimmettnek voltak különböző dolgai (szólólemezt is adott ki, illetve egyéb formációkban is feltűnt), most mégis nagyobb érdeklődés övezte munkálkodását, vagy ha úgy jobban tetszik, nagyobb volt rajta a nyomás, pont azért, mert régi bandájának neve alatt dolgozott. Ha ugyanis egy korongra rákerül a Grim Reaper-felirat, a rajongók joggal várhatják el, hogy az azon hallható muzsika megidézze a régi hangulatot és a klasszikus hangzásvilágot.

Steve pedig meg is ugrotta a lécet, ez a tizenkét számos anyag ugyanis minden ízében követi a három klasszikus korongot. A nóták különlegességét természetesen még mindig Grimmett hanga adja, amely ugyan leheletnyit kopott már az évek alatt, de az 57 éves énekes teljesítménye még így is figyelemre méltó. A klasszikus heavymetal-darabok pedig kőkemény nosztalgia-alapot szolgáltatnak, azaz a Walking In The Shadows hallgatása közben tényleg '88-ban érezhetjük magunkat. A címadó, a Call Me In The Morning vagy a Rock Will Never Die pedig igazi himnuszok, amelyek tuti, hogy koncertfavoritok lesznek majd, de a lemezen hallható néhány dallamosabb tétel (például Now You See Me) is rendben van.

Nem tudom, hány embert érdekel még a Grim Reaper, de remélem, hogy a Walking In The Shadows annak ellenére sem fog elveszni a dömpingben, hogy egy kicsi kiadó gondozza. 2016-ban úgy tűnik, igen jó éve volt a NWOBHM-rajongóknak, hiszen a Diamond Head és a Tygers Of Pan Tang mellett az 1987 után új dalokkal először visszatérő Grim Reaper is igen komoly anyagot tett le az asztalra.