Shock!

Amerika dicsőséges északi fele oly fáradhatatlanul ontja magából a metalcore bandákat, mint cigányasszony a gyerekeket. A michigani Still Remains is ezt a cseppet sem túljátszott vonalat választotta keresztjeként, melyet 2002 óta cipelnek a fiúk töretlenül. Előző debütalbumukhoz nem volt szerencsé(tlensége)m, bár állítólag nagyon sikeres volt.

Nos, lehet, hogy ezt az új művet is bekajálják majd a tengerentúli tinicsajok, a The Serpent ugyanis mindent összevetve olyan, mint egy metalcore-nak álcázott emo anyag. Igaz, az album nem is indul olyan szörnyen, a rövid intrót követő The Wax Walls Of An Empty Room még egy kellemes kis kétlábdobos, a korai Killswitch időket idéző darab ragadós, dallamos refrénnel. Mondjuk a címe már előre vetíti a később beérkező depis, szoba sarkában összekuporodós irányt, de a Stay Captive valamint az Anemia In Your Sheets még tovább áltatnak minket a zúzósabb modern metaloskodásukkal. Utóbbi egyébként a lemez legjobb dala, mely az általam favorizált Alive Or Just Breathing című kettes Killswitch albumra is ráférhetne. Remek, nagyívű, amolyan szívbemarkoló refrén, jól elhelyezett ritmusváltások és gitárharmóniák jellemzik ezt a dalt és még egy szép szólót is megejtettek a végére.

De aztán érkezik a Maria és le is ül az album, illetve szépen átcsúszunk a kamaszkori depresszíóval küszködő lányok feketére mázolt világába. Én megértem, hogy ez a tizenévesek életében egy szinte elkerülhetetlen korszak, amikor a sötétben ücsörögnek és próbálják elfogadni magukat, de nem hiszem, hogy pont az ilyen zene lenne a legjobb megoldás a bajaik enyhítésére. De mindegy, nem akarok én itt a megmondóember lenni, úgyhogy maradjunk annyinál, hogy a Still Remains hat félrefésült hajú, kihúzott szemű, még nem nagykorú tagjai ugyan nem akarnak a Tokio Hotel babérjaira törni, csak korban hozzájuk való, vagy valamivel fiatalabb kiscsajok fejét elcsavarni. Ezzel nincs is semmi gond, a srácoknál legalább minden rendben van, örülhetnek a szülők.

Amire még úgy ahogy felkaptam a fejem a zene kapcsán, az a befejező Avalanche death metalos, mélyen fekvő hörgése volt, nem is értem mit keres itt az ilyesmi. Sok manapság a tizenévesekből összecsapódott metalcore-nak nevezett csapat, akiknél vagy a hc/punk a meghatározó, vagy a thrash, jelen esetben pedig az emo, de már egyikük sem tud mást bizonyítani, mint hogy korrektül bánnak a hangszereikkel és hogy mindenki jobban járna, ha inkább feldolgozásbandaként működnének tovább. A hét pontot is csak az Anemia... című daluk miatt.