Shock!

„Volt egyszer egy zenekar. Kicsit mást akartak csinálni, kicsit beskatulyázhatatlanok voltak, kicsit megelőzték a korukat, kicsit nehezebben befogadhatók voltak, és kicsit belebuktak ebbe az egészbe" – kezdtem mondókámat jó pár évvel ezelőtt, a Nomad Hotel Polimerjéről írt ismertetőben. A sorok az egykori The Bedlam zenekarra vonatkoztak, és mindenki nyugodtan vegye úgy, hogy azt a bekezdést most ide is leírtam (bátrabbak akár vissza is olvashatják). Mert ide is illik, sőt, ide illik csak igazán, hiszen a – William S. Burroughs-idézet ide vagy oda, szerintem igencsak béna elnevezésű – Storm The Studio háromnegyede bizony egykori Bedlam Boy: Hankó „Judy" Zoltán gitáros, Újvári Petya dobos, és – ami a legfontosabb – a bő egy évtizede Japánba távozott Fodor „Fodi" Zoltán énekes is itt van, továbbra is remek hangjával és lírai, látomásos-áthallásos szövegeivel. Hozzájuk csapódott a Fish!-ből Binges Zsolti basszer, és igazából ehhez a felálláshoz mást már nem is nagyon fűznék hozzá, mint hogy a Bedlam Inside Ash albumát mind a mai napig a valaha született legjobb magyar lemezek közé sorolom.

Persze a STS nem Bedlam, ez itt jóval finomabb hallgatnivaló, akkor már sokkal közelebb áll a Végál.om.. lemezes Nomadhez (akkor még ugye Fodi is ott volt), de némely megoldásról akár még a Salvus neve is beugorhat hazai párhuzamként. Amúgy meg a hatások közt nyilván a grunge nagyjai figyelnek, de Judy gitártémáiban legalább annyira (ha nem jobban) ott bujkál John Frusciante is, különösen az olyan tételekben, mint például a két részből felépülő, anno nálunk debütált és bizony iszonyatosan eltalált Szilícium, a korong közepén keménykedő Legenda, vagy a szürke világ szürke hétköznapjait megörökítő Ólom felhők.

Ezeket mind nagyon szeretem is, meg persze ott van a favoritok közt az a két darab is, amely már ismerősen csengett a Deep Seven válogatásról: a nyitó Görbe tükör, pláne az a karcos-tüskés Hiénák, ami voltaképpen elindította ezt az egész projektet, a Budapest-Fukuoka tengelyen való fájlcserélésekkel, a szegedi stúdiózással (hangmérnök: Vári Gábor, ki más), miegymással. A legnagyobb kedvenc azonban az a Bolond leszek!, ami egyszerre súlyos, játékos és a refrénben dallamos is. Szinte az egész lemez esszenciáját nyújtja ez a dal, azok himnusza, akik kockák közt hengerként soha nem illenek a képbe.

Ez azonban csak a Storm egyik arca. Legalább ennyire hangsúlyosan jelentkezik egy finomabb, akusztikusan lágy vonal is, amiből a legeltaláltabb a Ha kérdeznék, ami kétség kívül a lemez slágere, egy olyan, egyből rögzülő refrénnel, ami egyetlen normális rádiónak sem feküdhetné meg a gyomrát (már persze ha lennének nálunk ilyenek), de nekem bejön az echte korai nomades Pixel is. Egyedül a Szavak hullanakkal nem tudok sajnos mit kezdeni, ez az én ízlésemnek már túlontúl soft, de hát nyilván ez legyen a legnagyobb bajom.

Nagyon örülök, hogy létezik a Storm The Studio, hogy újra hallom Fodi továbbra is másodpercek alatt magával ragadó hangját és csavarosan megfogalmazott, sablonokat kerülő szövegeit, Judynak az olykor felsejlő beszigorodások alatt is kimondottan lírai hangvételű gitárját, pláne Újvári Petya végtelenül profi dobjátékát. Remélem, nem egyszeri fellángolás, remélem, sokan fogják szeretni, remélem, valahol, valamikor tényleg számítani fog.