Shock!

Hát igen, miért pont a "Sztromvics"-ot kerülte volna el a nagy újjáalakulási láz? A ma 25-30 éves vagy pláne még idősebb metalosok között szerintem nincs aki ne emlékezne erre a német, de rendszeres itteni koncertjei miatt tiszteletbeli magyarrá avatott zenekarra, na meg az olyan dalokra, mint a Ravenlord, az Emerald Eye vagy a meseszép Tears By The Firelight!

Maga a hír, miszerint a derék öreg Viharboszorkány ismét aktív és új lemezt is készített, szintén a fenti korosztályt villanyozhatja fel. A fiatalabbakat inkább csak valami csoda folytán - de főleg idővel. A reunion show-knak hagyományosan otthont adó Wackenben például csak az utolsó nap nyitóbandájaként léphettek fel Andyék (az énekes az egyetlen régi tag a mai felállásban) és kérdés, hogy tartani fog-e még a mostani lendület mondjuk jövő ilyenkor is...

Az album mindenesetre nem rossz. Legalábbis amolyan bájosan régies. Az intro rögtön segít felidézni azokat a távoli időket és emlékeket: mintha egy középkori témájú kosztümös film zenéje szólna, majd a tipikusan "boszorkányos" lassú középtempóra épülő Man Of Miracles végén ismét felhangzik ugyanaz a kórusbetét. Aki megszokta Andytől a magas hangokat is, azt nyilván nem fogja váratlanul érni a címadó számot indító sikoly, de szerintem amúgy sem olyan szörnyű.

Stormwitch-viszonylatban maga a Dance... gyorsnak minősül és ez is kellemes hallgatnivaló, míg a másik speedelés, a The Knights Of Light már picit elmarad tőle. Érdekes egyébként, hogy a jelenlegi hangszeres szekciónak milyen ügyesen sikerült átmentenie a megszokott jellegzetességeket és értékeket, bár mint tudjuk, Paksi úr is képes Ossianos dolgokat csinálni a régi társak nélkül Ossian név alatt... Az eltéveszthetetlen énekhang eleve meghatározó és a többi mostani tag is "biztos jó munkásember", értik a Stormwitch stílus lényegét. De vissza az albumhoz: a Devil's Bride ismét filmzene-hatású és aki annak idején kedvelte a banda által megénekelt romantikus történeteket, ezt is élvezettel fogja hallgatni, akárcsak a Jeanne d'Arc, The House Of Usher, The King Of Terrors stb. nótákat.

A két lírait ezzel szemben elég halványnak érzem, ha azonban rajongóként hajlandó vagy elnézni a néhány gyengébb szerzeményt a csapatnak és azt is meg tudod esetleg magyarázni, mi az ördögöt keres a My World refrénjében a Black Sabbath Heaven And Helljének főriffje csaknem egy az egyben, akkor most nosztalgiázhatsz egyet. A többieknek jobbára középtempós, gyakran billentyűs hangszerekkel kísért, germánosan himnikus (csak kissé szerény megszólalású) metalt kell elképzelniük és eszerint dönteniük.