Shock!

Egy Threshold album megjelenésére szerintem tökéletesen illik az Endre apánktól eredő "titkos ünnep" szóösszetétel. Idehaza feltétlenül. Egy olyan kiterjedt zenei piacon, mint a német, Karl Groomék anyagai is rendre megtalálhatók az ottani eladási illetve népszerűségi listákon, míg nálunk legfeljebb a szakírók, 'zine szerkesztők aktuális kedvencei között vagy az év végi összesítésnél bukkannak fel a lemezeik...

Pedig elvileg az új lemezben is benne van egy szélesebb körű ismertség ígérete, a britektől megszokott színvonalat legalábbis bőven tartja a Critical Mass. A megközelítés természetesen megint abszolút Thresholdos: a hosszasan, de nem terjengősen (a legtöbb dal átlagosan hét-nyolc, a három tételből álló címadó szám egyenesen tizenhárom és fél perces) kifejtett zenei gondolatok ellenére is világos, követhető a nóták felépítése, és amiről ellenszélben is felismerhető a csapat, a karcos gitárriffek illetve az elegáns billentyűjáték kölcsönhatása állandó alkotóeleme a nótáknak. Ami új jelenség a hangzásban: itt-ott mechanikus effektek, zörejek épülnek be és néhol Andrew McDermott hangja is betorzul. Ezeket a fogásokat persze mértékkel, ízlésesen alkalmazzák és ugye, hogy az ilyen apró pluszok náluk is mekkorát dobnak a végeredményen! Azt hiszem, a Thresholdnak nincs szüksége arra, hogy lemezről lemezre radikális változtatásokat eszközöljön a stílusában, a továbblépés kulcsa a kisebb részletekben található.

A zenekarra hagyományosan jellemző az emelkedett, filozofikus hangvétel, a sok érzékeny lírai pillanat. Ha azonban valamit nehezményezni tudnék az idei anyaggal kapcsolatban, akkor az éppen a visszafogottabb dalok túltengése, hiszen az album második felében az egymást követő Echoes Of Life, Round And Round és Avalon egyaránt lassú vagy balladisztikus szerzemény. Az elsőként említett, csipetnyi Dream Theater és Savatage ízt is tartalmazó darab kétségtelenül a CD egyik hangulati csúcspontja, de utána a korong némileg "leül", bár önmagában az utóbbi dal szintén szép, sőt megrázó erejű, mintha egy örökre elvesztett társért vagy barátért szólna. Kár ezért a szerkesztési hibáért, bőségesen kompenzálja viszont a két potenciális koncertsiker, a Phenomenon és a Psychedelicatessen időket eszembe juttató Fragmentation (ha létezik prog. metal slágernóta, a fenti két számra pont ráillik ez a megnevezés) is, valamint a címadó dalóriás, a Threshold egyik legnagyobb léptékű vállalkozása.

Szóval majdnem tökéletes munka a Critical Mass. Rajongóknak, mondanom se kell, kihagyhatatlan, a dallamos zenék híveinek pedig melegen ajánlott. Ha netán valaki eljutott a banda koncertjére bárhol a környéken, kérem mihamarabb számoljon be róla részletesen!!!