Shock!

Szépek, finnek és még mindig jók. Vagy egyre jobbak? Meglehet... A Jaded című új album mindenesetre annyira bejött nálam, hogy sokadszori hallgatás után sem unom. Együtt dúdolok, együtt ringatózom, együtt lüktetek ezzel a nagyon dallamos, ugyanakkor dinamikus muzsikával.

Az albumot nyitó Dying Embers rögvest az új anyag egyik leglendületesebb, legkarakteresebb nótája. Fülembe zizeg-cseng-kúszik a sokszínű szinti, megérkezik az első remekül kitalált, memóriába tapadó dallam, energikusak a dobok, s érzem a dal keménységét, sodrását, játékosságát, jóízűen slágeres lelkét. Jape furcsán fátyolos hangja megszokottan társul mindehhez. Az (I Just) Died in your Arms "természetesen" feldolgozás, ám ezek a srácok mindig is képesek voltak jó érzékkel és kézzel nyúlni más zenei világok szó szerinti slágereihez (lásd: In the Heat of the Night). Ezúttal is hangulatos, bedurvított változatot gyártottak ebből a pop dalból. A Too Much Ain't Enough ismét az előtérbe állított billentyűk és a zordon gitárok összjátékára, valamint a fülbekúszó, mozgásra ingerlő melódiákra épül. A csordavokál is illik a képbe. A dalt alig egy perces, lírai szintijáték fejezi be, afféle levezetőként szolgálva.

A The Unknown II egy elmesélős, szelídebbre vett darab, noha egyáltalán nem ballada. E szelídség inkább csak Jape kifejező, morózus énekstílusából áramlik felém. Ismét egy hangulatos, kellemes szerzemény. A címadó Jaded tempójában, energikusságában visszatér a kezdő nóta alapvető színeihez. A durvább, bulizósabb vonalat képviseli, mely megfelelő hangerőn hallgatva bizony képes kihozni az állatot minden jobb érzésű rockerből! A Fall Strains egy vágyakozó, magányos szívek klubjába illő nóta szépséges szoprán áriázással, melankolikus indítással, majd felpörgéssel, érzelmi gyógycsomagocskával elárasztva lelkünket. A Forever a csípőből tekerős fajtából való, lelkes és ütős dal. Az Aňos De Dolor pedig címe ellenére angolul szólal meg, ami pedig a milyenségét illeti, nos... alighanem az album legkeményebb riffjeivel szembesülhetünk a hallgatása közben. Kissé elvont, szétfolyós témája és megoldásai csak változatossággal szolgálnak az amúgy is élénk színekkel telefröccsentett palettán.

A Silence Tells More az album utolsó tétele. Ez az a dal, ami lassú, álmatag, sejtelmes, titokzatos - és gyönyörű. Nem sorolható a tipikus balladák sorába, ahhoz túl érdekes, szokatlan. Sötéten döngicsélő basszus, elúszó neszek, suttogások és csodás női vokál. Információ híján voltam, így tökéletlenségemet mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mástól tudtam meg: ez a dal is feldolgozás. Ha a hír igaz, akkor biz' ez a banda eddig létrehozott legjobb, legszebb feldolgozása. Csak gratulálni tudok hozzá.

A Jaded úgy jó, ahogy van. Egyszerűen nincs mit kifogásolnom benne. A dobok élvezetesek, élettel telik, olyan a hangzásuk, ahogy azt az ember megálmodja, amikor nekiül a stúdióban, hogy létrehozzon egy albumot. Ugyanez érvényes a gitárokra, a billentyűkre, illetve az énekes előadói stílusára. Ez a zene egyszerre modern és tradicionális, egyszerre északi és az egész világnak szóló. Örülök, hogy része vagyok ennek a világnak.