Shock!

Még tavaly ősszel jelent meg a ZBB bemutatkozó lemeze, vagyis ez az album is 2012-ből felhalmozódott tekintélyes restancia-listánkat gyarapítja. Néhány szót ugyanakkor mindenképpen érdemes ejteni erről a formációról, ugyanis már csak a nevek miatt is hiba lenne ignorálni őket. A banda vezetője a többek között a Korálból vagy Tunyogi Péter mellől ismert Fischer László gitáros, aki Tunyó tragikus halálát követően Kékesi „Bajnok" Lászlóval alapított csapatot Zöld a Bíbor Band néven. Itt Kiss Zoltán (Iron Maidnem, Nemesis, EGO Project) ragadta magához a mikrofont és Nagy Zsolt lett a billentyűs, majd némi cserebere után Krecsmarik Gábor dobosban és Tolmacsov György basszerben találták meg stabil ritmusszekciójukat. A Holnaptól... tehát az első album, ami ugyanakkor már jóval a megjelenés előtt készen állt, szóval ha minden megfelelően halad, a folytatásra sem kell sokat várni.

Ha a főnök és a háttér alapján jellegzetes magyar hard rockra tippelnél Hammonddal meg Blackmore nyomdokain ballagó riffekkel, csak félig találtad telibe a célt: valahol mélyen valóban ott rejlik ez a vonal a ZBB-ben, de a Magyarországon jóval mostohább sorsú finomabb, „rádiósabb" AOR-os irányt őszintén szólva meghatározóbbnak érzem náluk, ami egyaránt köszönhető a vastag billentyűs szőnyegek hangszínének és a hangszerelési arányoknak. A generációja átlagánál lényegesen modernebb felfogásban játszó Fischer László minden túlzás nélkül állati jól gitározik, viszont sokakkal ellentétben arányérzékkel is rendelkezik, és cseppet sem telepedett rá a produkcióra: a hangulatot tekintve a billentyű legalább olyan meghatározó itt, mint a gitár. És hát persze ennek tetejébe érkezik Kiss Zoli, akit alapvetően ennél fajsúlyosabb, töményebb zenékben szoktunk meg, hangja azonban ehhez a világhoz is tökéletesen passzol. Gyakran elmondjuk, hogy Magyarországon krónikus énekeshiány van – nos, jó ideje ő az egyik kivétel, aki erősíti a szabályt. Hangja tisztán és erőteljesen szárnyal, előadásmódjából árad a magabiztosság, tényleg az egyik legjobb hazai rock/metal énekesről beszélünk, semmi kétség. Jelenléte, produkciója hatalmasat dob ezen a lemezen is.

Az album azonban nem egyedül Zoli miatt kellemes hallgatnivaló, mert a dalok is jók. Ahogy korábban is utaltam rá, a zenében egyszerre vannak jelen az itthon Fischer mester generációjánál alapvető Deep Purple és Rainbow ízek egyfajta későbbi, amerikai beütéssel, ami leginkább a billentyű-orientált hangszerelésben és a gazdag, professzionálisan kidolgozott kórusmunkában testesül meg. Ez így leírva talán nem tűnik különösebben izgalmasnak vagy eredetinek, de a lemeznek mégis lett általa egy sajátos hangulata, amiben az is közrejátszik, hogy Nagy Zsolt játéka is igen markáns, karakteres, méghozzá anélkül, hogy egy pillanatra is tolakodó lenne. Vagyis profi, saját stílussal rendelkező zenészek alkottak itt valamit, ami ennek dacára is abszolút dalcentrikus, és emiatt rendesen hallgattatják magukat az olyan dalok, mint a Ha valami fáj, a Mondd, hogy újra szép lesz vagy a Nézz rám. Lehet, hogy csak én érzem így, de bizonyos dallamokban, megoldásokban határozott nordikus hard rock ízeket is felfedezni vélek, ami nálam mindenképpen jó pont. Aztán hogy valóban létező hatás-e náluk az ilyesmi, azt csak ők tudják...

Nem mondom, hogy a Holnaptól... bármiben is megújítja a sokat látott dallamos hard rock műfajt, az azonban biztos, hogy professzionális stílusgyakorlat határozott atmoszférával, ez pedig már helyből több, mint amit az irányzatban született hazai lemezek többségéről még akár ma is el lehet mondani. A pozitív szövegvilág nem ad hozzá túl sokat az összképhez, de legalább nem is vesz el belőle, ami hazai mércével szintén tekinthető akár pozitívumnak is. Tulajdonképpen csak két ponton támadt kötözködnivalóm: az egyik a kopogós, erőtlen dobhangzás, amit mindenképpen szokni kell, a másik pedig a kétfilléres, semmitmondó borító a gagyi logóval, de ennyi. A dalok színvonala alapján, angol nyelven ez a banda – még ha nem is lenne kiemelkedő a nemzetközi mezőnyben – simán beférne valamelyik európai szakkiadó portfoliójába, számos Frontiers vagy SPV kiadványt tudok említeni az utóbbi évekből, amik lényegesen kevesebbet tudtak felmutatni a ZBB-nél. Ha szereted a melodikus rockzenéket, ajánlott hallgatnivaló.