Az Amphion elődje még 1999-ben alakult, AzBest néven, aztán ahogy az lenni szokott, átalakult, formálódott, 2002-ben pedig már a mostani néven léptek fel. 2003-ban adták ki az első demót, idén pedig a másodikat.Lássuk.
Az első dal igen vehemensen indít, nem is lenne rossz... amíg be nem jön az ének. Dallamvilágra Thorday Ákost idézi a vokalista, hangra sajnos nem. Bedőcs Imrének (ő egyébként a csapat billentyűse is) nagyjából magas a hangfekvése, és mindenáron szeretné túlszárnyalni saját magát: gyakorlatilag majd minden hangot magasabban próbál kiénekelni, mint amit elbírna a torka, így ettől irtózatosan hamis. Jáj. A szövegritmizálás sem jó. Mintha egy nagyjából korrekt zenére egy rettentően amatőr ének került volna fel. Pedig próbál kicsit a szokásostól elrugaszkodottabb énekdallamokat írni.
A keleties hatású gitárszólók tetszetősek, egyébként a zenei alap (nem csak zeneileg, hanem hangulatilag) is emlékeztet a Nemesisre. Sajnos az ének miatt olykor kifejezetten fájdalmas a hallgatása. (Nem hiszem el, hogy a zenekar egyik tagja sem hallotta, hogy ez mennyire hamis.)
A második dal még Nemesis-esebb, itt a sebességből is visszavesznek, középtempóval folytatják. Az ének kicsit mélyebb, viszont itt az derül ki, hogy a mély hangok sem fekszenek a srácnak, ez egyelőre meleg levegő, ami kijön a torkán. Nagyon akar a srác, az érezhető, de hát sajnos egyetlen olyan dallam nem hagyta el eddig a torkát, amitől ne húztam volna be a fejem. Ordibál éneklés helyett - technika, érzelmek, ésatöbbi, ez mind hiányzik. Pedig a refrén már egész pofás lenne, ráadásul vokálokat is írtak, maga a dallam pedig fülbemászó.
A harmadik nóta kicsit pörgősebb ismét, kicsit itt bekúszik némi heavy metal hatás is, meg valahogy észlelhető a zenekaron, hogy a 90-es évek világa hatott rájuk. A refrénnél meg érdekes módon érződik a régi hard rock zenék világa. A refrén énekdallama is egész jó lenne, ha egy erős torkú ember énekelné, amúgy szárnyaló módon.
A cd-n mp3 formában angolul is meghallgatható a három nóta: az angolság kb. olyan, mint az éneklés... Ráadásul további ritmizálási problémák is felléptek.
Bónuszként egy vágatlan Wigwamos koncertvideót is megnézhetünk, ahol látszik, hogy milyen baromi nehéz frontemberi teendőket ellátni, ha az ember a billentyűkön is játszik. Az ének érdekes módon annyira nem vészes, mint gondoltam a felvétel után (persze így is bőven sok a hiba, hamisság, de ez előfordul sok zenekarnál, koncerten meg úgysem lehet észrevenni a legtöbb gikszert). És valljuk be: esetlen a mozgása a srácnak, de hát van, aki színpadra születik, van aki meg, nem. Ilyenkor hasznos otthon a tükör előtt gyakorlás, hehe.
Bedőcs Imrének azonnal énektanárt írnék fel, hogy kordában tudja tartani a hangokat, amelyeket kibocsát a torkából, mert így ez lehúzza az egyébként ígéretesnek induló zenét.
