Nem mondhatjuk, hogy a miskolci ötös zsákbamacskát árulna: már a Darktempered elnevezés is elég komoran kong, a tökéletesen eltalált fekete-fehér borítóról ránk bámuló, szája előtt orvosi maszkot viselő, jobb kezében bioveszély jellel ellátott fiolát szorongató alak látványa pedig kifejezetten nyomasztó.
A borító alapján valami olyasmi zenére számítottam, mely jó eséllyel szolgálhatna a 28 nappal később, Az ember gyermeke, vagy az Otthon, biztonságban-féle poszt-apokaliptikus filmek aláfestőjeként, és nagyot nem is kellett csalódnom. Az itt elővezetett black-grind-indusztriál-death hibrid ugyanis minden, csak nem könnyed hallgatnivaló. De nyilván nem is annak szánták.
A Darktempered számomra a semmiből bukkant elő, de utánanézve a dolgoknak megnyugodva konstatáltam, hogy nem sok mindenről maradtam le eddig. A Klein Péter gitáros vezette csapat mögött ugyanis még nem áll hosszú út: a 2006 tavaszán lezajlott alapítás után ugyanezen évben érkezett a ...From Hell demó, majd a kötelező tagcserét (esetükben ráadásul énekes váltást) követően kialakult az a kvintett, amely idén leszállította a MYA névre keresztelt újabb demót - vagy EP-t, kinek-kinek szájíze szerint – mely mindösszesen három számot tartalmaz cirka tíz-tizenegy percen keresztül.
A nyitó TTD (Tempered To Dark) némi zizegést követően beérkező őrlése és dallamosan daráló gitártémái (amúgy Klein Peti gitárszintetizátort is használ) helyből megadják a fagyos alaphangulatot. Krajcsovics Tamás deathes bugyborékolásból időnként black rikácsolás felé hajló vokalizálása csak rásegít a jókedvünkre, melyet a legkevésbé sem old a lenyugodottabb, atmoszférikus betét, vagy a zárásban középtempós döngöléssé csituló tempó sem. Ez utóbbiban egyébként nem kevés ipari hatás is rejtezik, ami csak még ridegebbé teszi az összképet.
A TSIAW (The Same In Another Way) alatt azonban még ezt is tudják fokozni: ez a hangulatában Satyricont, Korogot, Mayhemet, de ha úgy akarom, akár még Watch My Dyingot is egyszerre idéző tétel elődjéhez hasonló felépítésű, csak éppen jobban eltalált, itt már tényleg lelkünket hasítja a bonckés. Krajcsovics egyre extrémebb váltásokat alkalmaz, fokozódik az ambient behatás is, nekem pedig egyre inkább kezd bejönni ez a végtelenül kietlen, beteges „muzsika".
A záró MYA (My Absorption) viszont számomra túl sok misét már nem ér meg: eléggé klisésnek tetsző death-grind csépelés, melyben újfent a bugyborékolós-károgós énektémák váltakoznak, külön csak Mester Róbert precíz dobjátékát emelném ki, mely egyébiránt az egész lemez egyik fő erőssége.
