Kerülgettem ezt a demót, mint macska a forró kását. Mármint, hogy véleményezzem. Úgyis agyondicsérem - sóhajtotok fel Ti, olvasók. No igen. Micsinájjak, ha a Gire egy igazi színfolt a magyar undergroundban. Ráadásul demóról-demóra fejlődnek, változnak.
Most éppen áttértek angolra. Amit én felettébb sajnálok, hiszen Kátai Tamás versei külön élményt jelentettek, olyan nagyon sajátosan magyarosak, így angolul meg elveszett egy hajszálnyi varázs belőlük. Mit lehet tenni, próbálkozik a zenekar külföldön, hátha egyszer sikerül egy kiadót becserkészniük. Megérdemelnék.
Az Aranyhajnal - ennek még magyar címe van, bár a szöveget úgysem lehet érteni, teljesen eltorzították a vokalista hangját - az első dal, nekem meg egy laza mozdulattal lepottyant az állam, ugyanis meglehetősen beszigorodtak a srácok, olyan súlyos riffelésű a dal - persze a tipikus Gire-es billentyűk és a nyugisabb témák mellett - hogy csak lestem. Oké, persze alapvetően mindig durva volt a zene valamilyen szinten, de most aztán nem kímélik a hallgatókat. Ráadásul a hangzás is az eddigi legjobb, sok stúdióban felvett demó elbújhat mögötte. Persze azt azért nem mondom, hogy Ross Robinson holnaptól elmehet nyugdíjba, de teljesen élvezhető.
A Metabiosis c. dal már összetettebb felépítésű, és lehet, hogy hülyeség amit most írok, de egyes elszállósabb részeknél a Pink Floyd ugrott be. Mindez megspékelve jófajta húzós riffeléssel. A gitártémák most sincsenek agyonvariálva, tulképp pofonegyszerű amit játszanak, mégis van varázsa. Még mindig csak azt tudom mondani, hogy az őserő tör elő a zenekarból. Bár néha már kontrollálják magukat.
A Seven Birds ismerősként köszönt rám az előző demóról, ami csak ezt az egy dalt tartalmazta magyarul. Kicsit átpofozták, de a lényege ugyanaz maradt. Bár nekem magyarul azért jobban... A Nightabyss már megint más egy kicsit, mint amit megszoktunk a csapattól, de határozottan érezhetőek a sajátos jegyek a zenében. A basszusgitáros srácot sem hallottam még ennyit játszani. A dal nyugisabb, inkább már avantgarde-ba hajló, de nagyon tetszik. A vége viszont elég apokaliptikus.
Habár a dobtémákat rendkívül profin írták meg, azt mondanám, hogy most ért el arra szintre a csapat, hogy egy igazi dobos még nagyobbat dobna a zenén. Az igaz, hogy a gép halálpontos, de olyan húzása nincs, mint egy embernek. Tudom, tudom, nehéz találni bárkit is, meg nem is biztos, hogy akarnak.
A hónap demója. Legalább. És a körítés sem mindennapi.
A Gire-nek van súlya, van egyénisége, de az is elég, ha csak annyit mondok: bennük van az élet...
Hozzászólások