Az éves "kötelező" demó megérkezett hozzánk a Gire-tól, ami megint egy picit más, picit több, mint amit eddig megismerhettünk tőlük. Igazából csak egy új dal került a cd-re, mely a Nádak, erek címet viseli, ami egy nagyon szép vers, és e köré fonódik a zene, mely szelídebben indul, mint egy "átlagos" Gire dal.
A ritmusképlete is egyszerűbb (az elején, még a bevezetésnél), a gitártéma pedig csak a közepén-végén durvul be. Kónya Zoltán helyett most Sarkadi Judit énekel, fátyolos-szomorúan. Nem is illene ehhez karcos férfi-üvöltés.
Kilenc perces nóta, ami alatt apró finomságokon át visz az út egyfajta furcsa kiteljesedésbe, Kátai Tamás sajátos billentyűs kíséretével.
Olyan sok mindenre ráfogják már, hogy világzene. A mai Gire zenéjét én annak érzem, valahogy ez a zenekar hangokban tudja önteni a hazai tájakat, történéseket, érzéseket. Különös varázslat ez, ami olyan magától értetődő természetességgel jön ebből a három srácból.
A második dal egy feldolgozás, a Sepultura Propaganda című dalát Gire-osították, mely nóta egészen különös hangulatot kapott a szintihangoktól. Már párszor mondtam, egy igazi feldolgozás számomra ilyen: nem csupán szolgai lemásolása a hangoknak, más zenészek által, hanem az, ha egy zenekar a saját képére, ízlésére formálja az kiválasztott számot. Ez ilyen. A gitárszóló helyett a billentyűszóló meg állat...
A cd-n persze fent van mindez mp3-ban, meg sok kép, illetve az Eocén Expresszre készült egy egész ügyesen összevágott, effektezett koncertklip.
Talán egyszer végre megmozdul valami a zenekar körül. Az már érezhető, hogy egyre többen rákattannak a zenéjükre, ami meg olyan, mint a pókháló, beleszaladsz, beleragadsz, belegabalyodsz, és ott leled a végzetedet.
