Odacsapnak, aztán átmennek kis finom részletekbe, énekelve, andalítva, aztán ordítanak, riffelnek. A szövegek még mindig különösek - nem átlag metalszövegek szerencsére továbbra sem. Már csak a dalcímek alapján sem lehet ezt feltételezni: Láthatatlan azonosság, Ezernyi hulló univerzum, Titokszülő. Nem mondom, hogy sok értelme van némelyik sornak, de ők biztos tudják miről szólnak.
A második dalban kicsit zavar, hogy a dallamos részek gyakorlatilag tökugyanúgy ismétlődnek, két hang az egész, a zene egészéhez képest többet vártam, maga a dal többet, jobbat kívánt volna. A szövegek ritmikája sem az igazi helyenként, bár ez lehet szándékos, de a harmadik dalban már túl zavaróvá, érthetetlenné válik a dolog. Ettől egy kicsit olyan "iskolás" lesz a dal, mondhatni "magyar metal". Kár.
Pedig zeneileg jó kis nyomasztó, sötét hangulatú a dal eleje, aztán vissza-visszatér ez a motívum, tetszetős. Hangzásilag még kis súly itt ráfért volna a gitárokra. Ha már gitárok, néha akad olyan jófajta Zakk Wylde-os gitárvinnyogtatás, érdekes ebben a zenei közegben, de nem rossz. Egyébként jóval közérthetőbbek lettek zeneileg, mint eddig, nem akarnak mindenáron 654 témát belepakolni egy percbe, dalközpontúbb az egész, ami talán néhány hallgatót közelebb húz magukhoz.
Valahogy mind a három dalnak van egyfajta szomorkás/elkeseredett hangulata, na jó, a másodiknak inkább dühös, mint. És kezdik megtalálni saját hangjukat, ami dicséretes (tehát már nem feltétlenül az jut az ember eszébe róla, hogy x y és z zenekarok keveréke a Moon Of Soul), viszont pont ezért még sok kidolgoznivaló lett hirtelen a zenében. Hajrá!
