Az intrót plusz három számot rejtő korongot otthon rögzítették, ehhez képest egész tisztességesen szól a felvétel. A dalokban az egyszerűbb riffeléstől kezdve a gyors, illetve csavarosabb megoldásokig minden benne foglaltatik, tehát igyekeztek érdekessé tenni a dalokat a srácok.
Billentyűket viszont nem hallhatunk, tehát így az az elmélet megdőlt, miszerint esetleg a Dimmu-típusú zenekarok lettek volna hatással rájuk. Vagyis valamelyest talán ők is, de inkább az agyasabb vonalat érzem mérvadónak, még akkor is ha néha csak simán zúznak. Az is igaz, hogy a Satyricon is képes két riffel bólogatásra késztetni.
Aztán, hogy mégse legyen ennyire egyszerű a képlet, a második dalban mintha a Death örökét hallanánk, szóval stíluskeveredés az van, ügyesen felépített dalszerkezetek is, fogósság is, sebesség is, unalmasság és túlságosan hosszadalmas témák viszont nincsenek. Ez jó jel. Meg az is jó jel, hogy egész szépen lehet érteni Maniak hörgését, ami angol nyelvű felvételnél itthon ritkaságszámba megy, de még külföldön is.
Amit még várok a zenekartól az még több dal, dinamikusabb hangzással. Egyébként ígéretes munka.