Igazán nincs ok panaszra a manapság megjelenő Megadeth koncertanyagok mennyiségével kapcsolatban. Ez a DVD már idén tavasszal kijött, CD-verziója azonban csak mostanában került a boltokba, így abszolút aktuális róla szót ejteni még akkor is, ha azóta beszerezhetővé vált egy frissebb képanyag is.
A frissebb jelző itt persze csak idézőjeles, hiszen a Warchest boxban található DVD-n egy '92-es Hammersmith buli felvétele található a legklasszikusabb Mustaine – Friedman – Ellefson – Menza felállással, a That One Night pedig 2005 októberében került rögzítésre Buenos Airesben, méghozzá azon az estén, amikor MegaDave hosszas átlátszó lebegtetés után végre bejelentette, hogy a Megadeth mégis folytatja karrierjét. Vagyis a vöröshajút itt már a Drover tesók kísérik, no meg James MacDonough, akit azóta lecserélt James Lomenzóra.
Közhelyszámba megy, hogy Dél-Amerikában hihetetlen tömegeket vonzanak a metal bandák. Aki valamennyire képben van, talán azt is tudja, hogy a Megadeth még ezt tekintetbe véve is különösen népszerű errefelé, így nem csoda, hogy karrierjük első argentínai koncertjét kiemelt érdeklődés kísérte, mégis sokkoló szembesülni a cirka 25 ezres közönség látványával. Dave itt aztán tényleg úgy érezheti magát, mintha a Metallicával érkezett volna... Az argentinok hatalmas fiesztát csinálnak a csapatnak, így a hangulat az első pillanattól kezdve óriási. Igazi stadionbuliról beszélünk gigantikus projektorokkal, komoly fényekkel, király hanggal, extázisban őrjöngő rajongókkal, nyakakba kapaszkodó csajokkal, és a számos kameraállással rögzített, profi módon megvágott felvétel alapján pontosan el is lehet képzelni, mennyire jó lehetett ott állni a tömegben. Éppen emiatt mindenképpen a DVD beszerzése ajánlott, még azzal együtt is, hogy a dupla CD-n három dallal több szerepel (négy további játszott nóta meg valami miatt mindkettőről lemaradt).
Sokan képtelenek megemészteni, hogy Mustaine nem édesgette vissza a bandába a Japánban kiválóan elszórakozó Marty Friedmant és a klubszinten zenélgető David Ellefsont, de engem igazából ez a DVD is csak arról győzött meg, amiről júniusban Bécsben élőben is megbizonyosodhattam: a mai Megadeth-ből senki sem hiányzik. Glen Drover bitang jól helyt áll Mustaine mellett, akárcsak az argentin focimezben doboló Shawn, és MacDonough-ra sem tudnék rosszat mondani, habár az kétségtelen, hogy a szőke sörényű, poszterarc-típusú Lomenzo lényegesen látványosabb színpadi figura nála. A körszakállas Dave hangja néhol persze erősen donaldkacsás, de ezen 2007-ben aligha lepődik meg bárki is, aki ismeri a csapatot. A Megadeth ezzel együtt Megadeth.
A program hallatán alighanem egyetlen rajongó sem fog szájat húzogatni. A '80-as évek Megadeth-je a világ egyik legszilajabb és egyben legkreatívabb thrash/speed alakulata volt, a Set The World Afire, a Wake Up Dead, az In My Darkest Hour vagy a Peace Sells simán a korszak csúcsnótái közé tartoznak, nem is beszélve a korszakalkotó Rust In Peace dalairól, amiből itt vitathatatlanul a három legnagyobbat és egyben legnépszerűbbet kapjuk meg: Hangar 18 – egybefűzve a későbbi Return To Hangarral – , Tornado Of Souls és Holy Wars. Nem hiányozhatnak persze a későbbi nagy slágerek sem, ezek közül egyértelműen a Symphony Of Destruction okozza a leghatalmasabb beindulást, de a Reckoning Day, az A Tout Le Monde, a She-Wolf vagy a Trust hallatán ugyanígy futkos a hideg a hátamon, sőt, az akkor aktuális The System Has Failed lemez dalai sem lógnak ki semmilyen szempontból a régi nagy nóták közül. Két kakukktojás azért így is akad. A Risken szereplő I'll Be There például kimondottan meglepő választás, és itt sem sokkal meggyőzőbb, mint a csapat karrierjét derékba törő '99-es albumon volt. Ugyanígy az annak idején csak a The World Needs A Hero japán bónuszaként kiadott lírai Coming Home-ot is megspórolhatták volna, bár Mustaine itt is kenyérre keni a gauchókat Argentína szövegbe applikálásával.
Maga a koncertanyag kifejezetten óriási, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, bár azt nem hallgathatom el, hogy ezen túlmenően gyakorlatilag semmit sem kínál a DVD: booklet nuku, és a bónusz szekció is kimerül a Symphony egy más keverésű verziójában. Ennél azért jobban is megerőltethette volna magát a kiadó, az az elhíresült rögtönzött minikoncert például simán idefért volna, amit Dave és Glen nyomott le a rajongóknak két akusztikus gitárral a hoteljük előtti pázsiton, ebből ide-oda be is vágnak pár másodpercet... Bár igazából fogalmam sincs, mit keres ez a cucc egyáltalán a Sony/BMG-nél, hiszen a banda jelenleg a Roadrunner istállójában üzemel. Lényeg, ami lényeg, a buli felvétele megéri a befektetést.
