Minden érintett jól tudja, hogy a berlini szextett mennyire komolyan ad a vizualitásra. Sokak szerint másra sem, egyesek szerint arra sem eléggé, alig akad azonban olyasvalaki, akit a Rammstein-jelenség az utóbbi évtizedben ne legyintett volna tarkón. Bármely zenei formáció vizuális oldala ősidők óta két lábra állítható: a videoklipek és a koncertek látványvilágára. Utóbbi e helyen is volt már számos alkalommal elemzés és vita tárgya, előbbiről ez idáig kevésbé cseréltünk (ellen)véleményt. Azt a legkevésbé hiszem, hogy az élő teljesítménynél is megosztóbb Rammstein videók megítélése terén bármiféle konszenzus alakult volna ki a fogyasztói társadalomban, és ne lenne miről beszélni. A kiadó által vélhetően megcélzott időnyerésnél jóval több rejlik tehát ebben a csomagban, mely elölről-hátulról mindent megmutat a brigád mozgóképes felhozatalából.
A Videos 1995-2012 válogatás pontosan az, aminek mondja magát: tartalmazza az összes Rammstein klipet a debütáló albumot megelőző, belépőként szolgáló Du Riechst So Guttól a legifjabb szerelemgyerekig. Utóbbi egyáltalán nem szokványos módon az áttörést hozó Mutter album nyitódalának, a Mein Herz Brennt-nek megfilmesítése, mindjárt két (eredeti és lecsupaszított, egyszálzongorás) változatban. Bár a Mutternek nemigen volt gyenge pontja, ezt a nótát mégis különösen kedveltem, nyilván pozíciója okán is, ahogy felhívást jelentett az alámerülésre Lindemannék groteszk világába. A megjelenésekor kislemezen ki sem hozott dal meghálálja a talán sosem remélt figyelmet, a Zoran Bihac (a Rosenrot, a Mein Teil és a Links 2-3-4 klipek rendezője korábbról) vezette stáb pedig hűen hozza a legnyomasztóbb klasszikus horror-hangulatot egy ikonikus helyszínen, Beelitz-Heilstätten katonai kórházának kiürített szárnyában.
Bihac mellett több alkalommal forgatott a Rammsteinnel a legkevésbé a korai Bathory dobosaként elhíresült Jonas Åkerlund is, akivel többek között a Pussy és a Mann Gegen Mann videói révén leginkább a szükséges botrányfaktort hozták. Vélhetően a csapat is osztja személyes véleményemet arról, hogy a legerősebb koprodukciók Jörn Heitmann segítségével születtek meg, aki hét adut is jegyez a gyűjteményben, többek között olyan zseniális sziporkákat, mint a Sonne, az Amerika és a Haifisch kisfilmjei. A műsor hatásosabb, de rövidebb felét adják tehát a klipek, ennek többszörösét szánták a készítők a háttér bemutatására, werkfilmek formájában. Ezek zöme szintén ismert már korábbról, ám ettől még korántsem feleslegesek. Illúzióromboláson kívül a rendező és a zenekar mögöttes szándékaiban, az esetleges vitákban és más, szigorúan belső használatú információkban is meg lehet itt merítkezni. Minderre hétnyelvű feliratozás és tetemes mennyiségű szabadidő ad módot.
A meggyőzés eszközei a negyedik hivatalos Rammstein DVD-n a megszokott letisztultságában hatásos digipak csomagolás, a novellányi méretű booklet, a 25 videoklip és az elkészítésüket dokumentáló 24 kisfilm, és persze a három lemezen terpeszkedő (még Blu-rayen is dupla terjedelmű), hét és fél órás műsoridőt meghaladó tartalom. Végtelenül szórakoztató kordokumentum és cinikus görbe tükör egyszerre, ami a Youtube-korszakban – mondanom sem kell talán – csupán a Neue Deutsche Härte fétisnek lesz nélkülözhetetlen kelléke a fanatikusok gyűjteményében.
A recept a szokásos: galamblelkűek, konzervatívok és egyáltalán, az élethez minimálisan szükséges mennyiségű humorérzékkel sem rendelkezők messzire kerüljék el.
