Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2012 előtt garantáltan nem kapunk új Suicidal Tendencies lemezt

Egészen biztosan nem várható idén új Suicidal Tendencies album – nyilatkozta a frontember Mike Muir egy friss interjúban. Némi gyógyír a sebre, hogy a legendás kaliforniai hardcore/punk/metal banda a zseniális tavalyi koncert után nyáron ismét fellép Magyarországon, méghozzá a Szigeten.

„Amikor új albumot készítünk, tudjuk, mit csinálunk, tudjuk, hogy nagyszerű lemez lesz, és nem foglalkozunk azzal, mit divat hallgatni éppen az adott időszakban", mondta Muir a KillYourStereónak. „Csak annyi számít, hogy nekünk tetsszenek a dalok, és hogy ne másokat kövessünk a zenével. Egy lemez amolyan kinyilatkoztatása annak, amiben hiszünk. Mindig is úgy gondoltam, hogy a zenénk kiállta az idő próbáját, és az új lemez ugyanilyen lesz: nem akarunk beállni vele a sorba, és nem idomulunk másokhoz. Tíz-húsz év múlva ez a zene ugyanolyan jónak hat majd mindenki számára, mint amikor először hallotta. Szerintem ez a legfontosabb."

Mike elárulta: mivel a saját stúdiójukban dolgoznak, és maga a lemez is a banda gondozásában jelenik majd meg, semmiféle határidő miatt nem kell aggódniuk. „Rengeteg zenénk van, és játszunk is élőben belőlük olyasmiket, hogy az emberek azt mondják majd: bazmeg, mi ez?, mire mi: nem tudom, haver, csak valami, amin mostanában dolgozunk... Erre persze mindenki megkérdezi majd, mikor jelenik meg, amire viszont az a válasz, hogy nem tudjuk, sőt, azt sem tudjuk, egyáltalán megjelenik-e. Nem igazán foglalkozunk annyit a játékszabályokkal, mint magával a zenével... Talán jövő év elejét tudom elképzelni megjelenésnek. Októberben csinálok egy új Cyco Miko lemezt, amiben benne lesz az új Suicidal érzésvilága, némi régi, kiadatlan Suicidal, az új Infectious Grooves, a régi Infectious Grooves, meg egy rakás más dolog is. Szerintem abból majd leszűrhetik az emberek, mégis mire számíthatnak tőlünk, sokan pedig meg is fognak lepődni azokon a cuccokon, amiket még nem adtunk ki eddig."

Az új album kérdése azért tűnik égetőnek, mert a Suicidal utolsó friss dalokat rejtő sorlemeze, a Free Your Soul And Save My Mind 2000-ben jelent meg.

Habár a Suicidal Tendencies idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, nem terveznek semmiféle különleges eseményt a jeles alkalomból. „Nem vagyok az a lufis-szalagos csávó, az utolsó szülinapi bulimat is nyolcéves koromban tartottam", mondta a témáról Mike, aki szerint a zenekar nem profitált túl sokat abból, hogy egykori basszerük, Robert Trujillo ma már a Metallica sorait erősíti. „Olyasmi gyakran előfordul, hogy valaki lehozza a fiatalabb unokaöccsét a bulinkra, aki aztán ránk kattan, de soha senkitől nem hallottam ahhoz hasonlót, hogy a Metallica a kedvence, és emiatt lejött volna egy Suicidal koncertre."

Az elsöprően erőteljes tavalyi koncert után a Suicidal idén augusztusban ismét Budapesten játszik. Mike-ék a fesztivál A38-Wan2 Színpadát teszik majd tönkre.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.