Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2013 elején jelenik meg az új Lordi album

Michael Wagener producerrel vonul stúdióba szeptemberben a finn Lordi, hogy elkészítsék új nagylemezüket, amelynek megjelenése 2013 elejére várható. A finn szörnymetalosok már a legutóbbi Babez For Breakfast albumot is Wagenerrel rögzítették.

Az Accept egyik korai felállásában még gitárosként is érdekelt producer olyan zenekarokkal dolgozott a stúdióban, mint a Metallica, Ozzy Osbourne, a Skid Row vagy a Dokken, és a jelek szerint a Lordinál is bevált. A következő nagylemez 2013 elején jelenik meg, rajta egy új dobos játékával, aki simán csak The Drummer művésznéven fut a bandában, miután idén februárban a Lordi elveszítette előző ütősét, Tommi „Otus" Lillmant. Az elhunyt Lillman azelőtt a To/Die/For, a Sinergy és az Ajattara sorait erősítette, illetve a Children Of Bodom főnök Alexi Laihóval egy Kylähullut nevű paródia-punkbandában is muzsikált.

A Lordi idén egyébként debütáló albuma megjelenésének tízéves jubileumát és a zenekari koncepció megszületésének húszéves évfordulóját ünnepli, igaz, akkor még csak a főnök Mr. Lordi volt tag a jelenlegi felállásból. Ennek alkalmából egy Scarchives Vol. 1 című speciális válogatás is várható tőlük hamarosan, rajta ritkaságokkal és kiadatlan extrákkal.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.