Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dark Angel: vége a kavarásnak, Don Doty kifarolt az újjáalakulásból

0907darkangelÚgy tűnik, rendeződött a Dark Angel újjáalakulása körüli súlyos zavar: a csapat Ron Rinehart énekessel tér majd vissza jövőre a színre, az eredeti frontember, Don Doty pedig visszakozott, és elfogadta, hogy társai nem kérnek belőle. Mindennek azonban egy headlineri fellépés volt az ára a jövő áprilisi Keep It True fesztiválon, amelynek szervezői nem kérnek a csapatból a kaotikus felvezetés után.

Vállalhatatlan körítés kíséri a Dark Angel visszatérését: a '80-as évek kultikus thrash csapatának újjáalakulásáról hetek óta mennek a pletykák, ám a zenekar tagjai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokban igyekeztek hol táplálni ezeket, hol pedig kicsit visszafogni az elszabadult lendületet. Először úgy tűnt, a banda az eredeti énekessel, Don Dotyval nyomulhat majd a jövő évi fesztiválszezonban, de aztán kiderült, hogy a csapat voltaképpen két pártra szakadt: az egyik oldalon Don és Eric Meyer gitáros állt, a másikon pedig Jim Durkin gitáros és a zenekar messze legismertebb tagja, Gene Hoglan dobos, akik sokkal inkább a későbbi énekessel, Ron Rineharttal akartak visszatérni. Ilyen alapozás után nem is csoda, hogy a jövő évi Keep It True fesztivál szervezői bejelentették: nem kérnek a kavarásból, és náluk biztosan nem lesz 2014-ben Dark Angel koncert. „Napokon át csendben figyeltük, amint a felek folyamatos nyilatkozatokban részletezik, ki az igazi Dark Angel, és reménykedtünk benne, hogy lerendezik a nézeteltéréseket, de úgy tűnik, nincs olyan megoldás, amely mindenki számára kielégítő lenne. A Keep It True évek óta az őszinteségért, a hitelességért áll ki, és félünk tőle, hogy a Dark Angel körüli történések a fesztivál jó hírnevét is veszélyeztetik. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy a Dark Angel semmilyen formában sem játszhat a Keep It True 2014-es kiadásán. Nem szeretnénk egy olyan harc kellős közepébe csökkenni, aminek nem látszik a vége", áll a fesztivál szervezőinek nyilatkozatában.

0907dondotyyEzzel párhuzamosan egyébként Gene-éknek is elege lett a sajtóbeli üzengetésekből, főleg, miután Doty egy nyilatkozatában azt bírta mondani, hogy Hoglan más kötelezettségei miatt nem vesz részt a Dark Angel újjáalakításában. „Egykori énekesünk kijelentései miatt kénytelenek vagyunk a tervezettnél korábban elárulni pár információt. A Dark Angel ismét összeáll néhány 2014-es amerikai és európai fesztiválra. Ezek a fellépések mind egyeztetés alatt állnak, egyiket sem fixáltuk le. A felállásban Gene Hoglan dobos, Jim Durkin gitáros, Ron Rinehart énekes és Michael Gonzalez basszer vesz részt. Don Doty felelőtlen módon hamis információkat hintett el a sajtóban, amelyek komoly zavart okoztak a Dark Angel rajongótáborában. Nincs Don Doty-féle zenekar és Ron Rinehart-féle zenekar, csakis egyetlen Dark Angel létezik. Minden további hivatalos bejelentés a menedzsmenttől érkezik majd."

Doty ezt követően egy újabb nyilatkozatban visszakozott, és elnézést kért a rajongóktól, de kitart azon álláspontja mellett, hogy eredetileg ő is részese lett volna az újjáalakulásnak. „Azt hittem, ismét mind barátok lehetünk: kitártam a karjaimat a régi barátok felé, és senkit nem akartam kihagyni ebből. Sajnos azonban a szemembe nem ugyanazt mondták, amit a hátam mögött, és ez vezetett a mostani kavarodáshoz. Nem engedhetem, hogy mindez folytatódjék, és besározza az örökségünket. A csapat többi tagja kinyilvánította, mit akar, én pedig fejet hajtok a döntésük előtt. Ha a Dark Angelben nincs hely Don Doty számára, megtalálom majd azt máshol. Nem úgy terveztem, hogy a zenei színtérre való visszatérésem a Dark Angelen kívül történik majd, de az élet tele van meglepetésekkel. Nem adom fel. A legjobbakat kívánom a többieknek az újjáalakuláshoz, ami remélhetőleg jobban megy majd, mint a 2002-es."

A jelen állás szerint tehát a sztori végére pont került, várjuk a folytatást, bár a lelkesedésünk meredeken csökkent...

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 feca 2013-09-07 09:52
Doty úgy is beszélt erről, hogy ő lesz az énekes és pár dalt közösen ad majd elő Rinehart-tal. Ez az elképzelése, vagy a banda korábbi terve el is szállt a friss DA sajtóhírrel.
Idézet
 
 
+1 #1 Zoli 2013-09-07 08:39
Én azt csináltam volna a helyükben, hogy mindkét énekes mehetett volna koncertezni. Azért Don is énekelt két lemezen, ha nem a legjobb lemezeken.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.