Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Down: már 2013-ban kijön a következő három EP?

A héten jelenik meg a Down nagyon régóta várt új kiadványa, a Down IV Part I – The Purple EP, amely hat új dalt tartalmaz a New Orleans-i sludge mesterektől. A mostani állás szerint a következő kiadvány valamikor jövő év elején jelenhetne meg, de ha minden a tervek szerint halad, a következő két minialbum is kijön még 2013-ban. Vagy nem – Phil Anselmo egy friss interjúja alapján bármi elképzelhetőnek tűnik…

„Mindenki négy EP-t emleget”, mondta az énekes egy ausztrál rockrádiónak. „Ezt természetesen mi vetettük fel először, a sajtó pedig felkapta, és szétkürtölte. És a nagy terv valóban négy EP. Szerintem meg tudjuk valósítani ezt, és számomra sokkal egyszerűbb EP-kben gondolkodni, mint albumban. Amilyen elfoglaltak vagyunk, plusz a mai viszonyok között elég kimerítő és megterhelő összehozni egy tíz-tizenkét számos lemezt. Ráadásul nagyobb az esélyed arra is, hogy töltelékek kerüljenek fel rá. Egy EP esetében csak négy-hat nótára kell koncentrálnod, nem pedig valami kidolgozott, nagyobb szabású tervben, ami sokkal könnyebb. És elméletileg gyorsabban ki is lehet hozni a produkciót, ugyanis hazugok is vagyunk. A legutóbbi lemez után a sajtóban és a haveri körben is azt mondtuk mindenkinek, hogy máris dolgozunk a folytatáson, ami a következő évben megjelenik. Azóta öt év telt el, és még mindig csak beszélünk róla… Vagyis nem fogok senkinek sem a levegőbe ígérgetni, de most azt mondom: négy EP-t tervezünk, dolgozunk rajtuk, és azt gondolom – ismétlem: elméletileg –, ez a megfelelő megoldás.”

A négy tervezett EP-ről eddig azt hallhattuk, hogy évente követik majd egymást a megjelenések, ám most olyan információk is napvilágot láttak, amelyek szerint a következő anyag akár már 2013 elején, a Down tervezett amerikai turnéjára a boltokba kerülhet, és lehet, hogy a másik két minialbum is már jövőre kijön. Zeneileg a The Purple EP sabbathos, doomos világa után elméletileg egy akusztikus, nyugis anyag következne, majd egy rockosabb és még egy vészterhes, súlyos EP. Anselmo szavai alapján mi mindenesetre arra sem mernénk fogadni, hogy a csapat végül nem változtatja meg az elképzeléseit...

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 KoaX 2012-09-19 07:25
Azt is olvastam már, hogy az akusztikus fogja zárni a négyest.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.