Shock!

december 04.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Égrengető után Végtelen kék a Periheliontól

0728perihelionOktóber 19-én, Zeng címmel jelenik meg a Perihelion következő nagylemeze. Az Égrengető című dalhoz készült klip után Vasvári Gyuláék most a Végtelen kék című dalt is bemutatták.

Egy Nap fele néz című, igen jól sikerült EP-vel debütált tavaly új nevén az egykori Neokhrome-ból átalakult Perihelion: a névválasztás nem volt különösebben meglepő, hiszen a 2012 végén kiadott album, amely a Neochrome-ként produkált előzményeket is tekintetbe véve már a harmadik nagylemezük volt, Perihelion címmel jött ki. A zeneileg a korábbi iránytól némiképp elkanyarodott, brutális, ám atmoszférikus, egyedi black metalban utazó formáció most új, teljes hosszúságú nagylemezzel jelentkezik a francia Apathia kiadónál Zeng címmel, amelynek borítóját Costin Chioreanu tervezte.

Az első klipet az Égrengető című dalhoz készítették Krizsai Norbert és Krizsai Adrián segítségével, emellett most a Végtelen kék is meghallgatható. Az albumot és a hozzá tartozó pólót itt lehet előrendelni. Legutóbbi interjúnk itt olvasható.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 ujper 2015-10-10 11:00
Közben volt már egy "Vég se hozza el" is!

https://www.youtube.com/watch?v=9gMtRlCxICM
Idézet
 
 
+3 #1 drughi 2015-10-10 09:13
De jó lesz ez! Remélem azért full stream nem lesz mint Thynál, nem birnám ki hogy ne halgassam rongyosra amig megérkezik a póló+cd kombó. :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.