Tavaly kis túlzással a csapból is Jason Newsted folyt a metalmédiában, ami nem is csoda, hiszen a Metallica volt basszere egy viszonylag hosszú inaktív időszak után tért vissza a színre egy új csapattal. Newstedről azonban megint hónapok óta nem lehetett hallani, és most a közösségi oldalakról is törölte magát…
„Jason Newsted szeptember 15-ei állás szerint nincs fent a Twitteren, az Instagramon, a Facebookon vagy akármelyik másik közösségi weboldalon, és semmi köze semelyik hamis oldalhoz, amelyek az ő nevét vagy képmását jogtalanul használják” – ez a rövid üzenet került ki a napokban a Newsted zenekar weboldalára, amelyről ezzel egyidejűleg gyakorlatilag minden más tartalom el is tűnt, az említett közösségi felületekkel egyetemben. Egyelőre nem tudni, hogy mindez a nagy lendülettel beindított csapat végét jelenti-e, vagy netán valami mást, de tény: a kirobbanó kezdés után a csapatról az idei év eleje óta megint nem lehetett hallani. Jason akkor személyes okokra hivatkozva törölte a csapat fellépéseit az ausztráliai Soundwave fesztiválokon, de bővebben nem indokolta a döntést.
A Newsted tavaly augusztusban jelentette meg Heavy Metal Music című bemutatkozó albumát. A zenekar kicsivel korábban a Hegyalja Fesztiválon is fellépett. Mivel mind a lemez, mind a turné kedvező visszhangokat keltett, Jasonnek alighanem nyomós oka lehet a banda jegelésére épp ebben a szakaszban…
Hozzászólások
Rock Laroche is an old friend of Dan Mongrain and he has collaborated with him in many different music projects like Metallica Symphonic, 2 or 3 years ago. Rock has started playing bass around 27 years ago and he has played with big names such as: Steve Hill, Jean Leloup, Pagliaro, Madcaps, Caiman Fu, Eric Denomme.
Hja bocs Jason topik, de a Voivod az Voivod.
Valójában konkrétan nem írták sehol, hogy balboa állandó tag lenne-é. Nagy múltja viszont úgy tűnik, hogy nincs a fickónak, de az ugye nem jelent semmit.
jason-nek én is örülnék.
Ki tudja mit tud az új arc. Ha belegondolsz, a 'the outer limits'-en is egy session basszeros játszott. nem lehet tudni, hogy miért éppen erre a rockyra esett a választás. Hogy fogják turnéztatni a target earth-öt?? a blower bass csak blower bass. Ettől függetlenül én örülnék Jasonnek.
őt nem like-olom
Nekem vele is nagyon odarakott a Voivod, csodálkoztam is anno rendesen.
Én egyébként láttam Hegyalján, és olyan energikus előadót még nem láttam mint őt. Élőben sokkal nagyobbat ütnek a számai, nekem pl a tavalyi év egyik legjobb lemeze volt a Heavy Metal.
az új kong nagyon zsír lett. de eddig sem olvashattál róla itt, sztem ezután sem fogsz.
Itt Lars beszél róla:
"Lars Ulrich a Classic Rock magazinnak nyilatkozva elismerte: megérti, ha valakik túl hosszúnak találják a St. Anger albumot, de továbbra sem tud a Metallica karrierjének mélypontjaként tekinteni a lemezre. Ezzel párhuzamosan azonban leszögezte: az album egyszeri kísérlet volt a csapat életében.
„Azt hiszem, az a korrekt, ha azt mondjuk, hogy sokan annak tartják", válaszolta Lars arra a kérdésre, hogy a St. Anger-e a zenekar legrosszabb lemeze. „Én nem értek velük egyet, mert nem úgy szemlélem a világot, hogy mi a legjobb és mi a legrosszabb. Ez a fajta egyszerűsítés számomra egyszerűen nem létezik. Talán ha tizennégy éves lennék... Manapság azonban elsősorban már a szürke árnyalataiban látom a dolgokat.'
A 2003-as Metallica lemez rengeteget szidott dobhangzása Lars szerint szándékosan lett olyan, amilyen. „Úgy tekintek a St. Angerre, mint egy elszigetelt kísérletre. Mindenki emlékezzen rá: én vagyok a világ legnagyobb Metallica rajongója... Másrészt az is köztudott, hogy kurvára leszarjuk a körénk húzott határokat. A Ride The Lightningot egyszer már megcsináltuk, és óriási volt. Éppen ezért nem is kell újra megcsinálni. Amikor végighallgattuk a St. Anger lemezt elejétől végéig, leginkább én éreztem annyira tüskésnek az egész élményt, ami majdnem fájdalmas a hallgató számára. De egyben kihívást is jelent neki, így aztán nem is vagdostuk meg a dalokat. Megértem, hogy az emberek túl hosszúnak találták őket."
Annál is inkább furcsa ez a dolog, mert amennyi kint van a hivatalos oldalon, az csak annyira enged következtetni, hogy valamiért berágott a közösségi oldalakra és beintett nekik. De akkor ezek szerint tavaly óta nincs semmi. Nekem csak azért fura ez, mert mégiscsak arról a Jason Newsted-ről beszélünk, aki viszlátot mondott/tudott mondani a Metallica-nak. Ha valami van vele, azt szerintem nyugodtan megoszthatná a rajongóival, még talán erőt is nyerne belőle. Mert így úgy tűnik, hogy sorra ad fel mindent szó nélkül, a rajongóit meg bizonytalanságb an tartja. És azt hangsúlyoznám, hogy én most nem Jason ellen beszélek. Csak fura lépései vannak, mind a bandájával kapcsolatban, mind a rajongói felé.
shmonsta, én is kedvelem a St. Anger-t, mert őszinte lemeznek tartom. Megvannak a hibái, de őszintébb, mint mondjuk a közkedveltebb Death Magnetic. Főleg, ha arra gondolok, hogy előbbinél szinte egy előző lemez vagy dal sem ugrik be konkrétan, míg utóbinnál nagyon is. És ilyen először fordul(t) elő a Metallica történetében. A másik pedig, azok a halmozások és túljátszások... ami igaz, mindkét lemezre jellemzőek. Mondjuk a St. Anger esetében még ez is pozitívabbul csapódott le nálam.
James egy DM-es, vagyis 2008 körüli interjújában már pont fordítva beszélt az Anger-ről; akkor azt mondta, hogy kiderült számukra, melyik az az irány, ami felé nem szabad haladniuk.:) Vagy azóta pozitívabb az Anger-el kapcsolatban?:)
Ha értelmesen megszerkesztett ék volna azokat a dalokat és nem húúúúúúúúúúúúzz zzááááááák, mint a rétest, értelmes hangzást kap, akkor igenis jó lemez lett volna. Még egy pár jellegtelen Hammett szóló, és egyenesen imádta volna mindenki. :) De ha nem lett volna benne szóló, az se lett volna baj. A No Leaf-et, a -Human-t, és a Disappear-t is alapvetően szerették az emberek. :)
Kéretik tisztelettel kezelni a kitárulkozásoma t, de én szeretem a St. Anger lemezt. Többet hallgattam, hallhatom, mint a Load / Reload párost, sőt a Death Magneticnél is. Hozzáteszem, hogy ezekkel a lemezekkel sincs bajom, szoktam hallgatni őket. Szerintem ha nem a Load / Reload után jelent volna meg, más lenne a megítélése, de akkor annyira vágytak az emberek az első négy vagy mások az ötödik album zenei világához való visszatéréshez, hogy esélye sem volt. Nem mínuszokra gyúrok, csak kíváncsi vagyok, hogy mindenki utálja-e vagy azért van aki titkon kedveli. :) James pl. már máshogy vélekedik róla már, mint annak idején, legalábbis egyszer rákérdeztek nála valami interjúban és akkor egész pozitív volt.