Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Huszonegy éve várjuk: a Troublegum folytatását ígéri új albumától a Therapy?

0212therapybDisquiet címmel jelenik meg március 23-án a Therapy? új albuma. Andy Cairnsék tizenegy friss számot írtak az albumhoz, és az előzetes nyilatkozatokban azt ígérik: visszakanyarodtak legsikeresebb lemezük, az 1994-es Troublegum világához.

Tom Dalgety producerrel rögzítette Newcastle-ban új albumát a Therapy?, akik – kissé talán meglepő módon – legsikeresebb és legkommerszebb anyagukat, a világszerte több mint egymillió példányban elkelt Troublegumot emlegetik a Disquiet kapcsán. „Ismét valami kicsit himnikusabbat akartunk írni", mondja a lemezről Andy Cairns énekes/gitáros. „Tavaly májusban lenyomtuk a Troublegum húszéves megjelenéséhez kapcsolt jubileumi turnét, és nagyszerű volt hallani, amint az emberek végig velünk éneklik a nótákat, meg látni, mennyit jelentenek számukra. Nyilvánvalóan idiotizmus lett volna szimplán megpróbálni újraírni a '94-es albumot, hiszen az egy más korszak volt más zenekari felállással, de mindenképpen az volt a kezdő gondolat számomra a dalszerzés során, hogy vajon mi van ma, húsz évvel később a Troublegum főhősével. A két legutóbbi lemezünk, a Crooked Timber és az A Brief Crack Of Light úgyis kisérletezősebb, változatosabb volt, és már előzőleg is tudtuk, hogy legközelebb kicsit vissza szeretnénk kanyarodni a dalközpontúbb vonalhoz. Vagyis a koncepciót ötletet tökéletesen össze lehetett kapcsolni azzal, amit zeneileg terveztünk."

0212therapyA Therapy? tizennegyedik stúdióalbuma ennek szellemében pont úgy született, mint annak idején a Troublegum: Cairns nagyjából már kész ötleteket küldött el Michael McKeegan basszusgitárosnak és Neil Cooper dobosnak, szám szerint tizenkilencet, amelyeket egy kivételével mind fel is vettek. Az albumra végül tizenegy témát tesznek fel ezek közül, köztük olyanokat, mint a nyitó Still Hurts és a záró Deathstimate. „Nem hinném, hogy a lemez főhőse ma boldogabb ember", így Andy. „De abban biztos vagyok, hogy sokkal inkább képes elboldogulni a világban, mint az a srác, aki a Troublegumot írta. Az a lemez javarészt tehetetlen dühből fakadt, a Disquietben pedig sokkal megfontoltabban dühös. Nagyon büszkék vagyunk erre a lemezre, úgy érezzük, ismét léptünk egyet előre. Alig várjuk, hogy a rajongók is hallják!"

A zenekar márciustól Nagy-Britanniában kezdi meg a turnézást.

 

Hozzászólások 

 
+14 #1 Dead again 2015-02-12 15:32
Kíváncsi vagyok :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.