Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Készül az új Nile: „Nagyon izgatott vagyok a csapat jövője miatt”

0214nileMár öt dalt írt következő nagylemezére a Nile, akik hamarosan Erik Rutannel kezdik meg a stúdiózást. A csapatban nemrég komoly változások történtek, hiszen Dallas Toler-Wade helyére Brian Kingsland került.

2018 elején jelenhet meg a dél-karolinai Nile új nagylemeze, amely az első lesz a sorban a Dallas Toler-Wade helyére érkezett új énekes/gitárossal, Brian Kingslanddel. „Szerintem Erik Rutannel dolgozunk majd, ami újdonságot jelent számunkra. Nem tudom, hogy működik majd a dolog, de itt a változás ideje”, mondta Karl Sanders gitáros/énekes a Metal Waninak az anyagról. Egyszersmind azt is leszögezte: Kingsland teljes jogú tagként vesz részt a munkálatokban már a dalszerzői szakaszban is. „Már írtunk is dalokat a lemezhez, és Brian mindenképpen emelte a szintet. Sok hatása van, a metal mellett többek között sok komolyzenei is… És mindketten egyformán imádjuk a Beatlest, akik elképesztően jó dalszerzők voltak. Csodálatos tud lenni, amikor előszedsz egy akkordot, ami lehet, hogy nem pont megfelelő az adott hangnemhez, de ha jól alkalmazod, mégis gyönyörű lesz. Brian nagyon mélyen beleásta magát az efféle megoldásokba. Nagyon izgatott vagyok a csapat jövője miatt.”

A lemezen természetesen Sanders, Brad Parris és Kingsland egyaránt énekel majd. „Brian nagyon tehetséges énekes, és most ismét olyan tripla énektámadásokban gondolkodunk, amilyenek az utóbbi években már nem nagyon voltak nálunk. De most megosztjuk az énektémákat hárman, és így nagyon kiegyensúlyozott, érdekes a végeredmény. Ennek is nagyon örülök.”

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 Dead again 2017-07-18 15:25
Kíváncsi vagyok.
Idézet
 
 
+2 #6 SiriKeeton 2017-07-18 10:59
Idézet - RobertThorn:
Az az éles acsarkodó hang, ami többnyire hallható a lemezeken, az volt Dallas.
Az a mélyről jövő kibogozhatatlan mormogás, mint amikor egy túlsúlyos óriásschnauzert épp felversz az álmából, az Karl.
A többi hangot csak akkor hallod, ha valami csordahörgés van, vagy blekkkh-szíüüíídz--of-vendzsooaaansz kántálás.

Én legalábbis ennyire jutottam :D


Köszi!
Idézet
 
 
+2 #5 Doktorúr 2017-07-18 10:01
Várós, mint az összes Nile-anyag :) Mondjuk magam is sajnálom, hogy Dallas lelécelt, fene tudja, mi állt emögött. Mindegy, kíváncsi vagyok, mit tud ez a Brian gyerek is (nagy váltásra nem számítok, hiszen Sanders maci a főnök).
Idézet
 
 
+13 #4 RobertThorn 2017-07-18 09:16
Az az éles acsarkodó hang, ami többnyire hallható a lemezeken, az volt Dallas.
Az a mélyről jövő kibogozhatatlan mormogás, mint amikor egy túlsúlyos óriásschnauzert épp felversz az álmából, az Karl.
A többi hangot csak akkor hallod, ha valami csordahörgés van, vagy blekkkh-szíüüíídz--of-vendzsooaaansz kántálás.

Én legalábbis ennyire jutottam :D
Idézet
 
 
+4 #3 SiriKeeton 2017-07-18 09:08
Biztos én vagyok hülye, de honnan lehet tudni, melyik hörgőhang kitől származik? Nekem fogalmam sincs soha...
Idézet
 
 
+2 #2 Thasaidon 2017-07-18 08:45
Ha ismét lesz sok-sok gyomorhörgés, és mindehhez egy magyarországi koncert is társul valami frissített setlisttel (pl. végre NEM Khafir! meg Hittite Dung Incantation, hanem mondjuk Eye of Ra és 4th Arra of Dagon a Those Whom the Gods Detestről), akkor az úgy nagyon, de nagyon jó is lehet. Azért kíváncsi lennék, mi volt a valós oka annak, hogy a banda és Dallas szakítottak.
Idézet
 
 
+2 #1 RobertThorn 2017-07-18 07:41
Egy kis vérfrissítés tényleg nem árt nekik, hátha ez az új fickó kirázza az alomból a pisis homokot ;D, meg a hármas hörgés gyarapítása is mindenképp örvendetes döntés. Én biztos hogy kíváncsian várom az új cuccot tőlük.
Csak kár hogy pont Dallas hangja fog már ebből hiányozni..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.