Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikus Dokken: „Keményen dolgozunk annak érdekében, hogy összehozzunk valamit”

Utoljára 2010 környékén volt komolyan szó a klasszikus Dokken-felállás újjáalakulásáról, ami végül kútba esett a két főember, Don Dokken és George Lynch szokásos rivalizálásán. A gitáros tavaly elismerte, hogy ismét megindultak a puhatolózások az ügyben, most pedig Jeff Pilson basszer is hozzátette a magáét a sztorihoz.

0309dokken

„Most is nagyon keményen dolgozunk annak érdekében, hogy összehozzunk valamit”, ismerte el Mitch Lafonnak adott interjújában a klasszikus Dokken-felállás újjáalakulását firtató kérdésre Pilson. „De ennek olyan időszakokra kellene esnie, amikor a Foreignerrel éppen nincsenek elfoglaltságaim, szóval nem tudom, összejön-e… Azt viszont nyugodtan kimondhatjuk, hogy most éppen mindannyian jóban vagyunk, túlléptünk a több évtizedes szarságokon, mindannyian szóba állunk egymással, és minden rendben van. Ezen túlmenően minden az időbeosztásunk összehangolásán áll vagy bukik. Mert ha megcsináljuk, annak jónak kell lennie, ebben is egyetértünk mind a négyen. Szerintem mára mind eljutottunk oda, hogy nagyra értékeljük a Dokken örökségét, és csak azért, hogy pénzt keressünk vele, sosem akarnánk belefogni egy efféle vállalkozásba. Gyakran futnak be ajánlatok, és simán igent mondhatnánk rájuk, ha úgy tartaná kedvünk. Szerintem viszont már az is jó jel, hogy nem így teszünk. És ugyan nem tudom, valaha is módunk lesz-e csinálni egy nagyszabású turnét – elsősorban az én foreigneres kötelezettségeim miatt –, de mindenképpen törekszünk valamire. Szóval hamarosan remélhetőleg be tudok majd számolni konkrétumokról is.”

Pilson értelmezésében mindez azt is jelenti, hogy a dolog nem feltétlenül merülne ki nosztalgiahaknizásban. „Az alatt, hogy minden megfelelő legyen, azt értem, hogy amikor kiállunk a színpadra, minden nagyszerűen szólal meg, mindegy, mennyire sok vagy kevés koncertet adunk, hogy új vagy régi zenét játszunk. Nagyon szeretnék új zenéket is felvenni a Dokkennel, bár nem tudom, képesek vagyunk-e erre, vagy egyáltalán akarjuk-e ezt. Van egy olyan érzésem, hogy valamikor lesz még erre alkalom, meglátjuk. De ez is minőségfüggő. Vagyis minőségi produkcióval kell előállnunk. Erre régen is nagyon kényesek voltunk, és most már aligha akar engedni belőle bármelyikünk is.”

A basszer szerint a zenekarban mára tényleg nincsenek feszültségek a tagok között. „Mind szeretjük egymást. Olyan szeretet ez, mint ami két testvér között is fennáll: néha egyszerre utálják is egymást, de közben végig ott a szeretet. Ha kapok egy e-mailt Dontól, őszintén örülök neki, és nem azt mondom, hogy jaj, istenem, hanem kíváncsian olvasom, mit írt. George-dzsal hosszú ideje nagyon közel állunk egymáshoz, szóval eleve nincs kérdés. És ez tényleg tök jó. Valami nagyon különlegesen osztozunk mi együtt, és ma már mindnyájan értékeljük is ezt. Érdekes lenne ismét közösen dolgozni, mert korábban sosem nyílt módunk erre úgy, hogy nem volt a bandában semmi ellenségeskedés. Lehet, hogy most pont emiatt nem működne!”, nevetett Pilson, aki ugyanakkor nem ért egyet azokkal az elméletekkel, amelyek szerint pont e legendás feszültségek miatt tudott annyira jó lenni a régi Dokken. „Ha még tovább maradunk együtt, még produktívabbak lehettünk volna, mert hihetetlen tehetség halmozódott fel a zenekarban. Eleve adott a valaha élt egyik legnagyszerűbb rockgitáros, egy roppant súlyos és groove-orientált ritmusszekció, és Donnak is hatalmas hangterjedelme volt. Emellett pedig ő az egyik kedvenc szövegíróm is a rockzenében. Szóval én úgy gondolom, hogy a feszültség inkább felzabálta azt, ami tényleg kivételesen óriási lehetett volna. Így simán csak óriási volt.”

A jelenlegi Dokken-felállásban Don Dokken mellett csak Mick Brown játszik a klasszikus négyesből, mellettük Jon Levin gitározik és Chris McCarvill a basszer.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 nikfisz 2016-03-11 18:06
A 95-ös albumuk nagyon Király!Imádom! (A fenti képen cuki kis sérójuk volt,alá Whitesnake és társai)
Idézet
 
 
+1 #2 trocken 2016-03-11 17:17
ugysem lesz semmi
Idézet
 
 
+2 #1 Levus 2016-03-10 09:00
Sajnos Don hangja már nem a régi, de azért kiváncsi lennék rájuk !
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.