Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Másodjára is visszatér a Creed

Több mint egy évtizednyi kihagyás után újjáaakult a Creed. A zenekar először egy saját hajófesztiválon lép ismét színpadra jövő tavasszal.

0720creed

Másodjára is visszatér a Creed. Az ezredfordulós évek egyik legsikeresebb amerikai rockbandája, azaz Scott Stapp énekes, Mark Tremonti gitáros, Brian Marshall basszer és Scott Phillips dobos először egy Summer Of ’99 fedőnevű hajófeszten csap ismét a húrok közé jövő április 18-22. között. A rendezvényen rajtuk kívül olyan előadók vesznek majd részt, mint a 3 Doors Down, a Buckcherry, a Vertical Horizon vagy a The Verve Pipe. Egyelőre nem tudni, ezt követően várható-e tőlük további aktivitás is.

Az 1997-es My Own Prison debüttel befutott, majd az 1999-es Human Clayjel csúcsra járt Creed több mint 40 millió lemezt adott el pályafutása alatt. Emellett ők voltak a rockszíntérről az egyetlen csapat a 21. században, akik kislemezzel is fel bírtak kerülni az amerikai listák első helyére az apaság örömeiről szóló With Arms Wide Open ballada révén. A zenekar 2004-ben személyes feszültségek miatt szétszéledt, a hangszeres szekció pedig sikeresen újjáépítette magát Myles Kennedy énekessel az Alter Bridge-ben. A Creed pár év múlva ettől függetlenül ismét összeállt, de a 2009 végén kiadott Full Circle az eladásokat tekintve nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Turnéjuk azonban igen sikeresnek bizonyult. Ugyanakkor Stapp súlyos mentális problémái ismét lehetetlenné tették a folytatást.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.