Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nagyon unalmas és felettébb értelmetlen tizennégy évvel ezelőtt történt dolgokon siránkozni”

Facebookos kommentekben tette helyre Jeff Scott Sotót Neal Schon. A Journey gitárosa szerint a frontember egyszerűen nem vált be a zenekarban, és értelmetlenül hozza fel a témát rendszeresen aktuális interjúiban.

0105jss

Ismét hangot adott Journeyből történt eltávolítása feletti fájdalmának Jeff Scott Soto. „A probléma, hogy nem tudom – felelte az énekes Lucas Gordonnak adott interjújában, amikor felmerült a kérdés, miért ért véget a legendás zenekarban eltöltött rövid időszaka. – Ha tudnám, mi volt a gond, azt is tudnám, miért rúgtak ki, és ebben az esetben legalább megbékélhetnék a dologgal. Ha lenne módom megvitatni vagy beszélni róla... De jogi okokból ezt nem tehetem. Aláírtam egy dokumentumot, amiben az is szerepelt, hogy semmi negatívat, semmi rosszat nem mondhatok róluk. Nem mintha rosszat akarnék mondani. De azért jó lenne, ha tisztában lehetnék az okokkal. Ha egyszer is azt mondták volna, hogy szar a hangom, hogy megöltem valamelyikük kutyáját, hogy magamra haragítottam valamelyik családtagjukat, vagyis ha tudnám, miért rúgtak ki, el tudnám engedni a kérdést. Csakhogy hiába telt el tizennégy év, még mindig nem tudom, miért döntöttek így, mert nem tudom a választ. Sosem indokolták meg megfelelően. Mindössze annyit mondtak, hogy meggondolták magukat."

Meglehetősen sajátos módon reagált Soto szavaira a Journey gitárosa, Neal Schon, aki a Blabbermouth által is szemlézett interjú facebookos kommentszekciójában megválaszolta az énekes kérdéseit. „Szerencsétlen módon Steve Augeri hangja felmondta a szolgálatot. Épp egy Def Lepparddal közös turné kellős közepén voltunk, és épp Jeff-fel dolgoztam egy mellékprojekten, így aztán azt javasoltam, ugorjon be hozzánk befejezni a turnét – vázolta a történteket Neal. – Minden jól alakult, de miután megírtunk és visszahallgattunk egy közös dalt, a zenekarból nem mindenkit győzött meg a végeredmény arról, hogy ő legyen az énekesünk. Jon (Jonathan Cain billentyűs – a szerk.) és én egyaránt úgy láttuk: nem szól megfelelően a nóta, vagy fogalmazzunk inkább úgy: nem úgy szól, ahogy szeretnénk. Remélem, ezzel most sikerült pontot tennem a dráma végére. Egyszerűen nem működött a dolog." Schon egy későbbi kommentben még odaszúrt egyet JSS-nek: „Nagyon unalmas és felettébb értelmetlen tizennégy évvel ezelőtt történt dolgokon siránkozni. Legjobb esetben is maximum PR-akcióként tudok tekinteni erre az egészre. Jeff egyébként megpróbált beperelni bennünket, miután szélnek eresztettük mindössze egy turné után. Nálam meglehetősen rosszul vette ki magát ez az egész – és szintén könnyen, gyorsan megmutatta, hogy lettek volna személyi összeütközések köztünk."

A Journey később Arnel Pinedában találta meg új frontemberét, akivel azóta is sikeresen turnéznak elsősorban a tengerentúlon, és ha minden igaz, hamarosan egy újabb nagylemez is készülhet majd vele.

 

Hozzászólások 

 
#7 frontiers 2022-01-06 15:40
Idézet - Meszlényi Bálint:
Idézet - bogar:
Soto-nak nagyon fáj, hogy nem arénákban játszik. Ez ő maga nyilatkozta nem egy alkalommal. Azt gondolom, hogy innen fúj a szél.
Az az egyik kedvenc énekesem és előadóm, de kb. 10 éve nem hallottam tőle egy épkézláb szólócuccot. A W.E.T. és a Sons Of Apollo tök rendben van, de ezekben nem igazán folyik bele a dalszerzésbe.
Biztos nem az énekesi képességievel volt gond a Journey-ben, de el tudom képzelni, hogy nem bírt egy megfelelő énekdallammal előrukkolni az adott dalhoz.

A Journeyben dalszerzés terén Schon-Cain uralom van Perry kilépése óta:) És egyébként sokszor hallatszik is a nótákon azóta, hogy nincs egy igazán erőszakos dalszerző-frontember, aki visszanyesné a hangszeres témákat az ének javára. Szóval ha anno ezt kérték volna számon JSS-en, az már tényleg a nyúl és a sapka esete lenne. :D Amúgy van fent a Spotify-on bootleg ebből az időszakból, ahonnan tökéletesen kiderül, hogy valóban nem Jeff a jó megfejtés ehhez a zenekarhoz. Ebben a sztoriban szerintem anno, meg most is az tűnik gusztustalannak , hogy beharangozták a csávót hivatalos új énekesként (a honlapon is fent volt, mint zenekari tag), majd utána pár hónappal dobták olyan okokra hivatkozva, amiket bőven leszűrhettek volna az élő muzsikálásból, és ezt nem csak kifelé, hanem egymás közt sem kommunikálták normálisan. Szóval akárhogy fölényeskedik Schon, ez leginkább részükről volt egy nagyon ciki történet.

Attól függetlenül, azért nem semmi JSS-től, hogy egy személyben tudja elmondani magáról, hogy MAJDNEM ő lett a Journey és a Queen énekese is. Mondjuk, ha tisztán a hangi adottságait nézem, akkor megérdemelten lett volna.
Idézet
 
 
#6 Meszlényi Bálint 2022-01-06 08:34
Idézet - bogar:
Soto-nak nagyon fáj, hogy nem arénákban játszik. Ez ő maga nyilatkozta nem egy alkalommal. Azt gondolom, hogy innen fúj a szél.
Az az egyik kedvenc énekesem és előadóm, de kb. 10 éve nem hallottam tőle egy épkézláb szólócuccot. A W.E.T. és a Sons Of Apollo tök rendben van, de ezekben nem igazán folyik bele a dalszerzésbe.
Biztos nem az énekesi képességievel volt gond a Journey-ben, de el tudom képzelni, hogy nem bírt egy megfelelő énekdallammal előrukkolni az adott dalhoz.

A Journeyben dalszerzés terén Schon-Cain uralom van Perry kilépése óta:) És egyébként sokszor hallatszik is a nótákon azóta, hogy nincs egy igazán erőszakos dalszerző-frontember, aki visszanyesné a hangszeres témákat az ének javára. Szóval ha anno ezt kérték volna számon JSS-en, az már tényleg a nyúl és a sapka esete lenne. :D Amúgy van fent a Spotify-on bootleg ebből az időszakból, ahonnan tökéletesen kiderül, hogy valóban nem Jeff a jó megfejtés ehhez a zenekarhoz. Ebben a sztoriban szerintem anno, meg most is az tűnik gusztustalannak , hogy beharangozták a csávót hivatalos új énekesként (a honlapon is fent volt, mint zenekari tag), majd utána pár hónappal dobták olyan okokra hivatkozva, amiket bőven leszűrhettek volna az élő muzsikálásból, és ezt nem csak kifelé, hanem egymás közt sem kommunikálták normálisan. Szóval akárhogy fölényeskedik Schon, ez leginkább részükről volt egy nagyon ciki történet.
Idézet
 
 
#5 bogar 2022-01-05 21:24
Soto-nak nagyon fáj, hogy nem arénákban játszik. Ez ő maga nyilatkozta nem egy alkalommal. Azt gondolom, hogy innen fúj a szél.
Az az egyik kedvenc énekesem és előadóm, de kb. 10 éve nem hallottam tőle egy épkézláb szólócuccot. A W.E.T. és a Sons Of Apollo tök rendben van, de ezekben nem igazán folyik bele a dalszerzésbe.
Biztos nem az énekesi képességievel volt gond a Journey-ben, de el tudom képzelni, hogy nem bírt egy megfelelő énekdallammal előrukkolni az adott dalhoz.
Idézet
 
 
#4 Meszlényi Bálint 2022-01-05 17:49
Na de ha egyszer rákérdeztek egy interjúban, mégis mi a lósz@rt mondjon? Amúgy Neal Schon-al a FB-on vigyázni kell, mert mindenhol ott van. A véleményszabads ág kifejezést meg szerintem nem igen ismeri egy-két kommentje alapján:)
Apropó, azt tudjuk, hogy jelenleg kik a Journey tagjai? Én már belekavarodtam... :)
Idézet
 
 
#3 Afrikaaner 2022-01-05 12:54
Azt azért nem érzem gerinctelenségn ek, mert valaki más hangkaraktert képzel el a bandájába, mint amivel az egyébként kiváló képességű beugró énekes rendelkezik... Mindig is Perry-klónt kerestek, erre Pineda jóval megfelelőbb, mint Soto, kizárt, hogy Jeff ne tudná, ne értené ezt.
Idézet
 
 
#2 frontiers 2022-01-05 11:02
Idézet - SquatEye:
"gyorsan megmutatta, hogy lettek volna személyi összeütközések köztünk."
Micsoda meglepetés. A Journey elmúlt húsz éve a személyi összeütközésekr ől szól, akár Jeffel, akár nélküle... de biztos Jeffel van a gond.

Főleg úgy, hogy Soto tizen sok éve már ugyanazokkal az arcokkal tolja a szóló projectjét,(kic sit Bach/Skid Row szitu) majd később a S.O.T.O-t is. Meghatározó bandáim egyike a Journey, nem véletelen a nickem se, de már akkor is mindenki JSS pártján állt ebben a történetben. Sajnos itt inkább neki hiszek/adok igazat, bármennyire is nagyra tartom Schon-t, lehet, hogy zeneileg klasszis, de attól emberileg lehet még egy rakás gerinctelen...
Idézet
 
 
#1 SquatEye 2022-01-05 09:25
"gyorsan megmutatta, hogy lettek volna személyi összeütközések köztünk."
Micsoda meglepetés. A Journey elmúlt húsz éve a személyi összeütközésekr ől szól, akár Jeffel, akár nélküle... de biztos Jeffel van a gond.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.