Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Olyan sokat változott a rockzene helyzete, hogy a mai fiatalok már nem is feltétlenül akarnak zenekart alapítani”

0813ccGyakran elhangzik manapság, hogy a rockzene általános állapota és státusza meglehetősen harmatos manapság. Chris Cornell, a Soundgarden frontembere is osztja ezt a véleményt: szerinte a fiatalokat ma már sokkal inkább a hip hop és az elektronikus zene vonzza, nem a rock.

„Olyan sokat változott a rockzene helyzete, hogy a mai fiatalok már nem is feltétlenül akarnak zenekart alapítani”, mondta az új-zélandi The Rock FM rádiónak Cornell. „Ez az egész jelentős mértékben áttolódott mára a hip hop és az elektronikus zenék világába, ahol manapság elkészíthetsz egy teljes lemezt otthon, mindössze egy laptop segítségével. Mivel a technológia rengeteget fejlődött, a hip hopban pedig ma is tényleg hatalmas sztárok alkotnak, rengeteg kölyöknek nem az az első gondolata, amikor zenélni akar, hogy gitárt, basszusgitárt, dobot meg mikrofont ragad, és úgy akar szólni, mint a Nirvana. Sokkal inkább valami hip hopos, netán elektronikus dologban gondolkodik, és mondjuk Skrillexre szeretne hasonlítani. Ettől még persze a rockzene alapvető vonzereje nem változott, hiszen ugyanazt jelenti, amit a kezdetek kezdetén is jelentett: ez az utca zenéje, mindenki zenéje. Mindenki hangja, aki játszani akarja. Nem kell zeneileg képzettnek, iskolázottnak lenned hozzá, nem kell királyi családból származni hozzá, tényleg bárki és bármi részese lehet a dolognak.”

Cornell új szólólemeze, a kiválóan sikerült Higher Truth szeptemberben jelent meg. A Soundgarden már dolgozik a jövőre várható új lemezen, és egyes hírek szerint valamikor akár még akár az Audioslave is újjáalakulhat.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+2 #15 TopFeri 2015-12-05 23:46
Véleményem szerint a rock zenének az (is) új lendületet adhatna, ha a hangzás "visszafejlődne" pár évet. A mai albumokkal az a baj, hogy vegytiszta a megszólalás, minden egyes hang agyon van szerkesztve, elveszett az elő jelleg, illetve a kosz a hangszerek megszólalásából és így a dög is. Az elektronikus zenével ellentétben itt nem jó ez a sterilség. Meghallgatnám pl. az új Slayer vagy bármelyik másik népszerű banda valamely új albumát azzal a stúdió technikával, amivel pl. a Deep Purple rögzítette a legendás lemezeit. Szerintem sokkal ütősebbek lennének. Amikor az új lemezek kapcsán fanyalognak a hozzászólók, tudat alatt talán pont ezt az élő megszólalást hiányolják.
Idézet
 
 
+3 #14 redriot 2015-12-04 05:10
Nem szeretem ezeket a "rock halott" nyavalygásokat. Ahogy vki előttem is megjegyezte már 20 éve is sokan temették a rockzenét.
Megjegyzem akkor sokkal rosszabbnak tűnt a helyzet: azóta is él és virul több olyan műfaj ami akkor nagy válságban volt. A klasszikus heavy metalt akkoriban mindenki cikizte, teljesen leírták a stílust - még az Iron Maiden is kb. ilyen 2000 fős klubokban játszott. Aztán csak jött a revival, ami csak úgy történhetett meg hogy a fiatalok megszerették a stílust. Amíg fiatal gyerekeket lehet látni a rockkoncerteken nem hal meg a műfaj. Az hogy mennyire kerül mainstreambe az más kérdés, Hogy mennyire lényeges mindenki döntse el.
Idézet
 
 
+2 #13 zoli 2015-12-04 00:09
Szerintem nem a rockzene helyzete változott hanem a fiatalok érdeklődése. De ez már legyen az Ő bajuk.
Idézet
 
 
+8 #12 Igor Igorovics 2015-12-03 19:27
Amúgy 15-20 évvel ezelőtt is ugyanezt lehetett hallani, mikor tombolt a rave, eurodance láz. Tudjátok: Scooter , DJ Bobo, Masterboy, stb... :) Mindenki azt mondogatta, hogy a rock elavult, már nincs szükség hangszerekre, meg ilyen és ehhez hasonló f*szságokat. Emellet még a kemény zenei szintérre is betört az elektro/industrial. Nine Inch Nails, Rob Halford (Two), WASP- kill, fuck, die, Spawn filmzenealbum, és még bőven lehetne sorolni. Amúgy a gyorsan fogyasztható, műanyag szarokat mindig is többen fogják hallgatni, mint a minőségi alkotásokat. Ezzel persze távolról sem azt akarom mondani, hogy az elektronikus zenei szintéren vagy a hip-hop/rap szcénában minden trutymó, a rock/metal zenében pedig minden csodálatos. Mert egy Front Line Assembly vagy egy Guru's Jazzmatazz album pl. simán egy szinten van egy minőségi metal albummal is.Az viszont kissé idegesít mikor Cornell olyanokat nyilatkozik, hogy a rockzenéhez nem kell zeneinek képzettnek lenni. Jó, egy minimál black metalhoz, egy olcsó nu metal kópiához vagy egy kétakkordos punkhoz lehet, hogy nem kell zenei előképzettség, de ha az ember egy minőségi heavy metal vagy hard rock cuccot akar letenni az asztalra, ahhoz igenis kell zenei képzettség. (Nem feltétlenül zeneiskolai képzettségre gondolok, képezheted magadat is, de mindenképpen kell egy bizonyos szintű képzettség.) Amúgy nem hiszem, hogy mondjuk egy átlagos blues, country vagy egy reggae zenész sokkal képzettebb lenne, mint mondjuk egy modern death metalban utazó zenész.
Idézet
 
 
+4 #11 chris576 2015-12-03 17:09
Igaza van, de a rap zenéhez régen sem kellett nagy tehetség...
Idézet
 
 
+4 #10 RobertThorn 2015-12-03 16:22
Cornell úrnak nagyonnagyon igaza van (legalábbis szerintem). Az a gyerek, aki ma születik meg egy huszonelején járó fiatal párocskától, az 16-17 év múlva kötve hiszem, hogy bármiféle vonzerőt látna abban, hogy egy rockzenekar tagja legyen, mert hát
- abban rendszeresen kompromisszumok at kellene kötni másokkal, nem úgy fognak a dolgok történni, mint ahogy ő egyedül akarja. Mert eleve azt látja otthon is, hogy apu és anyu is azért volt menő és sikeres anno a környezetében, mert pl. napi hét alkalommal posztolt az instán és a társain hogy mit evett, mit viselt, milyen a hangulata, mi a gondolata, mindezt mindenféle önkritika nélkül. Csak azt látja, hogy a világban való érvényesülés eszköze a self-branding, vég nélküli önimádattal, amibe más embernek nem szabad beleférnie, mert azonnal lépéshátrányba kerül.
- hangszeren kéne játszani, aminek a tanulása az első fél évben még jópofa móka, de utána rájön, hogy rengeteg más issszonyatosan fontos dologtól veszi el az ő drááága idejét (ami paradox módon lehet, hogy igaz is lesz, és globálisan tényleg drága lesz neki, mert ha 21-22 éves koráig valamit nem tesz le az asztalra, akkor ő onnantól fogva már 'öreg' lesz, aki már nem versenyezhet a törvényszerűen érkező következő 15 éves csodagyerek/vetélytárssal..), miközben egyébként is minek hangszeren zenélni, mert vsti-kkel MINDEN lemodellezhető, és hatalmas ívben leszarja az összes csaja/cimborája, hogy élő hangszert hall e vagy sem.
- már születésének évében is azok a zenészek tudnak maguknak nagyobb elismerést, menőségi faktort, urambocsá' anyagi megbecsültséget , akik egy iMacen programozzák előre a teljes produkciójukat. Ami ráadásul nagyon nem rockzene.

:P
Idézet
 
 
+4 #9 Bekre Pál 2015-12-03 15:20
Idézet:
Ettől még persze a rockzene alapvető vonzereje nem változott, hiszen ugyanazt jelenti, amit a kezdetek kezdetén is jelentett: ez az utca zenéje, mindenki zenéje. Mindenki hangja, aki játszani akarja. Nem kell zeneileg képzettnek, iskolázottnak lenned hozzá, nem kell királyi családból származni hozzá, tényleg bárki és bármi részese lehet a dolognak.”


Pedig nem kell mindenkinek rockzenét játszania, főleg ha zeneileg nem képzett és iskolázott hozzá. Ez vezet egy olyan felhíguláshoz, aminek ma látjuk a következményét. Ennek is köszönhetően a rockzene ma már nem érint meg tömegeket (lásd lemezeladások). A másik ok ami miatt kihátrál mögűle a média, az a műfaj üzenete. Erre ma nincs szüksége a "hatalomnak". Ami ma kell, az az egyenzsibbaszto tt, tingli-tangli, ultraliberális, nihilista híg fos. A piac pedig kínálati. A fiatal abból fog választani, amit lát, hall.
Idézet
 
 
+2 #8 cápaidomár 2015-12-03 12:59
Szerintem ahhoz, hogy valaki értékelhető elektronikus zenét csináljon, jó, ha tud valami hangszeren játszani. Én legalábbis ezt gondolom. Szerintem nagyon is kihallatszik milyen az, ha valaki tényleg csak billentyűket nyomkod. Az élő zene tanít, nevel, és tök mindegy, hogy melyik stílust nézzük.

Ahogy korábban is említették már: a technika fejlődik, változásokat hoz, és kiszélesíti a lehetőségeket. Van abban igazság, hogy minden jött-ment hülye zenélni akar, ahogy abban is, hogy Yt-ra feltöltött videók jelentős része teljességgel értékelhetetlen , vagy csak megy a céltalan maszturbálás. Nem az a lényeg, hogy valaki gitározik-e, vagy laptopot "ragad", hanem, hogy zenél-e, vagy csak egy hangszeren játszik. Nagyon nem mindegy.
Idézet
 
 
+3 #7 megmondoember 2015-12-03 12:49
Egyre tobb banda alakul,aztan az megint mas h egyesek jobb ha meg ne alakultak volna
Idézet
 
 
+13 #6 Venomádi 2015-12-03 11:55
Én meg pont azt vettem észre, hogy az is gitározik ma már, akinek egyáltalán nem kellene. Különösen irritáló a Yt-n félmilliós gitárokkal hadonászó balfaszok, akik túlvezérelt szart töltenek fel, az emberek meg zabálják. Elmondom mi a probléma szerintem: Előbb-utóbb egy fosul megszólaló dologból standard lesz. Rááll az emberek füle. Istenként emlegetik, holott egy demo szintjét nem súrolja adott esetben a megszólalás. És ezt én felelősségnek érzem.
Idézet
 
 
+7 #5 BSND 2015-12-03 11:38
Idézet - bogar:
Idézet - BSND:
Ez kőkemény baromság. Én akárkit ismerek aki ért valamilyen hangszerhez, az nemhogy nem bandázik, de legalább 3-4 metal/rock bandában játszik egyszerre, és nem a pénzért, mert az tényleg nincs benne. Abban mondjuk igaza van, hogy kevesebb idő/energia kell ahhoz, hogy egy hip-hop produkciót előállíts, viszont nem hiszem, hogy a 15 éves Pistike "gangsztarepp" projektje több pénzt termelne, mint egy pár embernek játszó underground metal banda. Attól, hogy a hip-hop népszerűbb manapság a mainstream közegben még nem lesz egy aranybánya a műfajban tevékenykedni! Legalábbis szerintem.


Chris nem a pénzről beszél. Ezt te keverted bele.

Ott van a 13 éves unokaöcsém, aki a számítógépéhez kapcsol egy mikrofont és mindenféle mix-programokkal hip-hop zenét készít. (Azt most hagyjuk, hogy milyet! :-D)
Nem gitárt, dobot, vagy szintetizátort nyüstöl, hanem nyomkodja a billentyűket.
Erről a jelenségről van szó.

Én ezt értem, de akkor is hülyeség, amit mond. Soha nem volt még ennyi fiatal rock/metal banda, mint manapság. Ahogy pekkae is írja, a minőség már más kérdés, de ez biztosan más zenei stílusokban is így van. Az, hogy sokan vannak, akik más zenét nyomatnak, mert abban (relatíve) kevesebb energiából és pénzből is össze lehet hozni valamit, az kötve hiszem, hogy a metal játszásától "szipkázná el" az embereket. A technika fejlődésével egyre könnyebb bármit felvenni otthon, így egyre többen kezdenek el zenélni. De nem hiszem, hogy ez a metal kárára menne. Pontosabban nem nem hiszem, hanem tudom, hogy nem, mert évről évre egyre több új banda alakul, ami eléggé kézzel fogható cáfolat.
Idézet
 
 
+7 #4 Sanctus 2015-12-03 11:29
Nem gondolom hogy ez probléma lenne.. ma egy laptoppal könnyebb felvenni egy viszonylag jó hangzású rock/metal lemezt, mint anno szalagos magnóval, a technika fejlődése nekünk is kedvez. Különben is, a zene (még ha adott stílust nem is szeretjük) legalább egy önkifejezési forma, addig sem az utcán lóg vagy céltalanul hever valahol.
Idézet
 
 
+10 #3 pekkae 2015-12-03 10:08
Zenészként mondom, a mi országunkra vonatkoztatva, más országokban nem ismerem a viszonyokat. Nálunk manapság minden második bokorban lakul egy rock/metal zenekar. Természetesen a minőségi zenélés terén nem igazán jeleskednek, de van belőlük annyi, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét, na megint egy, és mégegy, és egy újabb!!
Azért én örülnék ha nálunk tisztulna a szintér, a mennyiség, és nem utolsó sorban a minőség tekintetében.
Idézet
 
 
+11 #2 bogar 2015-12-03 09:55
Idézet - BSND:
Ez kőkemény baromság. Én akárkit ismerek aki ért valamilyen hangszerhez, az nemhogy nem bandázik, de legalább 3-4 metal/rock bandában játszik egyszerre, és nem a pénzért, mert az tényleg nincs benne. Abban mondjuk igaza van, hogy kevesebb idő/energia kell ahhoz, hogy egy hip-hop produkciót előállíts, viszont nem hiszem, hogy a 15 éves Pistike "gangsztarepp" projektje több pénzt termelne, mint egy pár embernek játszó underground metal banda. Attól, hogy a hip-hop népszerűbb manapság a mainstream közegben még nem lesz egy aranybánya a műfajban tevékenykedni! Legalábbis szerintem.


Chris nem a pénzről beszél. Ezt te keverted bele.

Ott van a 13 éves unokaöcsém, aki a számítógépéhez kapcsol egy mikrofont és mindenféle mix-programokkal hip-hop zenét készít. (Azt most hagyjuk, hogy milyet! :-D)
Nem gitárt, dobot, vagy szintetizátort nyüstöl, hanem nyomkodja a billentyűket.
Erről a jelenségről van szó.
Idézet
 
 
+3 #1 BSND 2015-12-03 09:35
Ez kőkemény baromság. Én akárkit ismerek aki ért valamilyen hangszerhez, az nemhogy nem bandázik, de legalább 3-4 metal/rock bandában játszik egyszerre, és nem a pénzért, mert az tényleg nincs benne. Abban mondjuk igaza van, hogy kevesebb idő/energia kell ahhoz, hogy egy hip-hop produkciót előállíts, viszont nem hiszem, hogy a 15 éves Pistike "gangsztarepp" projektje több pénzt termelne, mint egy pár embernek játszó underground metal banda. Attól, hogy a hip-hop népszerűbb manapság a mainstream közegben még nem lesz egy aranybánya a műfajban tevékenykedni! Legalábbis szerintem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.