Runaway címmel a negyedik dal is meghallgatható a The Defiants lemezéről. A zenekart a Danger Danger egyik korábban működött felállásának magja hozott össze, egészen pontosan Paul Laine énekes, Bruno Ravel basszusgitáros és Rob Marcello gitáros.
Természetesen a Frontiers kiadó főnöke, Serafino Perugino sugallatára alakult meg a The Defiants nevű projekt, amelytől máris meg lehet hallgatni egy Love And Bullets című számot, első, nevüket viselő nagylemezük pedig április 15-én jön ki az olasz kiadó gondozásában. Paul Laine annak idején tizenkét évig dolgozott a Danger Danger énekeseként a banda egyik zenei agyával, Bruno Ravel basszerrel, Rob Marcello gitáros pedig 2003-ban csatlakozott a bandához, tehát a The Defiantset nyugodtan tekinthetjük amolyan pót-Danger Dangernek is. És ez már csak azért is örömteli, mert az évek óta ismét Ted Poley énekessel dolgozó anyazenekar utolsó lemeze, a Revolve 2009-ben jelent meg. A dobok mögött Van Romaine ült.
A zenekar a nyilatkozatok szerint teljesen görcsmentesen rakta össze a stílusában a '80-as és '90-es években készített lemezeik hangulatát megidéző dalokat, és annyi ötletük született, hogy bőven maradt még puskapor egy esetleges folytatáshoz is.
A dallista az alábbi:
01. Intro (For A Few Dollars More – Carillon's Theme)
02. Love And Bullets
03. When The Lights Go Down
04. Waiting On A Heartbreak
05. Runaway
06. Lil' Miss Rock'N'roll
07. Last Kiss
08. Save Me Tonight
09. Take Me Back
10. We All Fall
11. That's When I'll Stop Loving You
12. Underneath The Stars
A The Defiants az áprilisi, milánói Frontiers Rock fesztiválon debütál majd élőben, műsorukban a saját témák mellett természetesen Danger Danger-klasszikusokkal és Laine-szólódalokkal. És ha mindez nem lenne elég, ezzel párhuzamosan Ted Poley is szólóalbummal jelentkezik.
Hozzászólások
Laine-nek baromi jó hangja van, az első lemezét magam is imádom, de ő hangilag nem illett a D2-be! Poley olyan átéléssel tudta azokat a dalokat énekelni, hogy hiába nem ő a legjobb rockénekes a földön, számomra máig a legjobb aor hang! Tudom, hogy ez sokaknak nem tetszett, pont az ő orgánuma miatt, de az első lemez aor hívő körökben máig kultikus és a legminőségibb aor lemez, úgy, hogy klasszikus értelembe véve igazából nem is aor-t játszottak!
Az valamiért mégsem tetszik. Pedig ezután a 4 Defiants szám után Spotify-on megint nekifogtam az első lemeztől, de nem aratott nagyobb sikert, mint bármikor korábban. Akkor inkább Laine első szólólemeze.
Pedig stílusban nem lehetne ennél közelebb zenét találni a D2-höz! Én viszont ezt fanként írom!