Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Slayer: megérkezett a Repentless borítója, még a héten bemutatják a címadó dalt

0617repentlessKözzétette a szeptember 11-én megjelenő Repentless nagylemez borítóját a Slayer. A dizájnért a brazil Marcelo Vasco felelt, és még a héten debütál az albumról a címadó szám is, amit Kerry King csak következetesen Hannemanthemként emleget.

A brazil Marcelo Vasco jegyzi a Slayer Repentless albumának borítóját, aki Tom Arayával és Kerry Kinggel szoros együttműködésben készítette el a lemez dizájnját. A Repentless címadó dala hivatalosan e hét pénteken, azaz június 19-én debütál, és ez lesz az első végleges verzió, amit megismerhetünk az anyag számai közül, hiszen az eddig közzétett Implode és When The Stillness Comes a megismert változatokhoz képest más formában kerülnek fel a lemezre, akárcsak a már korábban megjelent Atrocity Vendor.

Az albumon két új ember is debütál a két őstag, Kerry King gitáros és Tom Araya basszer/énekes mellett: Paul Bostaph dobos persze csak félig-meddig friss arc, hiszen annak idején három – az Undisputed Attitude feldolgozáslemezzel együtt négy – sorlemezt is felütött a csapat soraiban a ’90-es évek és a 2000-es években, utoljára a God Hates Us Allt, amely egyébként annak idején Amerikában szintén szeptember 11-én jelent meg, csak éppen 2001-ben. A másik új arc Gary Holt, az Exodus 0617repentlesseaglegitárosa, aki az utóbbi négy évben Jeff Hanneman helyén gitározott náluk – ő az előzetes hírek szerint hét-nyolc dalban szólózott. Az említett számok és a Repentless mellett olyan számok kerülnek fel az albumra, mint a Vices, a Take Control, a Cast The First Stone, a még Hanneman által írt Piano Wire, a You Against You, a Chasing Death és a Pride.

A speciális kiadás az elhíresült fémsassal a lemez deluxe digipak kiadását rejti majd (amit fordított kereszt alakúra hajtogathat ki az, akinek az ilyesmi még 2015-ben is merevedést okoz), de értelmes dolgok is kerülnek bele: egy bónusz Blu-ray és DVD a zenekar tavalyi wackeni fellépésének teljes felvételével, illetve egy, a lemez készítését megörökítő dokumentumfilmmel, az említett wackeni buli audiófelvételével, poszterrel, matricával és számozott tanúsítvánnyal.

A Slayer nyáron a Rockstar Mayhem Energy Drink fesztiválturné headlinereként turnézik Észak-Amerikában, ősszel pedig az Anthrax és a Kvelertak társaságában érkeznek Európába. Magyar koncert jelen állás szerint nem várható, de november 7-én, a bécsi Gasometerben meg lehet nézni a triót.

 

Hozzászólások 

 
-1 #20 Dudi 2015-06-19 14:01
Bárcsak államilag fizetett troll lennék, tudtam, hogy jönnek a mínuszok, az meg, hogy "nem veszik komolyan", sajnos tévedés. Meg, hogy csak a show része.
Az egész zeneiparra kiterjed, nem csak a metal-ra.

Mindegy, sajnálom, élvezzétek a zenét, aztán azért ettől függetlenül nézzetek utána, ha érdekel, vagy, hogy kiderüljön, hogy tényleg hülye vagyok és nektek van igazatok.
Idézet
 
 
#19 Marci 2015-06-19 08:12
Idézet - Jézus:
Azt már azért nehezen értem meg, hogy a hithű keresztények hogyan hallgatják, persze az világos, hogy a zene bejön, meg minden. De azért a hitrendszered szerint enyhén pokolra jutsz, ha ilyen szövegű és körítésű dolgokat kedvelsz :D

Idézet - Csabi:
Én pl. keresztény vagyok,és egyben Slayer rajongó ,a zene miatt,imádom Hanneman és King gitártémáit(fők ént Hanneman-ét),Lombardo és Bostaph dobolását,Araya hangját.A South-ot és Seansons-öt a thrash metal legjobb albumainak tartom.A szövegekben meg nemcsak sátán téma van.


De ki a franc veszi komolyan ezeket a "satanista" baromsagokat eleve 16 ev felett? Hat meg ok maguk sem.
Idézet
 
 
#18 Jézus 2015-06-19 06:59
Azt már azért nehezen értem meg, hogy a hithű keresztények hogyan hallgatják, persze az világos, hogy a zene bejön, meg minden. De azért a hitrendszered szerint enyhén pokolra jutsz, ha ilyen szövegű és körítésű dolgokat kedvelsz :D

Idézet - Csabi:
Én pl. keresztény vagyok,és egyben Slayer rajongó ,a zene miatt,imádom Hanneman és King gitártémáit(fők ént Hanneman-ét),Lombardo és Bostaph dobolását,Araya hangját.A South-ot és Seansons-öt a thrash metal legjobb albumainak tartom.A szövegekben meg nemcsak sátán téma van.
Idézet
 
 
+4 #17 Csabi 2015-06-18 19:20
Én pl. keresztény vagyok,és egyben Slayer rajongó ,a zene miatt,imádom Hanneman és King gitártémáit(fők ént Hanneman-ét),Lombardo és Bostaph dobolását,Araya hangját.A South-ot és Seansons-öt a thrash metal legjobb albumainak tartom.A szövegekben meg nemcsak sátán téma van.
Idézet
 
 
+3 #16 Jézus 2015-06-18 18:10
Te valami államilag fizetett troll vagy, vagy csak egyszerűen hülye? Amúgy megsúgom, a legtöbb keresztények, mint mi a hallgatói, pl. Araya hithű katolikus. Persze elég kétszínű vallásosként sátánistát játszani, de hát ha neki megéri, akkor tegye. A black metalosok nagy része sem sátánimádó, csak jól keresnek a sok arcfestéssel meg egyéb bohóckodással, aki tényleg az volt, az fel is gyújtott néhány templomot.
A keményebb metal-iparban a nagy rész ateista, ahogy a hallgatóság körében is, de ez nem zárja ki, hogy nincsenek épp keresztények, vagy olyanok, akik komolyan gondolják ezt a sátánista dumát.

Idézet - Dudi:
Tényleg kurva gyönyörű. Én nem vagyok minden Vasárnap a templomban, de kíváncsi vagyok, mikor veszitek a lapot, hogy hülyére vagytok véve.

Azt hiszitek ez csak a show, közben kőkemény sátánista mindenki a zeneiparban.

(Már itthon is megy: Árpi meg a Pí élő műsorban Hail Satanozik, kis gecik.)

Nem flamelek, kezdjetek utánaolvasni.
Idézet
 
 
-1 #15 marci 2015-06-18 12:26
Idézet - MATEo9:
Gyönyörű! Csak ebben reménykedtem, hogy ne basszák el a borítót... De ez nagyon tetszetős. Megérdemli, hogy bakeliten vegyem meg. A fordított kereszt meg menő!


A szakmunkaskepzo ben.
Idézet
 
 
+4 #14 MATEo9 2015-06-18 12:11
Gyönyörű! Csak ebben reménykedtem, hogy ne basszák el a borítót... De ez nagyon tetszetős. Megérdemli, hogy bakeliten vegyem meg. A fordított kereszt meg menő!
Idézet
 
 
+5 #13 bogar 2015-06-18 12:03
Idézet - Dudi:
Tényleg kurva gyönyörű. Én nem vagyok minden Vasárnap a templomban, de kíváncsi vagyok, mikor veszitek a lapot, hogy hülyére vagytok véve.

Azt hiszitek ez csak a show, közben kőkemény sátánista mindenki a zeneiparban.

(Már itthon is megy: Árpi meg a Pí élő műsorban Hail Satanozik, kis gecik.)

Nem flamelek, kezdjetek utánaolvasni.


Aha! A nagyanyám meg salakmotor versenyző.
Idézet
 
 
+8 #12 neal and jack and me 2015-06-18 09:27
mindenki sátánista? még a satan zenekar is...?
Idézet
 
 
+6 #11 Marci 2015-06-18 09:26
Idézet - Dudi:
Tényleg kurva gyönyörű. Én nem vagyok minden Vasárnap a templomban, de kíváncsi vagyok, mikor veszitek a lapot, hogy hülyére vagytok véve.

Azt hiszitek ez csak a show, közben kőkemény sátánista mindenki a zeneiparban.

(Már itthon is megy: Árpi meg a Pí élő műsorban Hail Satanozik, kis gecik.)

Nem flamelek, kezdjetek utánaolvasni.


Jezusmaria :(
Idézet
 
 
-6 #10 Dudi 2015-06-18 07:27
Tényleg kurva gyönyörű. Én nem vagyok minden Vasárnap a templomban, de kíváncsi vagyok, mikor veszitek a lapot, hogy hülyére vagytok véve.

Azt hiszitek ez csak a show, közben kőkemény sátánista mindenki a zeneiparban.

(Már itthon is megy: Árpi meg a Pí élő műsorban Hail Satanozik, kis gecik.)

Nem flamelek, kezdjetek utánaolvasni.
Idézet
 
 
+4 #9 Venomádi 2015-06-17 19:17
Hát nem veszi a lapot. Főleg hogy nem is jelent meg nyomtatásban (muhaha).
Idézet
 
 
+7 #8 faktor69 2015-06-17 18:25
Idézet - BS11:
Mert mit kellene csinálniuk 30 év zenélés után, te penis. A tököm tele van ezzel a pénzéhes dumákkal, egyszerű a képlet,, nem kell hallgatni őket, nem kell koncertre menni, el kell húzni a faszba. 94 óta állandóan megy a vita zenekarról, nekem is van olyan lemez, ami tetszik s van, ami kurvára nem. De azért, amit elértek, megdolgoztak...,


Szerintem ironikusan mondta, illetve írta azt a pénzéhes dumát, én így éreztem.
Idézet
 
 
+1 #7 BS11 2015-06-17 15:33
Mert mit kellene csinálniuk 30 év zenélés után, te penis. A tököm tele van ezzel a pénzéhes dumákkal, egyszerű a képlet,, nem kell hallgatni őket, nem kell koncertre menni, el kell húzni a faszba. 94 óta állandóan megy a vita zenekarról, nekem is van olyan lemez, ami tetszik s van, ami kurvára nem. De azért, amit elértek, megdolgoztak...,
Idézet
 
 
+8 #6 Venomádi 2015-06-17 11:11
"amit fordított kereszt alakúra hajtogathat ki az, akinek az ilyesmi még 2015-ben is merevedést okoz". Ez mekkora duma! Még a dizájnt sem sajnálták a pénzéhes smucigok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.